bemutató

Visky András darabját mutatják be Gyulán

Szombaton tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciójának, Visky András Pornó – Feleségem története című dokumentumjátékának bemutatóját a Gyulai Várszínház kamaratermében.

Szilaj bemutatóra készül a Nemzeti Lovas Színház

A premier szeptember 25-én lesz a Kincsem Parkban.

„Semmi sem az, aminek elsőre tűnik” – Interjú Vajda Gergely zeneszerző-karmesterrel

A Fuharosok ősbemutatója március 13-án lesz a Budapest Music Centerben Molnár Anna mezzoszoprán és az UMZE közreműködésével. Zenei idézetekről, „zenés színház-barát” szövegekről és folyamatos útonlevésről is beszélgettünk Vajda Gergely zeneszerző-karmesterrel.

Bemutatták a Tizenhárom almafát a Nemzeti Színházban

A Vidnyánszky Attila rendezésében látható előadás Trianont több szempontból megvilágítva, az első világháborútól napjainkig tartó időszakot vizsgálja.

Premierek a Vígszínházban és a Pesti Színházban

A Nyugat császára című művet Rudolf Péter állította színpadra a Pesti Színházban, a Vígszínházban pedig Zsótér Sándor rendezésében látható Molnár Ferenc egyik darabja. Előbbi premierjét pénteken, utóbbiét szombaton tartják.

20 éves a Bartók Táncszínház

Bemutatóval ünnepli alapításának 20. évfordulóját a Bartók Táncszínház pénteken. A jubileum alkalmából kiállítást is rendez a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza.

Lázadás egy spanyol zsarnok ellen: Messerer-balett az Erkelben

A Magyar Nemzeti Balett március 6-án mutatja be a Michael Messerer koreográfiájára készült, Laurencia című balettet az Erkel Színházban.

A Schroffenstein családot mutatja be a Szigligeti Színház

Március 6-án mutatja be a nagyváradi Szigligeti Színház Heinrich von Kleist A Schroffenstein család című színművét, amelyet magyar nyelvterületen ritkán játszanak, Romániában pedig először tűznek műsorra.

Rekordidő alatt adta össze a közönség a színházi díszlet árát

Alig öt nap alatt gyűjtötte össze a NESSZ alkotócsoport azt az összeget, amely első színházi bemutatójuk, a Nézz vissza haraggal díszletéhez szükséges.

Az ember tragédiáját rendezi Silviu Purcarete Temesváron

Madách Imre klasszikus műve a Csiky Gergely Állami Magyar Színházban kerül színpadra.

Egy apró kérés

Február 19-én mutatják be a Belvárosi Színházban az Egy apró kérés című előadást.

Mennyit ér meg a halálunk?

A Veres 1 Színházban február 14-én mutatták be a Finito című darabot Tasnádi Csaba rendezésében.

A kis hableány a Griff Bábszínházban

Andersen meséjét Gimesi Dóra átiratában február 8-án mutatják be Zalaegerszegen.

Broadway-bohózat a Vörösmarty Színházban

Hargitai Iván rendezésében mutatta be Murray Schisgal Szerelem, Ó! című előadását januáűr 24-én a székesfehérvári Vörösmarty Színház.

„Az álom, mit nem láttak még, és győzni, hol nem győztek még”

A La Mancha lovagja újra az Operettszínház műsorán.

Odaadó hívetek, Surik

Bemutatóval kezdte a Vörösmarty Színház az újévet a Pelikán Fészekben.