Kritikusai először elutasították, Picasso viszont szellemi elődjének tartotta az aixi remetét

A dél-franciaországi Aix-en-Provence-ban egy jómódú bankár gyermekeként látta meg a napvilágot 1839. január 19-én. A gimnáziumban kötött barátságot az író Émile Zolával, majd a helyi egyetem jogi karára iratkozott be, de ezzel párhuzamosan órákat vett egy rajziskolában. Az apja által vásárolt villában rendezte be első műtermét, majd húszévesen Zola buzdítására Párizsba ment festészetet tanulni, hogy kivonja magát a vidéki konformizmus világából. Itt azonban depressziós lett, ezért néhány hónap után visszatért Provence-ba, és apja bankjában kezdett dolgozni.

1862 végén ismét a fővárosba költözött. Az ambiciózus fiatal művész órákat töltött a Louvre-ban, kezében vázlatfüzettel, felfedezte magának Delacroix-t, magába itta a nagy mesterek alkotásait, ihletet nyert a szobrászattól is, és barátságot kötött az impresszionisták későbbi nagy mestereivel, Pissarróval, Renoirral, Monet-val és Sisley-vel. A híres École des Beaux-Arts-ra (ma Beaux-Arts de Paris) azonban nem jutott be, mert heves vérmérsékletére hivatkozva elutasították felvételi kérelmét.

1870-től ismét Provance-ban élt, ekkor született tájképein a természet képeit megpróbálta saját belső érzéseivel együtt vászonra vinni. 1872-ben Pissarróval együtt Ile-de France-ba, Pontoise-ba költözött, ahol a szabadban festettek. Ekkortól már impresszionista kortársai hatottak művészetére, színei könnyedebbek és érzékletesebbek lettek, tájképein a meleg színek és a hideg árnyékok tónusváltakozása ötvöződtek helyenként az impresszionistákra jellemző fényárral, és figyelmen kívül hagyta a klasszikus perspektíva szabályait.

Az impresszionisták 1874-ben rendezték meg első, botrányosra sikeredett közös kiállításukat a fotográfus Nadar műtermében. A legélesebb szakmai kritikákat Cézanne kapta, és a közönség is az ő három kiállított képét (Egy modern Olimpia, Az akasztott ember háza, Auvers-i táj) fogadta a legnagyobb értetlenséggel. Ezután csak a harmadik, impresszionisták rendezte tárlaton, 1877-ben állított ki újra, ezúttal már tizenhat képet, de a kritikusok többsége még mindig támadta művészetét.

A hivatalos festészet műveit bemutató szalonokra nem hívták meg, ezért 1882-ben visszaköltözött Provence-ba. Marseille egyik kikötőnegyedében, Estaque-ban telepedett le, majd 1885-ben egy szülővárosa melletti faluba, Gardanne-ba költözött, itt kezdte festeni a közel nyolcvan képet magába foglaló Montagne Sainte-Victoire-ciklust. Miután jelentős örökséghez jutott, már nem kellett a napi megélhetésért dolgoznia, és feleségül vehette korábbi modelljét, Hortense Fiquet-t, akitől egy fia született.

Az „aixi remeteként” emlegetett Cézanne ábrázolásmódja az 1880-as évek második felére érte el csúcspontját, művészete elmélyült, kompozíciós készsége, színgazdagsága fokozódott. Ekkor készültek legismertebb képei (A komód, Húshagyókedd, Kártyázók-ciklus, Nagy fürdőzők-ciklus). 1890-ben már a belga Húszak csoportjával közösen állították ki műveit Brüsszelben, de első önálló tárlatát csak 1895-ben rendezte meg a műkereskedő Ambroise Vollard, miután megvásárolta majdnem kétszáz festményét.

A nagyközönség továbbra is hűvösen fogadta műveit, a művészvilág megbecsülését viszont kivívta magának. Anyja 1897-es halála után feleségével és barátaival is megromlott a kapcsolata, és teljesen bezárkózott. Hírneve viszont egyre nagyobb lett, legendáját az is táplálta, hogy szinte lehetetlen volt találkozni vele. 1901-ben Aix peremén felépíttette nagy műtermét, és az 1904-es Őszi Szalon már egész termet szentelt Cézanne képeinek.

Sikereit nem élvezhette sokáig, cukorbetegsége, majd egy súlyos megfázás ágynak döntötte. Hatvannyolc évesen, 1906. október 22-én tüdőgyulladásban halt meg Aix-en-Provence-ban, a helyi Szent Péter-temetőben nyugszik.

Cézanne alapvetően tájképeket és csendéleteket festett, valamint néhány portrét. Elsősorban nem a tárgyak objektív képének megragadására, a tárgyakról visszaverődő fény ábrázolására törekedett, hanem a felszín mögött rejlő struktúrákat hangsúlyozta. Színkezelése miatt az impresszionistákhoz hasonlítják, de képszerkesztésében különbözött tőlük, sőt elvetette elveiket. Nála a valóság nem oldódik fel a színkavalkádban, sőt a formák és tömegek geometrikus szigorral jelennek meg kevéssé részletező képein, a hagyományos képi nyelv számos elemét egyéni módon fejezte ki.

Művészetének óriási hatása volt számos egymástól nagyon különböző művészeti irányzatra: a fauvizmusra (a Vadakra), a kubizmusra, sőt egyes absztrakciós törekvésekben is követőkre talált. A Picasso által „mindannyiunk apjának” nevezett festő képeiért ma már hatalmas összegeket fizetnek.

A művész családnevét ékezet nélkül használta, amikor levelet írt alá vagy a képét szignálta. Az ékezetes írásmódot csak felesége, valamint fia, ifj. Paul Cézanne kezdte használni, hogy egyértelművé tegyék a név helyes kiejtését.

Szülővárosában 1998-ban dédunokája egyesületet hozott létre életművének gondozására és kutatására, ottani egykori villája és birtoka ma történelmi emlékhely. 2021-ben Budapesten a Szépművészeti Múzeumban Cézanne-tól Malevicsig címmel nyílt kiállítás, amely a francia mester modernizmusra gyakorolt hatását mutatta be. A múzeum ekkor állította ki az általa vásárolt, egyik ritka, kétoldalas Cézanne-akvarellt, amelynek egyik oldalán a svájci Colombier-kastély látképe, másik oldalán egy facsoporttanulmány látható.

2022-ben az Art Institute of Chicago és a londoni Tate Modern az utóbbi évtizedek legnagyobb Paul Cézanne-kiállítását rendezte meg, amely a művész teljes pályafutását felölelte. Restaurálás után születésének 120. évfordulója alkalmából idén újra megnyitották a közönség számára az Aix-en-Provence peremén található műtermét.

Címlapfotó: Paul Cézanne francia festő portréja. Fotó: Collection Roger-Viollet/Roger-Viollet via AFP