64f1e9c988681618b82c0d83.jpg

Jeles napok

Jeles napok

Haltenberger Mihály születésnapja – 1888

HALTENBERGER MIHÁLY (Kassa, 1888. szeptember 2 – Budapest, 1972. február 4.) geográfus Kassán született. Egyetemi tanulmányait Budapesten és Németországban végezte, Greifswaldban doktorált 1911-ben. Az olasz és a svájci Alpokban járt tanulmányúton, sőt, 1912-13-ban ösztöndíjasként megfordult az Amerikai Egyesült Államokban is. 1918-ban lett a budapesti egyetem magántanára: leíró földrajzot adott elő. A huszas évek elején a tartui egyetemen megszervezte a balti-tengeri oceanográfiai kutatásokat. Hazatérése után több, mint három évtizeden át vett részt a tengerésztiszt képzésben. Érdeklődése kiterjedt a főváros földrajzára is; elsőként adott összefoglaló földrajzi képet Budapestről.  Főként a tengerészeti földrajz kiemelkedő  szakembereként tartják számon. Leíró és tengerészeti földrajzi szakmunkái mellett olyan sajátos témájú művet is publikált, amely A világháború geográfiája címmel jelent meg 1915-ben.
Haltenberger Mihály 1972. február 4-én hunyt el Budapesten.

Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1988, Magyar Életrajzi Lexikon.)

Buda visszafoglalása a töröktől – 1686 – A török Buda emléknapja

XI. Ince pápa kezdeményezésére jött létre 1684-ben a Szent Liga: a Habsburg Birodalom, Lengyelország és Velence törökellenes szövetsége, amelyhez később csatlakozott Oroszország, és a bajor, szász, brandenburgi választófejedelem is küldött zsoldosokat. Négy év alatt szorították vissza a törököket. 1686-ban, 145 év után vált szabaddá Buda. Bár a seregben nagy számmal harcoltak magyar katonák is, formailag Magyarország nem volt tagja a Szent Ligának. Így aztán további árat kellett fizetnie az országnak a török kiűzéséért: a bécsi haditanács a szövetséges hadsereg eltartási költségének 70%-át a parasztokra rótta. A császári tisztek a porciók behajtásán kívül raboltak, zsaroltak. Az erdők, nádasok menekültekkel teltek meg.

Buda visszafoglalásának emlékére tartják A TÖRÖK BUDA EMLÉKNAPJÁt.

Szeptember 2-án történt

1948. szeptember 2-án született Oszter Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, akit többek között a Vígszínház, a Nemzeti Színház, illetve a Békéscsabai Jókai Színház előadásaiban láthattunk, és akinek a nagysikerű Rózsa Sándor című tévéfilmsorozat főszerepe tette országszerte ismertté a nevét. A 2021-ben elhunyt művész lánya, Oszter Alexandra szintén a színészi pályát választotta.

Szeptember 2-án történt

1543 Székesfehérvár az oszmán birodalom hódítóinak kezére került.
1606 Bocskai István erdélyi fejedelem szabadságlevelével Szoboszló faluban (ma Hajdúszoboszló) telepítette le a Habsburg-ellenes felkelésben részt vevő hajdúkat.
1666 Kitört a szeptember 5-ig tomboló, az angol főváros nagy részét elpusztító londoni tűzvész.
1686 Buda felszabadult a 145 évnyi török uralom alól.
1708 A Rákóczi-szabadságharc utolsó győztes csatájában Béri Balogh Ádám kuruc seregei Kölesdnél legyőzték a szerb és osztrák csapatokat.
1770 Budán megrendezték az első lottósorsolást.
1818 A pesti Duna-parton horgonyt vetett az első dunai gőzhajó, a Carolina.
1859 Először jegyezték fel a történelem első, legnagyobb geomágneses viharát, amelyet az eseményt megfigyelő Richard Christopher Carrington angol csillagászról Carrington-eseménynek neveztek el.
1945 A második világháborúban a megszálló japán hadsereg kiűzését követően a korábban francia gyarmat Vietnám kikiáltotta függetlenségét.
1945 Japán feltétel nélküli kapitulációjával és a szövetségesek győzelmével véget ért a II. világháború.
1969 A Kaliforniai Egyetemen első ízben kapcsoltak össze egy számítógépet a mai routerek ősével, ezzel működni kezdett az Arpanet, az internet őse.
2008 A Google közzétette a Chrome webböngésző első publikus verzióját.
2013 Kairóban vádat emeltek Mohamed Murszi július 3-án leváltott államfő ellen, akit a Muzulmán Testvériség 14 tagjával együtt halálos áldozatokkal járó erőszakra való felbujtással vádoltak.
2018 Tűz ütött ki a Rio de Janeiró-i Nemzeti Múzeumban, amelynek szinte teljes gyűjteménye a lángok martalékává vált.

Szeptember 2-án született

1661 Georg Böhm német zeneszerző, orgona- és zongoraművész, a korálfeldolgozás legnagyobb mestere
1764 Teleki László író, költő, közéleti személyiség, utazó, császári és királyi kamarás
1815 Mosonyi Mihály zeneszerző és zeneíró, a 19. századi magyar zene kiemelkedő képviselője
1853 Wilhelm Ostwald Nobel-díjas német fizikai kémikus, az elektrolitos disszociáció elvének kidolgozója, a katalizátor fogalmának meghatározója
1858 Fadrusz János szobrászművész, többek között Mátyás király kolozsvári lovas szobrának alkotója
1878 Maurice René Fréchet francia matematikus, a róla elnevezett elosztási elmélet kidolgozója
1888 Haltenberger Mihály geográfus, egyetemi tanár
1898 Istókovits Kálmán festő és grafikus
1900 Tangl Harald Kossuth-díjas állatfiziológus, orvos, kutatóintézeti igazgató
1903 Berzsenyi-Janosits László állami díjas kukoricanemesítő, a hibrid kukorica szakértője
1908 Valentyin Petrovics Glusko szovjet-orosz tudós, rakéta-konstruktőr, ő foglalkozott a világon először plazmarakéták kialakításával
1914 Homoki Nagy István Kossuth-díjas filmrendező
1933 Bartók Mihály Széchenyi-díjas kémikus, akadémikus
1938 Giuliano Gemma olasz színész
1944 Aczél Endre újságíró
1946 Gulyás János Kossuth-díjas filmrendező, operatőr
1948 Oszter Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész
1952 Jimmy Connors nyolcszoros Grand Slam-győztes amerikai teniszező
1953 Sipos József Balázs Béla-díjas rendező, producer
1953 Lantos Györgyi szobrász, üvegművész
1957 Gáspár Tibor Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész
1964 Keanu Reeves libanoni születésű amerikai–kanadai színész
1966 Salma Hayek mexikói származású amerikai filmszínésznő
1975 Zsuffa Tünde József Attila-díjas író

Szeptember 2-án halt meg

1031 Szent Imre herceg, az első magyar király, Szent István fia
1541 Gül Baba szentéletű török dervis, Budán halt meg, ott is temették el
1853 Gasparich Márk Kilit ferences rendi szerzetes, a magyarországi utópikus szocializmus képviselője
1865 William Rowan Hamilton ír matematikus, fizikus és csillagász, nevéhez fűződik a komplex számok algebrai megalapozása
1910 Henri Rousseau francia autodidakta festő
1931 Bíró Lajos néprajzi gyűjtő, rovartani kutató
1933 Leonard Bistolfi olasz szobrász, a szimbolizmus kiemelkedő alakja
1937 Pierre de Coubertin francia sportvezető, az újkori olimpiai játékok kezdeményezője, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megalapítója és második elnöke
1969 Ho Si Minh vietnámi politikus, 1946-tól haláláig az ország első államfője
1973 John Ronald Reuel Tolkien angol nyelv- és irodalomtörténész, regényíró, A Gyűrűk Ura-trilógia szerzője
1991 Alfonso García Robles Nobel-békedíjas mexikói diplomata
2001 Christiaan Neethling Barnard dél-afrikai sebész, aki 1967-ben a világon elsőként végzett szívátültetést
2005 Nemere László Balázs Béla-díjas rendező, érdemes művész
2013 Frederik Pohl amerikai sci-fi író, a Galaxy magazin szerkesztője
2021 Míkisz Theodorákisz görög zeneszerző, kommunista politikus
2022 Frank Donald Drake amerikai csillagász, asztrofizikus, a földön kívüli élet lehetőségének úttörő kutatója, a „Drake-egyenlet” megalkotója

#eztörténtma

Ez is érdekelheti

Keanu Reeves mentheti meg Hawaiit meg a világot

A Sony filmstúdió szerezte meg a Michael Crichton hagyatékában talált és James Patterson által befejezett Eruption (Kitörés) című regény megfilmesítési jogait, amely iránt a könyv júniusi megjelenése óta nagy volt az érdeklődés.

Az új Gyűrűk Ura-sorozatból pont az hiányzik, amiért milliók rajonganak Tolkien műveiért

A hatalom gyűrűi minden idők legdrágább szériája, amely már az első képkockák megjelenésétől kezdve célkeresztbe került. Vajon jogosan?

IV. Béla és kora – Zsuffa Tünde: Az Ég tartja a Királyt

Zsuffa Tünde Az Ég tartja a Királyt című regénye a tatárjárás idejébe kalauzol el, amelyben megismerhetjük a válságos időszak hétköznapi embereit, közszereplőit és IV. Béla király esendő emberi oldalát is.

Vajon mit szólna Mátyás ehhez a fakszimiléhez?

A Philostratus-corvina, Mátyás király díszkönyvtárának, a Bibliotheca Corvinianának a legbecsesebb darabja, az Ünnepi Könyvhéten köztársasági elnöki különdíjat kapott.