Az 1873-as városegyesítéskor tíz kerületre osztották a várost, a mostani külső kerületek az agglomerációt jelentették akkor. (Saly Noémi hozzátette: ez csak Rákosi idejében változott meg, aki Nagy-Budapestet akart. Ezért csatolták a városhoz a környékbeli városok és falvak egy részét.) Budán három, Pesten hét kerület volt.
Az első kerület a Duna és a Déli pályaudvar sínei közötti részt jelenti, amit északról a Döbrentei tér, délről a Gellérthegy határol. Ennek a kerületnek nagyon sokféle arca van: korábbi kisvárosokból tevődik össze, amelyek valaha önállóan fejlődtek, és emiatt eléggé különböznek is egymástól.
A Várnegyed
A kerület közepén a Várnegyed húzódik, ami királyi székhelyként sokáig nem kapott különös figyelmet. „Ez egy békés, álmos, szuszogós, nyugis kisváros volt, ahol a madár se járt.” Eleinte tulajdonképpen csak az udvartartás és a tisztviselői kar lakta. A környék küllemében és forgalmában akkor következik be változás, amikor lezajlik a királyi palota bővítése. A millennium környékén Ybl, majd Hauszmann tervei által kialakul a Palotaváros, és ide költöztetnek mindenféle hivatalokat: a hadügyminisztériumot, a külügyminisztériumot és a pénzügyminisztériumot, valamint a kereskedelmi minisztériumot. 1847-ben a Vár északi csúcsára megépül a Nádor-laktanya, amiből 1918-tól múzeum lesz.
Ekkor lesz nagy jövés-menés, hiszen napközben itt nyüzsögnek a hivatalnokok. Az 1870-ben megépült sikló (ami Európában a második ilyen közlekedési eszköz volt) már akkor évente másfél millió utast szállít. Mivel a Várba csak 1920-tól visz autóbusz, addig főként ezt és a lépcsőket használják az emberek a feljutáshoz. (Az ostrom során találat éri, és csak 1986-ban állítják újra üzembe).
A kerületet ugyan még mindig viszonylag kevés ember lakja, de egyre több barokk polgárház épül. Kialakul a Polgárváros, ami értelmiségi környékké válik. Itt találhatók a mai államigazgatás fontos intézményei, a Sándor-palota és a karmelita kolostor.
Ez utóbbiról 1931-ben így írt a Magyar színművészeti lexikon: „Itt állott a b. szűznek u. n. új, vagy kisebb egyháza, mely a sz. Zsigmond-prépostsághoz tartozott. Először 1471. említtetik, midőn horogszeghi Szilágyi Erzsébettől, Mátyás k. anyjától gazdagon megajándékoztatott. A török korban (1541–1686) leromboltatván, 1692-ben a karmeli szerzet által József tiszteletére ismét letelepíttetett. II. József császár alatt pedig 1784. német színházzá alakíttatott.”
A templom színházzá alakítását Kempelen Farkas végezte el. A színház 1924-ig működött, akkor egy leszakadó karzat miatt bezárták, majd 1978-ban újranyitják. 2016-tól a miniszterelnöki kabinetiroda működik az épületben.
A Tabán
A Tabán a legtragikusabb sorsú városrész, története a török kiverésével kezdődik. Romjaiból kell újjáépíteni a környéket. Az egymáshoz tapadó kicsi házakban rácok éltek (ezért nevezik a Tabánt az I. világháborúig Rácvárosnak). A gazdagabb réteg a lenti területeken, míg a szegényebbek magasabban, hiszen a vizet ekkor még lentről kellett felhordani a hegyre. A negyed a borból él, és addig virágzik, amíg van bor.
Már a várostervezés is hátrányosan befolyásolta a Tabán fejlődését, mivel a megépülő Lánchíd, az alagút, majd 1861-től a déli vasút is elvágja a „nagyvilágtól”. A legnagyobb tragédiája mégis az 1884–85 tájékán pusztító szőlőgyökértetű-járvány, amely véget vetett a környék megélhetésének. A gazdák eladják a földjeiket, a Pestről érkező telekspekulánsok nyaralóvillákat terveznek a városrészbe. Elkezdik a bontásokat, de az I. világháború, a trianoni határhúzás és az 1929-es gazdasági válság hátráltatja a munkákat, így a villanegyed végül nem épül meg.
Később fürdővárost akarnak csinálni a Tabánból, fel is épül a Rácz, a Rudas, a Gellért. 1933-ban újabb részeket bontanak le, de az újabb háború megint bezavar. Sajnos a hatalmas terveket mindig keresztezi a történelem, ezért nem fejlesztik a környéket, az állapota leromlik. Ma éppúgy negyven ház áll itt, mint amennyi az 1810-es nagy tűzvészt követően megmaradt a Tabánban.
A Krisztinaváros
Krisztinavárosban 1772-ig építési tilalom volt érvényben, mivel katonai védelmi területnek számított. Ez a rész indult legkésőbb fejlődésnek. Szántók, kaszálók tarkították. Sokáig egyetlen jelentős épülete volt: a mai templom helyén álló kápolna, amit a török kiűzése után Franczin Péter Pál (Piere Paolo Francini), az itáliai származású kéményseprő építtetett püspöki engedéllyel.
Az építési tilalmat Albert Kázmér szász–tescheni herceg oldja fel felesége, Krisztina rábeszélésére. Az asszony tiszteletére nevezik el a városrészt Krisztinavárosnak. Ezt követően rohamtempóban fejlődik a környék. 1842-ben nyári színház nyílik, ami vonzza a pesti közönséget. Az idejáró népek kiszolgálására egyre több vendéglő, kocsma és kávéház nyílik, amelyek egy részét színdarabokról nevezik el. Itt működik például a híres Zöldfa kocsma meg a Márványasszony. 1893-tól megnyílik a Budai Polgári Casino, földszintjén az Auguszt Cukrászdával.
A Víziváros
A Vízivárosba a török kiűzését követően németek érkeznek. A „vízen járásból” élnek: hajóznak, szállítanak, kereskednek. A Víziváros szíve a Batthyány tér, ami korábban Felső piac tér volt, mivel ott tartották a nagy budai vásárokat. (Az edényeket árusító standoknak külön helyszíne volt: az Alsó piac, a mai Szilágyi Dezső tér.) A Felső piac teret később Bomba térnek nevezik el az itt álló, fegyverraktárként is funkcionáló katonai őrház miatt. Sok fogadóban lehetett megpihenni, és a Bécsbe, Pozsonyba tartó gyorskocsik megállóhelye is a közelben volt (innen ered a Gyorskocsi utca neve). Később a téren épül fel a 6-os számú Vásárcsarnok.
A környéken jelentős iskolák voltak. Érdekesség, hogy a Budai Főreál (a mai Toldy Ferenc) Gimnáziumból „lőtték a delet”. A pedellus, amikor a csillagászati pontosságú óra delet mutatott, elsütött egy mozsárágyút, a többi templom harangozója pedig a dörgést meghallva maga is a harangkötél után nyúlt. A Ponty utcában 1884-ben felsőkereskedelmi iskola létesült.
A Gellérthegy
A kiegyezést követően a Citadella jelentőségét veszti, így a Gellérthegyen nagy fásítási projektbe kezdenek. A munkálatok irányítója Schwartzer Ferenc, az első modern elmegyógyintézet alapítója. (Az ő fia, Schwartzer Ottó jogász, aki elsőként kezd el küzdeni az elmebetegek emberi jogaiért.) A hegyen villák épülnek, és itt működik a Magyar Királyi Szőlészeti és Borászati Szakiskola, a későbbi Kertészeti Egyetem őse.
A Naphegy
A szőlőtermelés megszűnését követően a Naphegy gyorsan beépül. Először nyaraló-, majd a 30-as évektől kezdve neobarokk nagypolgári lakó- és bérvillák épülnek a negyedben. Itt állt például Fadrusz János gyönyörű villája.
Saly Noémi városmeséje itt hallgatható vissza. Az előző részről itt írtunk.
Nyitókép: a Szentháromság tér a budai Várban 1870-ben. Forrás: egykor.hu. A kép a Kiscelli Múzeum tulajdona.
