Színpad
Aki senkihez sem hasonlít
A tizedik évét tölti a Forte Társulatnál, ám a független színházak nehéz helyzete miatt most részmunkaidőben építkezéseken dolgozik. De akadnak színházi pillanatok, amelyek átlendítik a nehézségeken. A Kaszás Attila-díjra jelölt Fehér Lászlóval beszélgettünk.
Kihirdették a Budapest Ballet Grand Prix győzteseit
A Budapest Balett Grand Prix magyar győztese Porkoláb Cecília, a Magyar Állami Operaház balettiskolája, a Magyar Nemzeti Balettintézet növendéke.
Divatba hozzák a kortárs néptáncot
A Kortárs Néptánc Antológiát először 1995-ben rendezték, de gyökerei sokkal régebbre nyúlnak vissza. A Hagyományok Házában jártunk, a nagyszabású esemény próbáján.
Pénteki kultúrrandi Hirmann Blankával, a Budapest Bábszínház drámainstruktorával
Színház, közösség és játék, amiben annyira elmerülsz, hogy akár el is felejted, hogy épp dolgozol. Ezekre épül Blanka sorsszerűen meglelt hivatása, amelyről olvasva sokan pályát váltanánk, de legalábbis ismét gyermeki lelkesedéssel várjuk, hogy bábszínházba mehessünk.
Fila Balu hatodszor a Kaszás Attila-díj közelében
Úgy tűnik, a kollégái nem adják fel: addig jelölik a József Attila Színház népszerű színészét, amíg meg nem kapja a Kaszás Attila-díjat. A király beszéde című dráma címszereplőjét nagy sikerrel alakító Fila Balázst nem csak a kollégái szeretik: Bertie-ként a nézők szívébe is végleg belopta magát.
Csankó Zoltán: Soha nem kerültem skatulyába
Rendkívül sokszínű színész, aki – főiskolai tanára jóslatát beváltva – 50 éves kora körül teljesedett ki a színpadon. Harmadszorra jelölték Kaszás Attila-díjra, és azt mondja: ha nem ő kapja a legtöbb szavazatot, méltó vigaszdíjat talál ki magának.
Rátalált a saját ördögére – Pálmai Anna az EMBTRAG Luciferjéről
Mi történik azzal, aki mellőzött lesz, és a második helyre szorul? Milyenek vagyunk, ha becsvágyunk, hiúságunk, gőgünk, sértettségünk irányít bennünket? A Katona József Színház rendhagyó Madách-feldolgozásában Pálmai Anna játssza Lucifert. Vele beszélgettünk az EMBTRAGról.
Milf, avagy tabudöntő párkapcsolat a színpadon
18 év korkülönbség egy kapcsolatban, ha a férfi a fiatalabb, valljuk be, majdnem minden embernek szemet szúr. A kérdés az, meddig megyünk el a véleményformálásban, és ezzel hogyan befolyásoljuk az egyébként boldog pár életét. Pető Kata és Rohonyi Barnabás a saját életüket viszik színpadra.
Ügynökök, balekok és Magyarország jövője – Tíz kihagyhatatlan színházi előadás az év végére
Hogyan kerülnek ma színpadra a klasszikus magyar drámák és operettek? Mennyire billentik ki a rendezők a megírás korából a műveket és hozzák közel napjainkhoz? És mik azok a témák, amelyek a kortárs szerzőket a leginkább foglalkoztatják? Válogatásunkban novemberi és decemberi premierek szerepelnek.
A banktól a színházig – A Nemzeti Színház Egy, kettő, három – Az ibolya című előadásáról
Molnár Ferenc két, az 1920-as években írt bravúros egyfelvonásosát, az Egy, kettő, három és Az ibolya címűeket egy előadás keretében rendezte meg Rátóti Zoltán a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. Az utóbbi egy egész estés, három egyfelvonásosból álló színdarab utolsó része.
Csupa csoda két keréken, avagy a kerékpározás művészete
Ellátogattunk a válogatott Bokodi SE művészkerékpár-szakosztályába, hogy szájtátva csodáljuk a művészi kerékpározás ászait.
„Úgy csináld meg, hogy lássam: most beleszeretnek egymásba” – Interjú Uhrik Teodóra táncművésszel
Kortalan szépség és elegancia jellemzi, intenzív jelenléte ma is sugárzik a színpadról. Azt mondja, esze ágában sincs megállni, s noha most ünnepelte 80. születésnapját, a nyugdíjba vonulás szóba sem jöhet. Uhrik Teodóra táncművész a Magyar Kultúra Magazinnak nyilatkozott.
Megtanítja Budapestet mulatni Az Orfeum mágusa – Ősbemutatóra készül az Operettszínház
A Budapesti Operettszínház Kiss-B. Atilla főigazgató ötlete alapján november 17-én, 18-án és 19-én, hármas szereposztásban mutatja be Orbán János Dénes és Pejtsik Péter Az Orfeum mágusa című nagyoperettjét. A Nagymező utcai teátrum a közelgő premier napjain nagyszabású Orfeumi játékokat is rendez.
Seres Ildikó: „Egy operett is akkor jó, ha úgy bőgsz, hogy elkenődik a sminked”
„Egy Cigányszerelem-előadásban olyan átéléssel sikerült sírva-vigadni, hogy szétroppant kezemben az üvegpohár, és mire a dal végére értem, vérben úszott körülöttem a színpad” – meséli Seres Ildikó, a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja, akivel primadonnaságról, átbőgött éjszakákról és A csárdáskirálynő friss bemutatójáról is beszélgettünk.
„Mittudomén?!” – Máli néni a Bartók Kamaraszínházban
Szerelmi sokszögek, alá-felérendeltségi viszonyok, félreértések és Máli néni, aki haszonleső, mégis tündérkeresztanyás praktikákkal keveri a lapokat a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház előadásán.
„Azonos korban élünk: irodalom, zene és közönsége” – Eötvös Péter a Valuskáról
Decemberben, az Eiffel Műhelyházban kerül sor Eötvös Péter Valuska című, első magyar nyelven íródott operájának ősbemutatójára. A zeneszerzővel a készülő darab kapcsán többek között a társadalmi-történelmi fejlődés ellenére visszaköszönő azonosságokról Ur Máté kérdezte őt az Opera Magazinban.