Keresés
Több mint harminc síremlék újult meg az Új Köztemető 300-as parcellájában
A Nemzeti Örökség Intézete több mint 30 sírt újított fel a Nemzeti Gyászpark 300-as percellájában az 1956-os forradalom és szabadságharc eltiprásának emléknapjára. A Nemzeti Gyászpark az Új Köztemető legtávolabbi parcelláit, a 298-as, a 300-as és a 301-es parcellát jelenti.
Lukács Sándor kapja a Páger Antal-színészdíjat
Lukács Sándor kapja a Páger Antal-színészdíjat. A döntést a szakmai kuratórium javaslata alapján a makói képviselő-testület szerdai zárt ülésén hozta meg.
Népzenét klasszikusan – a Góbé új dalában a komolyzene és a népzene találkozik
Az Azért se egy élő felvétel a zenekar tavalyi, 15. születésnapjáról a Müpából, ahol a folkpop zenekar klasszikus zenészekkel egészült ki. Az apropó nem véletlen: a Góbé a KamaraSzólistákkal közösen hasonlóan egyedi előadásra készül Folk&Classics néven október 9-én a MOMkultban.
Miért öregszünk? Az ELTE genetikusai jelentős felfedezést tettek
Komoly lépést tettek az öregedés megértése felé az ELTE genetikusai, Vellai Tibor és Sturm Ádám. Kutatásuk szerint a DNS mobilis részei, vagyis a transzpozábilis elemek mozgásuk következtében túlságosan destabilizálják genetikai kódunkat, ami az öregedés hátterében állhat.
Évadot hirdetett a székesfehérvári Vörösmarty Színház
A következő évadban a székesfehérvári Vörösmarty Színházban a szórakoztató darabok a nagyszínpadon, klasszikusok a stúdióban láthatók. Folytatódik az együttműködés a város zenekarával és balettegyüttesével, és érkeznek vendégprodukciók is.
Velencei Biennále – Brazília nyerte az Arany Oroszlánt
Brazília nyerte a legjobb nemzeti kiállításnak járó Arany Oroszlánt, Alessandro Petti és Szandi Hilal pedig a főkurátori válogatás legjobb kiállítójának fődíját a 18. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále szombati eredményhirdetésén.
Kulturális közpark lett egy barnamezős területből Veszprémben
A Gyárkert KultúrPark jó példa arra, amikor a kultúra közparkká változtat egy egykori barnamezős területet, fogalmazott Navracsics Tibor az új veszprémi rendezvénytér pénteki átadóján
Április 20-án történt
Április 20-án született Joan Miró festőművész, grafikus 1893-ban, és ezen a napon avatták fel 1912-ben Szolnok első kőszínházát, a Szigligeti Színházat.
Nemzetközi és hazai kiállításokkal indítja a tavaszt a Művészetek Háza
Az Európa Kulturális Fővárosa program hatására fennállásának eddigi legaktívabb időszakát éli a Művészetek Háza Veszprémben.
Bretz Gábor és Dragony Tímea kapta idén a Bartók–Pásztory-díjat
A kuratórium 2023-ban Bretz Gábor operaénekesnek és Dragony Tímea zeneszerzőnek ítélte a Bartók–Pásztory-díjat. Az átadó ünnepséget a hagyománynak megfelelően március 25-én tartották a Zeneakadémián.
Idén is várja a művészek jelentkezését a Műegyetem rezidenciaprogramja
Bármely művészeti ágból érkező művész jelentkezhet a BME Művészeti Rezidenciaprogram 2023/2024. évi felhívására. A pályázatokat április 10-ig várják.
…minden fent van a felhőben… – Lengyel András válogatott munkái a Ludwigban
Lengyel András ...minden fent van a felhőben... című, a Ludwig Múzeumban nyílt kiállítása a gazdag életmű áttekintésére vállalkozik.
Vajas kenyér, te csodás!
Külföldre vetődve gyakran kerülhetünk bajba, amikor a kedves ízeinkre vágyunk, és a honvágy legerősebb változatának tűnik kedvenc gyermekkori ételeinkről álmodni.
Sisi kultusza tovább él Gödöllőn
Aszimmetrikus lovaglóharisnya, hermelin kézmelegítő muff, szentkoronás pecsétnyomó, monogramos napernyő, delfinmintás fürdőköpeny. Erzsébet királyné halálának 125. évfordulóján a Schönbrunn kincsei Gödöllőn kiállításon nyerhetünk bepillantást nem mindennapi családi és magánéletébe.
Mágikus realizmus – Cipőfestés közben Kentaurral viaszbábokról és színházról
A kis Kentaur bimbózó rajztehetségének köszönhetően Erkeléknél se papír, se falfelület nem maradt üresen. Huszonévesen a piszok jóképű és menő zenészek táborát erősítette, de végül nyert a színház. Látványötleteinek köszönhetően harmincas éveire nemzetközileg elismert díszlet-jelmeztervező lett.
Jó érzés tisztában lenni azokkal a kulturális értékekkel, amelyek magyarrá tesznek
Majorosi Marianna Kossuth-díjas énekes gondolkodásmódja és életfelfogása legalább annyira figyelemre méltó, mint a hangja.
Hülyeségeket csinálunk – igazán komolyan
A Góbé stílusa az, hogy nincs stílusa – így összegzi nevetve a zenekar pályaképét egy mondatban Egervári Mátyás alapító tag. Hogy miért? Hegyi Zoltánnal együtt ki is fejti páros interjúnkban. Zenekartörténet és stíluspanoráma következik – a hatnyolcadtól a drum and bassen át John Cage-ig. És persze az is kiderül, hol a helye a népzenének a modern ember életében.
Dávid Rózsa: „There will always be a need for people who can help guide us through the flood of information”
What roles might the National Széchényi Library continue to play in a world in which far more books and journals are published digitally than actually go to the printing press? And what roles might it play in a world in which people arguably read less and less? What are the oldest documents in the library’s collection? Which items from the various collections are stored in digital formats, in the archives in Svalbard, to be preserved in case of an apocalypse? We touched on these questions and more in a conversation with Dávid Rózsa, Director-General of the National Széchényi Library.
Szexmunkásról szóló vígjáték nyerte az Arany Pálmát
Spanyol nyelvű musical, bizarr testhorror, elnyomott indiai nőkről szóló dráma és egy Iránból megszökött rendező is kapott elismerést Cannes-ban.