Keresés
Hol vagyunk otthon? – Parallel Hungary
A Magyar Képzőművészeti Egyetemen Parallel Hungary címmel látható kiállítás az Európán kívülről érkezett művészhallgatók itthoni tapasztalatait dolgozza fel.
37 díjazottnak ítélték oda a KÓTA elismeréseit
Idén 14 kategóriában 37 díjazottnak ítélték oda a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA díját, amelyet a magyar kultúra napján adtak át.
Péter Lea nyerte a Nemzeti VERSenyt
A szerbiai Óbecséről érkező Péter Lea nyerte meg a II. Nemzeti VERSenyt a Nemzeti Színházban. A Magyar Versmondók Egyesülete és a színház közös szervezésében megvalósuló szavalóverseny döntőjét november 11-én és november 12-én tartották a magyar nyelv napja alkalmából. A döntőben 23 versenyző lépett színpadra, akiknek egy-egy versklipjét is megnézhette a közönség.
Ficzek Ferenc zománcfala új helyen
A Variációk a Színes városhoz – Zománcművészeti kísérletek a magyar képzőművészetben (1967–1972) című pécsi időszaki kiállítás kísérőprogramjaként gondos tisztítás és konzerválás után – a Modern Magyar Képtár állandó kiállításában helyezték el Ficzek Ferenc (1947–1987) alkotását.
Az együttgondolkodás útjai
A szülőföldnek, a magyar területek összekötésének és a közelünkben élő magyarsággal való együttgondolkodásnak, együttmunkálkodásnak a képzőművészeti szimbóluma az a tárlat, amely december 7-én 17 órakor nyílik meg Utak címmel a MANK Galériában, Szentendrén. A december 23-ig látogatható kiállítás egy szeletét adja a kortárs magyar képzőművészetnek.
A márkafejlesztés módszereit sajátítják el a design Speed program mentoráltjai
Olasz és amerikai mentorok, valamint magyar szakemberek iránymutatásával tanulhatják a márkafejlesztés módszereit és technikáit a második design SPEED program mentoráltjai.
Építészeti pályázatot hirdet az MMA Lantos Múzeum Pécs 2022 címmel
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Építőművészeti Tagozata idén is meghirdeti nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatát 40 év alatti építészek számára.
Preraffaelita nagykiállítással nyit újra a Nemzeti Galéria
Az enyhülő járványügyi korlátozásoknak köszönhetően újra látogathatók a közgyűjtemények, a Szépművészeti Múzeum május 12-én, a Magyar Nemzeti Galéria pedig május 13-án nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.
Tamási Áron Ősvigasztalásával indul a következő kolozsvári évad
Augusztusban a 13. Kolozsvári Magyar Napokon játszott előadásokkal várja újra közönségét a színház, a 2022/2023-as évad bemutatóit Béres László, Bocsárdi László, Nuno Cardoso, Szabó. K. István és Botond Nagy rendezik.
A kisföldalatti felavatásának 125. évfordulója alkalmából nyílik kiállítás Bukarestben
A budapesti kisföldalatti felavatásának 125. évfordulója alkalmából nyílik szabadtéri kiállítás a bukaresti Magyar Kulturális Intézetnél.
Virtuális barangolás a magyarországi barokk művészetben
Újabb izgalmas digitális tartalommal bővült a járványügyi veszélyhelyzet miatt zárva tartó Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria virtuális kínálata.
Elhunyt Dévényi Edit
Életének 85. évében elhunyt Dévényi Edit, a Magyar Állami Operaház címzetes magántáncosnője – közölte az Operaház a közösségi oldalán.
A megoldóember
Interjúnk Szórádi Bélával, a Soproni Petőfi Színház Magyar Teátrum Díjjal kitüntetett főkellékesével.
„Az a jelenlét, ami nyomot hagy”
Szeptember 20-án, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bem rakparti épületében tartottak Együtt és mégis külön – A cigányság a mai magyar társadalomban címen kerekasztal-beszélgetést a Máltai Tanulmányok folyóirat rendhagyó lapszámbemutatóján.
Az idén szeptemberben lesz az erdélyi Filmtettfeszt
A koronavírus-járvány miatt nem októberben, hanem szeptemberben tartják meg idén a 20. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemlét, amely 12 erdélyi városban zajlik.
A Sisi-kiállítás új szerzeményei Szombathelyen
A Magyar Nemzeti Múzeum nemrégiben újabb Erzsébet királynéval kapcsolatos tárgyakkal gyarapodott.
Újítók, feltalálók – Aki golyóstollat adott a világnak
Számos találmánya közül leginkább a golyóstoll miatt jegyeztük meg a magyar festőművész, újságíró és feltaláló Bíró László József nevét.
Forradalom az írók szemével
„Hangos mécsest szerettünk volna gyújtani” – mondta Rátóti Zoltán színművész a Magyar Művészeti Akadémia 1956-os emlékévhez kapcsolódó kiadványait bemutató sajtótájékoztatón november 18-án. Az eseményen az is kiderült, hogy az Akadémia Őszi Irodalmi Gáláján is főszereplők lesznek a könyvek, melyek által megtudhatjuk, milyen volt a forradalom az írók szemével.
Öt művész kap filmes életműdíjat
A tervek szerint a filmakadémia minden évben életműdíjban részesít öt olyan művészt, akik nevüket beírták a magyar filmtörténelembe.
Elhunyt Lelkes Péter formatervező iparművész
Hetvenkilenc éves korában csütörtökön elhunyt Lelkes Péter formatervező iparművész, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja.