Keresés
Egyéves a Filmio: tizenkét filmmel bővül a kínálat
Első születésnapját ünnepli a Nemzeti Filmintézet streaming szolgáltatója, a Filmio, ahol a magyar filmgyártás mintegy 400 alkotása nézhető kiváló minőségben és legálisan. A kínálat mától 12 filmmel bővül, köztük van a Szerelem első vérig és népszerű folytatásai Beri Aryval, a formabontó Habfürdő, a felejthetetlen Legényanya Eperjes Károllyal a címszerepben és Huszárik Zoltán világhírű rövidfilmjei.
Új pályázatot írnak ki az Opera főigazgatói tisztségére
A Magyar Állami Operaház főigazgatói munkakörének betöltésére 2022 augusztusában kiírt pályázat eredménytelenül zárult, a vonatkozó jogszabálynak megfelelően az új pályázatot az eredménytelenné nyilvánítástól számított 60 napon belül kell kiírni – tájékoztatott a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
Idén négy alkotót választottak a Nemzet Művészének
Ebben az évben négy alkotó nyerte el a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat, amelyet csütörtökön adtak át Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában, a Pesti Vigadóban.
Forradalom előtt 1945-56
E címmel nyílt kiállítás október 20-án a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. A tárlatot Marosi Ernő művészettörténész nyitotta meg. A művészettörténész kiemelte: „e kiállítás szervezői óriási munkát végeztek a főiskolai gyakorlat írott forrásanyagának feltárásában”. Az ünnepélyes eseményen elhangzott beszédét az alábbiakban közöljük.
Új arculatot kapott a a vizuális művészetek központja
Új arculattal és újabb platformokon jelentkezik a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft.
Képregényáradat Budapesten
A Magyar Képregény Szövetség 16. alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb képregényes rendezvényét és vásárát.
Semmelweis Ignácról készíti új filmjét Koltai Lajos
Semmelweis Ignác orvosról, az anyák megmentőjéről forgat filmet Koltai Lajos, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) tanára.
Vaszary útja a merevségtől az oldott fesztelenségig
A Magyar Nemzeti Galéria (MNG) második emeletén Vaszary János ismert és 24, korábban lappangó képéből nyílt kiállítás.
A kultúra mindennapi hőseit díjazták
A magyar kultúra napja alkalmából Magyar Kultúra Lovagja címeket és két egyetemes elismerést adtak át a kultúra területén hosszú évek óta kiemelkedő, „lovagias” teljesítményt nyújtó személyek részére.
Zenetörténeti tárlatvezetés a Nemzeti Múzeumban
A Magyar Nemzeti Múzeum tárlatvezetésén a látogatók zenetörténeti érdekességekkel ismerkedhetnek meg, majd a Budapest Sound Collective-et koncertjét is meghallgathatják november 14-én.
Kihirdették az MMA Művészeti Ösztöndíjprogram idei nyerteseit
Kihirdették a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) művészeti ösztöndíjpályázatának száz új nyertesét. Idén tizenötszörös túljelentkezés mellett rekordszámú, csaknem ezerhatszáz művész vett részt a hároméves alkotómunkát támogató pályázaton, amelyet negyedszer írtak ki.
A népművészettől a szürrealizmusig
110 éve született a modern magyar művészet egyik legjelentősebb, legmeghatározóbb alakja, Korniss Dezső. A festőművész munkásságát mintegy kétszáz alkotáson keresztül, különleges nézőpontból bemutató kiállítás ma nyílik a Magyar Nemzeti Galériában Csak tiszta forrásból. Hagyomány és absztrakció Korniss Dezső (1908-1984) művészetében címmel.
Ötletpályázattal jelentkezhetnek felsőoktatási hallgatók fesztiválok szervezésére
Felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek fesztiválok szervezésére a Magyar Turisztikai Ügynökség CheckINN elnevezésű turisztikai innovációs pályázatán; az ötleteket július végéig lehet benyújtani.
A Bánfalvi Vonósnégyes hangversenye
Március 7-én a Duna Palotában Haydn, Mozart, és Schubert művei hallhatók a Magyar Kamarazenekar Bánfalvi Vonósnégyesének előadásában.
Avantgárd a galériában
Ismét hosszított nyitvatartással és különleges programokkal várja látogatóit a Magyar Nemzeti Galéria Múzeum+ programsorozata. Egyedi tárlatvezetések, beszélgetések, tánc, zene, kézműves foglalkozás, valamint különleges borok és teák csalogatják az érdeklődőket a szeptember 14-ei eseményre: mindez egy adott téma, ezúttal az avantgárd jegyében.
A forradalomról szabadon
Rejt/Jel/Képek ’56 – A forradalom titkos művészete címmel nyílt időszaki kiállítás az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából június 23-án a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tárlat megnyitóján elhangzott: „Ha nem felejtjük el hőseinket, ha meg tudjuk becsülni azt az örökséget, amelyet tőlük kaptunk, akkor lesznek olyanok, akik később is megóvják a magyar nemzetet és a magyar szabadságot.”
Moldvai csángó hagyományőrzők New Yorkban
Magyar Örökség Fesztivált rendeztek november 8-án és 9-én New Yorkban.
Megújul az Operaház
A Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban december 5-én megtartotta évi második rendes közgyűlését. Köszöntőjében dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár méltatta a kormányzat és az MMA együttműködését, ezután előterjesztéseket fogadott el a közgyűlés a köztestület munkájáról, valamint az alapszabály módosításáról.
„Csak a tehetség számít”
Nagy Koppány Zsolt íróval a magyar széppróza napjáról, kreatív írásról és a magyar irodalom utánpótlásáról beszélgettünk.
A Nemzeti Múzeum három korábbi főigazgatójának emléket állító domborműveket avattak
Felavatták a Magyar Nemzeti Múzeum három korábbi főigazgatójának, Fejérpataky Lászlónak, Hóman Bálintnak és Zichy Istvánnak emléket állító domborműveket csütörtökön.