Művészet
Orson Welles zseninek tartotta, pedig egy béka volt a lelki társa
Film készült Jim Hensonról, a Breki és a többiek alkotójáról, akiről azt mondta Orson Welles, az Aranypolgár rendezője, hogy Raszputyinra és egy cserkészfiúra emlékeztető zseni.
Epizódonként egymillióan látták a Hunyadit
Epizódonként egymillió nézőt ültetett a képernyők elé a premierhétvégén, ezzel első lett a heti nézettségi toplistán. A szombaton sugárzott dupla részt több mint egymillióan látták, és a vasárnap esti folytatást is körülbelül egymillió néző követte figyelemmel a TV2 Média Csoport csatornáin – írja a Nemzeti Filmintézet közleménye.
James Cameron elárulta, milyen hosszú lesz az Avatar harmadik része
A decemberben megjelenő Avatar: Tűz és hamu lesz a filmsorozat eddigi leghosszabb epizódja – mondta el James Cameron, a film rendezője az Empire brit filmes portálnak.
Forgatókönyvírók jelentkezését várja a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál
Március 30-ig jelentkezhetnek írók és forgatókönyvírók a Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál III. Balázs Béla-pályázatára.
Itt Goyától Picassón át Banksyig minden be van tiltva!
A barcelonai Museu de l’Art Prohibit tele van ironikus, reflexív, csípős, felszabadító, a blaszfémia határát súroló, kritikus és őszinte művekkel. Olyanokkal, amelyek egyszer már kicsapták a biztosítékot.
Chuck Norris pont 85 éve döntött úgy, hogy megszületik
Március 10-én ünnepli nyolcvanötödik születésnapját a szóvicc atyja, Chuck Norris amerikai színész, harcművész, a Walker, a texasi kopó című sorozat, illetve a Magányos farkas, a Delta Force, az Ütközetben eltűnt, a Tomboló terror és a The Expendables – A feláldozhatók 2. című filmek sztárja.
Tutanhamon kincsei is láthatóak lesznek a világ legnagyobb régészeti múzeumában
Többszöri halasztás után július 3-án nyílik meg Kairóban a Nagy Egyiptomi Múzeum, ahol ötezer év egyiptomi történelmét mutatják majd be a látogatóknak.
Ön szerint túl hosszú A brutalista? Akkor ezt a tíz filmet messzire kerülje el!
A hosszú filmek egyfajta reneszánszát éljük, ezért összegyűjtöttünk pár maratoni alkotást a filmtörténelemből, amelyek mindenképp megérik a beléjük fektetett figyelmet.
Móser Zoltán a szekszárdi múzeumnak ajándékozza csendre vágyó képeit
Móser Zoltán Balogh Rudolf-díjas fotóművész „páros és páratlan” képeiből nyílik kiállítás kedden a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban, a művész a megnyitón az intézménynek adományozza több ezer darab színes negatív és diafelvételét.
A Hunyadi-sorozat rehabilitálja a magyar virtust
Az Egri csillagok óta nem kaptunk olyan látványos kosztümöket viselő, csataméneken vágtató, szablyát forgató magyar hősöket, akik jól megverték volna a ránk törő turbános hadakat.
Hollywood is csatlakozott a környezettudatos pécsi filmes világversenyhez
Idén is megszervezi a 24 óra alatt elkészülő munkáknak meghirdetett Shoot4Earth/Forgass a Földért! filmkészítő versenyt a Pécsi Tudományegyetem és a Forgass a Földért Alapítvány. A programhoz idén Los Angeles/Hollywood is társult.
Gene Hackman napokig nem vette észre felesége halálát – állítja az orvosszakértő
Szív- és érrendszeri betegség okozta szövődmények miatt halhatott meg az egyesült államokbeli Santa Fe-i otthonában Gene Hackman, vélhetően egy héttel felesége, Betsy Arakawa elhalálozása után, akivel hantavírus végzett – jelentették be helyi idő szerint pénteken helyi orvosszakértők.
Széles asszociációkat megengedő, organikus világ
Vető Orsolya Lia organikus elemekből építkező, a gesztusfestészet hagyományából is táplálkozó, élénk és intenzív kompozíciói erős vizuális ingert kínálnak a szemnek. Sűrű, édes világot festenek, amely vonzó, ugyanakkor korunk túltelítettségét is felmutatja.
Sándor Pál kapta az idei Adolph Zukor-díjat
Korábban olyan filmes szakemberek érdemelték ki az elismerést, mint Rófusz Ferenc, Deák Kristóf vagy Koltai Lajos.
Képeim feszültségét az apollói és a dionüszoszi küzdelme teremti meg
Mindig is a nonfiguratív képalkotás izgatta Struguraş-Fazakas Krisztinát, akinek kompozíciói érzékenyen billegnek a káosz és a rend között. A héten vele randiztunk.
Saját slágerlistával jelentkezik a brit uralkodó
Kedvenc zeneműveiből összeállított saját nyilvános slágerlistával jelentkezik jövő héten a brit uralkodó.