beszélgetés
Állj bele! – Csikász Ágnes és Nagy Zsombor válaszol
Csikász Ágnes és Nagy Zsombor a megálmodói és motorjai a Jurányi Házban tartott Állj bele! programsorozatnak, amelynek középpontjában az Orlai Produkciós Iroda előadásai által felvetett tabutémák állnak.
Ókovács Szilveszter lesz a Musical Neked Klub következő vendége
Folytatódik a Musical Neked Klub: szerdán este Ókovács Szilveszterrel, a Magyar Állami Operaház főigazgatójával beszélget a sorozat házigazdája, Szente Vajk.
Hommage à Cziffra: emlékkoncert Budafokon
A Cziffra György-emlékév programjaként március 12-én a 22. Kerületi Önkormányzat és a Cziffra Fesztivál közös szervezésében Hommage à Cziffra címmel tartanak beszélgetéssel egybekötött koncertet a budafoki Klauzál Házban Balázs János és tanítványa, Szabó Marcell zongoraművész, valamint Mácsai János zenetörténész közreműködésével.
A Baloldali Blokk egykoron
Március 2-án, kedden tartják a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár sorozatának hatvanadik vitáját.
Élő színház vagy működő színház?
Az online színházi tartalomközvetítés lehetőségeiről, kérdéseiről szervez kerekasztal-beszélgetéseket február 8-án, hétfőn a Magyar Teátrumi Társaság.
Színészkönyvek, színésztörténetek
Borbély László íróval beszélgetett színházi témájú könyveiről, színházi kötődéseiről Turnai Tímea muzeológus, gyűjteményvezető november 3-án az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben.
Szlukovényi Katalin szerzői estje
Beszélgetés a mindennapok verseiről egészen a kiszámíthatatlanság költészetéig Szlukovény Katalin szerzői estjén a Bodó Galériában november 12-én. Beszélgetőtárs: Gálla Edit.
Az SzFe modellváltása a gyakorlatban
A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés sorozatának október 5-i beszélgetésén a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása lesz a téma. A vendégek: Bagossy László, az egyetem egyik lemondott vezetője, Derényi András, a MOME rektori megbízottja, valamint az újonnan kinevezett oktatási rektorhelyettes, Zalán János. A beszélgetést lapunk munkatársa, Seres Gerda moderálja.
Online beszélgetéssorozat indul az antikvitások világáról
Hat órai tea stílusosan címmel online beszélgetéssorozat indul az antikvitások világáról a Falk Miksa utcai galériák és antikkereskedések összefogásában; a sorozat első, szerdai állomásán a szecessziós ékszerekről lesz szó.
„Ha elveszik a kultúra, minek éljük túl a járványt?!”
A szabadtéri játszóhelyeket érintő kérdésekről szólt a Magyar Színházi Társaság Jó kérdés sorozatának második online része. Beszámoló.
„Az online közvetítés nem színház, csak pótcselekvés”
Mi lesz a színházakkal a járvány után? Lázat kell mérni előadások előtt, minden negyedik széket lehet majd eladni? A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés sorozatának online kiadásában erről beszélgetett három színházigazgató.
Földmentő mesék
A Mesék a csodakertről – az egyetlen Földért című könyv kapcsán tartottak beszélgetést a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Tánc és klímavédelem
Február 13-án látható újra a Duda Éva Társulat Wonderland című táncelőadása a Trafóban. A műsor előtt a klímatudatosságról beszélget Duda Éva rendező-koreográfus Hevesi Flóra és Macskásy Éva klímaaktivistával.
DIÁLOGOS: Spanyol-magyar irodalmi találkozások
Az ősz folyamán három alkalommal a spanyol és a magyar irodalom női sikerszerzői beszélgetnek az Uránia Nemzeti Filmszínház kávézójában.