Színpad
Lakatos, díszletfestő, színművész, mindenes: Lukáts Andort köszöntjük
Március 11-én született Lukáts Andor Kossuth-díjas színész, rendező.
Színház- és táncművészeti remekek a 200 éves Miskolci Nemzeti Színházban
Svájcból, Izraelből és Romániából érkeznek társulatok az idén 200 éves Miskolci Nemzeti Színházba áprilisban és májusban.
Életöröm – A Szegedi Nemzeti Színház Élve megégetve című előadásáról
A szociografikus ihletettségű keretek között az utolsó magyar boszorkányper a téma. A „boszorkánytéboly” műfaji megjelölést kapott színjáték nem egyszer használatos „alapanyag”.
„Itt az ideje, hogy elővegyem a félretett dolgokat” – beszélgetés Gemza Péterrel
Sokakat meglepett a hír, hogy a debreceni Csokonai Színház igazgatója nem pályázott újabb ciklusra – épp, amikor átadták a Csokonai Fórumot, befejeződik a színház főépületének felújítása, folytatódhatna az érdemi munka. Kíváncsiak voltunk, miért alakult így, és hogyan értékeli az elmúlt tíz évet Gemza Péter.
Egyedülálló Verdi-bemutatóra készül a Szegedi Nemzeti Színház
Az előadás nemcsak azért lesz kuriózum, mert a vidéki színházak közül egyedülálló módon Szegeden már az évad második operabemutatójára készülnek, hanem azért is, mert Magyarországon A kalóz színpadi változata itt látható először.
A Macska a forró bádogtetőn bemutatójára készülnek a Pesti Színházban
Tennessee Williams Pulitzer-díjas drámáját Valló Péter rendezésében mutatják be március 11-én a Pesti Színházban. Az előadásban Szilágyi Csenge, Brasch Bence, Hegedűs D. Géza, Igó Éva, Radnay Csilla, Telekes Péter, Zoltán Áron és Gados Béla lép színpadra.
Tavaszindító top 12 – Válogatás márciusi színházi bemutatókból
Katona József, Karinthy Frigyes és Móricz Zsigmond képviselik márciusban a klasszikusokat, míg a kortárs magyar irodalom színe-java a Budapest Bábszínháznak írt történeteket. Ebben a hónapban sem maradunk Csehov- és Shakespeare-premier nélkül, a zenés műfajból pedig ezúttal musicaleket ajánlunk.
„Nem a siker a lényeg” – Téri Gáspár a táncos törékenységéről
Számára a harmónia azt jelenti, hogy szellemi és fizikai képességei egyaránt maximálisan ki vannak használva. Neki nem a taps jelenti a jutalmat az előadás végén. Bár szerinte a néző azt szereti látni, hogy félistenek lépnek fel a cirkuszi számokban, ő a sérülékenységét is meg meri mutatni.
Balázs Péter: „Olyan jó dolog a közönség szemébe nézni”
Március 5-én született Balázs Péter Kossuth-díjas színész, a szolnoki Szigligeti Színház volt igazgatója, aki társulatában csak olyan szerepet játszott el, amelyről úgy vélte, hogy azt az ország más színházaiban is rá osztották volna.
„Amerikai és magyar vagyok” – Interjú Lincoln Andrással
Lincoln Andrásnak már a szülei is Amerikában születtek. Ő 23 évesen úgy döntött, hogy megtanul magyarul, hogy beszélgetni tudjon magyar nagymamájával és Kárpátalján élő rokonaival, akiket meg is látogatott. Több évet töltött a második hazájának tekintett Magyarországon, amelynek állampolgára is.
Háború idején – A Mirad, egy fiú Boszniából és a Vid napja című előadásokról
Két független előadás is szerepel a budapesti színházi kínálatban, amelyek a délszláv háborút dolgozzák fel. Mindkettőt 2022 tavaszán mutatták be, amikor már zajlott szomszédunkban a legújabbkori háború.
A vége – Bartis Attila regényéből készült darabot mutat be a Radnóti
Március 5-én, vasárnap ősbemutatóként érkezik a Radnóti Színházba A vége: Bartis Attila 2015-ös regényéből a színház felkérésére Mikó Csaba készített adaptációt, az előadást Nagy Péter István rendezi.
Férfimese és zenés monodráma a Pesti Vigadó színpadán
A Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán tartott Szó Szín Játék című előadássorozatban idén tavasszal a Gyulai Várszínház művészei vendégeskednek. Béres László rendezésében márciusban a De mi lett a nővel? című darabot, áprilisban pedig a Karády zárkája című monodrámát viszik színpadra.
Csortos Gyula, a gátlástalan színészóriás
1883. március 3-án (házassági anyakönyvi kivonata szerint március 8-án) született Munkácson Csortos Gyula, a két világháború közötti korszak egyik legkedveltebb magyar színésze, a Hyppolit, a lakáj című film főszereplője.
Történelmi jelen – Átadták a Kortárs Magyar Dráma díjakat
Idén Székely Csaba Mária országa című darabja nyerte a Kortárs Magyar Dráma díjat, a Karaffa című, a Pannon Várszínház és a Pesti Kalligram által kiadott drámakötet pedig különdíjas lett. Február 28-án Seres Gerda moderálásával rendezték meg a Radnóti Zsuzsa által alapított díj átadóünnepségét.
Bozsik Yvette rendezésében mutatják a Médeiát Pécsen
Euripidész Médeia című darabját mutatják be a Kossuth-díjas Bozsik Yvette rendezésében, Darabont Mikold főszereplésével, Jászai-díjas színművészek közreműködésével a Pécsi Nemzeti Színházban (PNSZ) március 11-én.