Színpad

„A művészet egy közös lélegzetvétel”

Velekei Lászlóval, a Győri Balett művészeti vezetőjével Szász Emese beszélgetett.

Színházi labor egy romkocsma szomszédságában

Alternatív játszóhelyet nyitott a Radnóti Színház a Kazinczy utcában. Beszámoló.

Az otthon, az élet, a levegő

Így beszélnek a Csiky Gergely Színház munkatársai arról, hogy mit jelent számukra a színház.

Miniévadot tart a Harag György Társulat

Az elmúlt időszak szakmai szempontból legfontosabb előadásait tűzi műsorra a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

Szakonyi Károly emlékezik a néptánc nagyasszonyára

Foltin Jolán 76 éves volt, gazdag életművet hagyott maga után, noha még tervei voltak, új és új koreográfiák, de legyűrte a betegség.

Új előadással jubilál a Duda Éva Társulat

A Wonderland című produkciót november 4-én és 5-én mutatják be a Trafóban.

Pámer Csilla kapta a vajdasági Pataki-gyűrűt

A színésznő a Lila Ákác Tóth Mancijának megformálásáért vehette át a Pataki-gyűrűt október 29-én Szabadkán.

Ingyenes előadás felnőtteknek a Nemzeti Színházban

A #nemzetiadiakokert program sikere után az elmúlt évadban elindult a #anemzetimindenkie sorozat.

Kisfiú az asztalon

2019-ben is folytatódik a nagy sikerű Textúra összművészeti előadássorozat, mely három év után visszatér a megújult Szépművészeti Múzeum tereibe.

Bajor Gizi villája pincétől a padlásig

Bejártuk a Bajor Gizi Színészmúzeumot.

Cirkuszi gálaesttel zárult az adománygyűjtő akció

A Magyar családok a viharkárosultakért című jótékonysági adománygyűjtést a Magyar Református Szeretetszolgálat kezdeményezte.

Vers az, amit mondani kell

A 90 éve született és tavaly elhunyt Kányádi Sándor költő emléke előtt tiszteleg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulata a költő versei, önvallomásai alapján összeállított előadással, amelyet október 30-án mutatnak be.

Kincses sziget a Magyar Színházban

Dennis Martin Kincses sziget című musicaljét Halasi Dániel rendezésében november 29-én mutatják be.

A kultúra nem lakhelytől függ

Október 28-án, hétfőn tartották a Pajtaszínház program országos szakmai napját a Nemzeti Színházban.

Tanulj cirkusszal!

A Fővárosi Nagycirkusz cirkuszpedagógiai programjairól Kardos Katával beszélgettünk.

Meghalt Foltin Jolán koreográfus-rendező

Életének 77. évében vasárnap meghalt Foltin Jolán koreográfus-rendező, táncpedagógus, a nemzet művésze.