állami kitüntetés

Az áldás, amely az újrakezdéshez kell

A Magyar Arany, Ezüst és Bronz érdemkeresztek átadása a Pesti Vigadóban, augusztus 19-én délután néptáncos fiatalok fellépésével, Boros Misi zongorajátékával, majd szívhez szóló népdalokkal olyan esemény volt, amely már megelőlegezte 20-át, a nemzeti ünnepet: egyszerre emelkedett és oldott hangulatú, nevetésben sem szegény.

A hagyományt ők éltetik tovább

Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter, Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár és Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár állami kitüntetéseket és művészeti díjakat adott át a Pesti Vigadóban. Bánffy Miklós-díjat kapott Nemlaha György újságíró, szerkesztő, művészeti, zenei író, Szolnoki Tibor Jászai-díjas színművész pedig a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozat kitüntetést vehette át, akárcsak Vajda László tűzkovács, népi iparművész. Őket kérdeztük.

Szentmártoni János író, Bódy Magdi énekes és Gál Tamás karmester is állami kitüntetést kapott

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára állami kitüntetéseket adott át március 15. alkalmából csütörtökön a Pesti Vigadóban.

Hankó Balázs: A nemzet kitüntetéseit és díjait átvevők a legjobbjaink közül valók

„Azok, akik ma a nemzet elismeréseit, kitüntetéseit és díjait veszik át, a legjobbjaink közül valók” – hangsúlyozta Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter március 13-án a Pesti Vigadóban, ahol Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkárral és Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkárral állami elismeréseket és szakmai művészeti díjakat adott át március 15. alkalmából.

Ők kapták a Magyarország Babérkoszorúja díjat, az Érdemes és Kiváló Művész kitüntetéseket és a kulturális középdíjakat

Novák Péter Jászai Mari-díjat, Pély Barna Máté Péter-díjat, Bonczidai Éva Táncsics-díjat vehetett át.

Kitüntették Máté Gábort

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozta Sulyok Tamás köztársasági elnök Máté Gábor kanadai-magyar orvosnak, írónak.

Kitüntetéseket osztott a brit király születésnapja alkalmából

Tracey Emin, Imelda Staunton dámák lettek, de a kitüntetettek között Monica Ali, Wayne McGregor és Joseph Coelho is szerepelnek.

Kitüntetik az ukránok Alain Delont

Ukrán érdemrendet kap Alain Delon francia filmsztár, amiért az orosz agresszió „első napjától fogva több nyilatkozatot is tett Ukrajna javára”. A hírt Vadim Omelcsenko, párizsi ukrán nagykövet jelentette be a TV5 Monde francia televízió műsorában.

Nekem az ősi rezgéssel van dolgom

Zene, ritmus, tánc – Bársony Bálint Artisjus- és Fonogram-díjas szaxofonművészt, zeneszerzőt, hangterapeutát már gyermekként is e szorosan összetartozó hármas tartotta bűvkörében, professzionális zenei pályafutása pedig idén lett 25 éves. Kiemelkedő zenei munkásságáért március 14-én Erkel Ferenc-díjat vehetett át. Interjú.

Varsóban magyar állami kitüntetést vett át a lengyel Nemzeti Kulturális Központ igazgatója

A Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést vette át hétfőn a varsói magyar nagykövetségen Rafal Wisniewski, a lengyel Nemzeti Kulturális Központ (NCK) igazgatója.

Állami kitüntetéseket adtak át Magyarország csíkszeredai főkonzulátusán

A magyar kultúra, tudomány, közélet székelyföldi személyiségeinek adott át állami kitüntetéseket Tóth László főkonzul kedden délután Csíkszeredában Magyarország főkonzulátusának dísztermében.

Átadták a Magyar Szent István-rend és a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetéseket

Az ünnepélyes átadót a Sándor-palotában tartották augusztus 20-án, az elismeréseket Novák Katalin köztársasági elnök adta át.

„Akik vállukon viszik nemzetünket” – Újabb állami díjakat adtak át

Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt, valamint közművelődési díjakat adott át Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese és dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban.

Állami kitüntetéseket adott át Gulyás Gergely

Novák Katalin köztársasági elnök megbízásából Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a nemzeti ünnep alkalmából állami kitüntetéseket adott át pénteken Budapesten a Károlyi–Csekonics-palotában.

Állami díjakat adott át Csák János miniszter

Augusztus 20. alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és a Népművészet mestere díjakat adott át Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban.

Átadták a Kossuth-díjakat

Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott.