Budai Vár

Megújult és megnyílt a budai várban Karakas pasa tornya

A budavári palotanegyed újjászületésének részeként megújult Karakas pasa tornya, amelyben információs pont, kávézó, ajándékbolt és mosdó várja a vendégeket. A nagyközönség számára most először megnyitott, 17. századi épület mellett török kertet is kialakítottak a Csikós-udvar északi végében.

Középpontban a középkor – Budavári séta a Magdolna-torony környékén

A budai Vár minden egyes köve, épülete, szobra, emléktáblája a történelmünkről mesél. Egyetlen, viszonylag épségben fennmaradt középkori eredetű tornya, a Magdolna-torony körüli séta pedig önmagában is felér egy történelemórával.

Budavári barangolás – Budapest 100

Budapest egyetlen, természetvédelmi oltalom alatt álló szőlőtőkéje, velencei domborművek budai házfalakon, illatos kertek, gótikus falfülkék, titkos pincelejáratok a Vár alatti alagútrendszerbe, kedves budai lokálpatrióták rögtönzött idegenvezetései: ilyen élményekkel és ismeretekkel gazdagodtunk a Budapest 100 idei programsorozatán.

Cseh Tamás művészeti pályázatot indít a Budai Vároltalmazó Közalapítvány

Kevés nyoma van ma annak, hogy Cseh Tamás és Bereményi Géza az I. kerületben, a budai Vár alatti utcák egyik albérletében írták meg kultikussá vált szerzeményeiket. A Budai Vároltalmazó Közalapítvány kortárs alkotókat támogat és ösztönöz arra, hogy Cseh Tamás szellemi örökségével méltó módon foglalkozzanak.

A turul és a Habsburgok

A napokban adták át a királyi palota északkeleti sarkában álló megújult Habsburg-kaput és a Halászó gyerekek kútját, teraszát. Akinek semmit sem mond az elnevezés, annak elárulom, hogy ez az a díszes kerítés, lépcsősor és előtte a bájos szökőkút, amely fölött kiterjesztett szárnyakkal áll a vár képét meghatározó, hatalmas turulszobor.

Helyére került a megújult Turul-szobor a budai Várban

A teljes körű restaurálás után ismét a Habsburg-kaput díszíti Donáth Gyula turulmadarat ábrázoló szobra, amelyet egy 60 tonnás óriásdaru segítségével emeltek vissza eredeti helyére csütörtökön a budai Várban.

Megkezdődött a Honvéd Főparancsnokság rekonstrukciója

A napokban megkezdődött a budai Várban a II. világháborúban megsérült, majd visszabontott Honvéd Főparancsnokság épületének rekonstrukciója; a Nemzeti Hauszmann-programban zajló beruházás a tervek szerint 2023-ra készül el.

Elkészült a Budavári Lovarda és a Csikós-udvar környező része

Határidő előtt elkészült a budavári lovarda, a Stöckl-lépcső és a Csikós-udvar nagyobb részének rekonstrukciója, amelyek először a Kulturális örökség napjai keretében, szombaton és vasárnap nyílnak meg a nagyközönség előtt.

FolkTREND a budai Várban

A tavalyi Hungarikum pályázat legeredményesebb munkáit ismerhette meg a közönség a FolkTREND! − a hagyomány a régi, a stílus új című viseletbemutatón a budai Várban a Mesterségek Ünnepén.

Mesterségek Ünnepe 35. alkalommal a Budai Várban

Immár 35. alkalommal rendezik meg a Mesterségek Ünnepét. Az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja augusztus 20-tól 22-ig várja a látogatókat a Budai Várban új helyszínen, a Kapisztrán tértől a Szentháromság térig.

Saly Noémi városmeséje az I. kerületről

A Körbe-körbe Budapesten Saly Noémi városmese-sorozata, amelynek második alkalmán a főváros legkisebb kerületéről, az I.-ről mesélt.

Leemelték restaurálásra a turulszobrot a budai Várban

Leemelték helyéről pénteken a budai Várban a turulszobrot. A leromlott állapotú alkotást a szakemberek egy óriásdaruval mozdították el és a Savoyai-teraszon kialakított szabadtéri restaurátorműhelybe szállították.

Előkerült Erzsébet királyné pihenőházának oroszlánszobra a budai Várban

Több értékes római kori, középkori, kora újkori és századfordulós leletet találtak a szakemberek a Budavári Palotanegyedben. A legérdekesebb egy nőstény oroszlánt mintázó szobor, amely egykor Erzsébet királyné pihenőházát díszítette.

Előkészítik a budavári nagyzsinagóga feltárását

Megkezdődik a középkor budavári nagyzsinagóga feltárásának előkészítése: hétfőn a szakemberek megvizsgálják az eltemetett épületet, hogy megtervezzék a munkálatokat.

Éjszakai túra a budai Várban

Éjszakai túrán mutatják be a Budai Vár három neves természeti és történelmi értékét október 31-én.

Újra csobog a Mátyás kútja a budai Várban

Újra csobog a budai Várban a Nemzeti Hauszmann Programban felújított Mátyás kútja, amelyet szerdán adtak át a nagyközönségnek a Hunyadi udvarban.