augusztus 20.
Augusztusban újra Mesterségek Ünnepe a budai Várban
Csehország lesz az idei díszvendége, a népi parasztkonyha kellékei pedig a kiemelt témája a Mesterségek Ünnepének, amelyet augusztus 18. és 20. között rendeznek meg a budai Várban.
A Spicces füge respektus lett idén Magyarország tortája
A szigetszentmiklósi Levendula és Kert Cukrászda cukrászmestere, Lakatos Pál Spicces füge respektus nevű, aszús-fügés-mézes kreációja nyerte el idén a Magyarország tortája címet.
Átadták a Magyar Szent István-rend és a Magyar Érdemrend nagykeresztje kitüntetéseket
Az ünnepélyes átadót a Sándor-palotában tartották augusztus 20-án, az elismeréseket Novák Katalin köztársasági elnök adta át.
„Akik vállukon viszik nemzetünket” – Újabb állami díjakat adtak át
Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt, valamint közművelődési díjakat adott át Vitályos Eszter, a Kulturális és Innovációs Minisztérium miniszterhelyettese és dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár augusztus 20-a alkalmából a Pesti Vigadóban.
Az államalapítás ünnepén kezdődik a Hírös Hét Fesztivál Kecskeméten
Az államalapítás ünnepén kezdődik Kecskemét legrégebbi és egyik legnagyobb fesztiválja, a Hírös Hét, amely augusztus 20. és 27. között kulturális, gasztronómiai és zenei programokkal várja a látogatókat.
A Nemzeti Hauszmann-program eredményeit bemutató emlékérme-sorozat indul
A Nemzeti Hauszmann-program eredményeit bemutató, különleges, hatszög alakú színesfém emlékérmékből álló sorozatot indított a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A sorozat első darabját, amely a Szent István-terem kiemelkedő részleteit ábrázolja, pénteken bocsátotta ki a jegybank.
„Minden magyarok ruhájával” ünnepli az államalapítást a magyar tervező
Aki még nem ismeri az Aurora FolkGlamourt, annak vajmi kevés sejtése lehet arról, mi mindenre alkalmas a magyar népművészet a 21. században, és hányféle módon válhat a népi díszítőművészet mai identitásunk szerves építőelemévé. Németh Hajnal Aurora fiatal divatmárkája jelenleg a legmerészebb vállalkozás a magyar piacon a hagyományos kultúra értékeinek funkcionális átmentésére a hétköznapi és ünnepi reprezentáció szintjén.
Történelmi filmek ingyenesen
Az államalapítás és Szent István ünnepének alkalmából augusztus 19-től 22-ig ingyenesen lehet megtekinteni öt, a magyar történelem eseményeit feldolgozó filmet a Filmio felületén.
Tizenkét helyszínen készülnek változatos programokkal Budapesten a hétvégén
Fesztiválhangulat, színpadi és utcai produkciók, kiállítások, látványművészeti előadás, kreatív, inspiratív terek, családi és gyermekprogramok várják tizenkét helyszínen Budapesten a közönséget a hétvégén a Szent István-napi állami rendezvénysorozat részeként – tájékoztatott a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Állami díjakat adott át Csák János miniszter
Augusztus 20. alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és a Népművészet mestere díjakat adott át Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter és Vitályos Eszter, a tárca parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban.
Magyar Turisztikai Ügynökség: Kulturális kikapcsolódást is ígér az ünnepi hétvége
A Divat & Design Fesztivál workshopokkal, előadásokkal, tematikus sétákkal és pop-up üzletekkel várja az érdeklődőket az augusztus 20-i hétvégén. Míg a Bálnában a hazai dizájné, addig a Nehru-parton az irodalomé lesz a főszerep: a Művészkertben szerzői esteket, felolvasószínházi előadásokat és koncerteket is szerveznek.
Koronázás és más programok az ünnepi hétvégén Székesfehérváron
Az Árpád-ház történetét lezáró koronázási szertartásjáték lesz a csúcspontja a Királyi Napok programsorozatának a 20-i hétvégén Székesfehérváron.
Klasszikusok és operettslágerek a Szent István-napi koncerteken
Klasszikus zenei darabok és operettslágerek is megszólalnak a Szent István-napi koncerteken péntektől vasárnapig Budapesten – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Az Aranybullához kapcsolódó programok a Magyar Nemzeti Levéltár nyílt napján
Az Aranybulla kibocsátásának 800 éves évfordulója és az államalapítás ünnepe alkalmából nyílt napot tart augusztus 20-án Budapesten a Magyar Nemzeti Levéltár. Az Aranybulla 800 című programban II. András arany függőpecsétjeit és a korszakhoz kapcsolódó legfontosabb dokumentumokat ismerheti meg a közönség.
Könnyűzenei koncertek négy helyszínen Budapesten
Négy helyszínen, a Retro Tabán, a Road Movie Live, a Szabadrét Fesztivál és az Utcazene Fesztivál színpadain várják könnyűzenei koncertek a közönséget augusztus 18. és 21. között a fővárosban, a Szent István-nap programsorozatának részeként.
Ünnepi programok a skanzenben
Augusztus 20–21-én a bringatúrák és a tárlatvezetések, a kézműves-foglalkozások és a játékok, a mesemondók meséi is az ételekről szólnak a szentendrei skanzenben. Az ünnepi hétvégén gasztronómiai kalandozással és számtalan múzeumi attrakcióval várják a látogatókat.