B32 Galéria és Kultúrtér
A nő magának szül, hiába állnak mellette a rokonok
Szülni fogunk, halljuk a felütésben. Ijesztőnek ijesztő a kezdet, különösen úgy, hogy hamarosan kapunk útmutatót, hogy mire számítsunk.
A Semmi szerzőjének esszéjét állítja színpadra a TÁP Színház
Az orosz–ukrán háború kitörésének második évfordulója előtt egy nappal, február 23-án három alkalommal is látható lesz a tavalyi PesTexten debütált Ha háború lenne nálunk című felolvasó-színházi produkció, amely Janne Teller azonos című könyve alapján készült Vajdai Vilmos rendezésében és Kurta Niké tolmácsolásában. A fantasztikus látványért Koltay Dorottya Szonja felel.
Csaknem kétszáz alkotó mutatkozik be a FISE jubileumi kiállításán
Mintegy 200 alkotó mutatja be munkáját október 6. és 20. között, a Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület (FISE) fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon, a B32 Galériában.
Jövő héten kezdi az évadot a Manna Matiné a B32-ben
A Manna Produkció és a B32 Galéria és Kultúrtér közös programsorozata ötödik évadát kezdi október 17-én két előadással, melyek hagyományosan délelőtt a gyermekekhez, este pedig a felnőtthez szólnak a bábok nyelvén. A családokat egy modern kori Jancsi és Juliska-történettel várják, a felnőtteket pedig a Dancing On A Grinder című produkcióval, ami a párkapcsolati viszonyrendszert állítja fókuszba.
Online folytatódik a Manna Matiné
A B32 Galéria és Kultúrtérben már negyedik éve minden hónap második vasárnapján gyerekeknek és felnőtteknek mutat be bábelőadásokat a Manna Produkció az Új Bábszínház Újbudán programsorozat részeként.
A Lemezjátszó Classic-sorozat vendége: Karácsony János
A Locomotiv GT 1975-ben megjelent, ma már klasszikusnak számító Mindig magasabbra című lemezéről fog mesélni Karácsony János, a zenekar gitárosa szeptember 24-én a Lemezjátszó Classic-sorozat következő estjén a fővárosi B32 Galéria és Kultúrtérben.
„Mindig jó kislány voltam”
Azt mondja, ahogy öregszik, egyre fontosabb számára a humor. Öniróniáról, megvalósuló álmokról, „színésznőségről” és a monodráma színpadi erejéről is beszélgettünk Horváth Lilivel.
Mit tennél, ha ma meghalnék?
November 16-tól látható a B32 Galéria és Kultúrtérben Gergye Krisztián legújabb rendezése.
Ötvenéves a Metro egyetlen stúdiólemeze
A legendás lemez dalait Zoránnal együtt hallgathatjuk meg november 28-án a B32 Galéria és Kultúrtérben.
Haláli bábos nap Újbudán
Október 27-én három különböző korosztálynak szóló bábelőadás látható a B32 Galéria és Kultúrtérben, amelyek a halál témáját járják körül.