Művészet
Kármán Dániel képzőművész a Kultúra.hu díjazottja
A Kultúra.hu díjat hozott létre a IV. Dél-Balatoni Kortárs Alkotóműhely résztvevői számára azzal a céllal, hogy a kortárs képzőművészetet közelebb hozza a közönséghez. Az elismerést idén Kármán Dániel fiatal képzőművész nyerte, akinek a munkásságával az elkövetkező időszakban kiemelten fog foglalkozni a Kultúra.hu.
Ők a Karádi-díj várományosai
A Nemzeti Cirkuszművészeti Központ által létrehozott díjra öt artistaművészt jelöltek.
Így néz ki az újjászületett Szent István-terem a Budavári Palotában
A Budavári Palota eredeti formájában helyreállított épületrészében újraalkotott díszes szoba augusztus 20-ától látogatható, az első napokban ingyenesen.
Változó idők: művészet egy új világban
Hogyan járulhat hozzá a művészet egy fenntarthatóbb jövőhöz? Erre a kérdésre keresik a választ a Koholt és törékeny jövő és az E világból való – Elképzelt alternatív kartográfiák című kiállításokon bemutatott alkotások augusztus 18. és szeptember 19. között a Capa Központban.
Hiphopot vinni Zanzibárba – Interjú Barta Viktória koreográfussal
Két földrész között ingázva él és alkot Barta Viktória, a street dance nagykövete, aki az utcai műfajt a színházi táncokkal ötvözve sajátos stílust hozott létre. Még gyerekként lépett először a szegedi szabadtéri színpadára, és minden álma az volt, hogy egyszer koreográfusként is megmutathassa, mit tud.
70 éves Kovács János Kossuth-díjas karmester
Ma hetvenéves Kovács János Kossuth-díjas karmester, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze.
Mészáros Zsolt Máté a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom zeneigazgatója
Augusztustól Mészáros Zsolt Máté Junior Prima díjas orgonaművészt és Liszt-kutatót nevezték ki a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templom zeneigazgatójának.
Rippl-Rónai és a fiatalok
A modern és az akadémiai festészet közötti éles határvonalat mutatja be Rippl-Rónai és a fiatalok Kőröshegy – Kaposvár, 1908–1909 című kiállítás, amely pénteken nyílik Kaposváron az Együd Árpád Kulturális Központban.
Szeptemberben láthatjuk a Toldi animációs sorozat első részeit
A Duna Televízió szeptember 19-én, vasárnap este mutatja be a kecskeméti rajzfilmstúdió Arany János elbeszélő költeményéből készült legújabb alkotását, a Toldi animációs sorozat első részeit – jelentették be pénteken a Lakitelek Népfőiskolán.
Megérkeztek Erzsébet királyné bútorai a gödöllői kastélyba
Megérkezett Erzsébet királyné üveges vitrinje és fésülködőasztala a Gödöllői Királyi Kastélyba.
A nagyközönség előtt is megnyílt a Maurer Dóra tanítványai című tárlat Londonban
Csütörtök óta korlátozások nélkül látogatható a Londoni Magyar Kulturális Központ képzőművészeti kiállítása.
Koronázási szertartásjáték: Átölel a múlt
Idén a megszokottól eltérő formában kerül sor a koronázási szertartásjátékra és a Rákóczi Szövetség, valamint a Vörösmarty Színház négy évvel ezelőtt életre hívott Kárpát-medencei színjátszó táborára is.
Közösségi játék és befelé figyelés – Beszélgetés Rusznák András színművésszel
Az egyedüllét lehetőségeiről, fióknak írt versekről, kiszámíthatóságról és egy készülő őrült bemutatóról is beszélgettünk a Radnóti Színház Kaszás Attila-díjra jelölt művészével.
Az elvágyódás és a magány spiráljában – Interjú Felméri Cecíliával
Tavaly ősszel mutatták volna be Felméri Cecília első nagyjátékfilmjét, a Spirált. A Borbély Alexandra, Bogdan Dumitrache és Kiss Diána Magdolna főszereplésével készült film végül idén került a mozikba, és több neves külföldi fesztiválon is sikerrel szerepelt. Interjú.
Szindbád ma révbe ér – Új bemutatóra készül a 6szín
A 6szín megtartotta következő bemutatója, a szeptember 10-én debütáló Szindbád ma révbe ér című előadás olvasópróbáját.
Őskáosztól a rendig − különleges produkcióval készülnek a magyar fényfestők az államalapítás ünnepére
Augusztus 20-án korábban sosem látott méretű audiovizuális produkciónak lehetünk szem- és fültanúi: a Margit hídtól a Petőfi hídig fényvetítés, több mint ezer intelligens lámpa fényshow-ja és monumentális tűzijáték tiszteleg a magyarság történetének legfontosabb pillanatai előtt. A hazai fényművészek számára kiemelt jelentőségű az esemény: a szakma legjobbjai most először készítenek közös alkotást nemzeti ünnepünk alkalmából Besnyő Dániel vizuális művész vezetésével és az Antenna Hungária közreműködésével. Interjú.