Budapesti Operettszínház
„Ezt még Szinetár Miklós is irigyli tőlem, mert ez színháztörténet”
„A szakma ma már másképp néz ránk. Sikerült kivívnunk az elismerést, amire vágytunk” – mondja Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház igazgatója, akinek vezetői megbízatása fél év múlva jár le. Az intézmény közelmúltjáról, a Kerényi-ügyről, a művészi és a kreatív produceri színházvezetésről beszélgettünk, illetve arról, hogy hogyan tovább.
Színházi előadások a Nagyerdőben
Az idei, június 12-én kezdődő és szeptember 8-ig tartó Nagyerdei Szabadtéri Játékok keretében 11 vendégtársulat 14 produkciójában összesen 21 színházi előadást láthat a közönség a debreceni Nagyerdőben. Lesz krimi, vígjáték, bűnügyi komédia, jazzoperett, musical, kortárs táncjáték – igazi színpompás nyarat ígér a szabadtéri 24. évada!
Készüljetek az új színházi évadra!
Ősszel kezdődik a 2018/2019-es színházi évad, melyre számos premierrel készülnek a hazai színházak. A fővárosban például Az ember tragédiája, a Tündér Lala és a Vesztegzár a Grand Hotelben című darabokkal, vidéken pedig többek között a Virágot Algernonnak, az Esőember és Lars von Trier Főfőnök című vígjátékával várják a közönséget. Cikkünkben kilenc színház premierjeit mutatjuk be.
Ki vagy te, Abigél?
A magyar irodalom harmadik legjobb regényének választották meg a televíziónézők. Történetén generációk nőttek fel, együtt keresve a választ a főhőssel, Ginával: ki lehet Abigél, aki támogatja a segítségre szorulókat? A Budapesti Operettszínház megzenésítette Szabó Magda Abigéljét, október 5-én pedig a musical ünnepi előadásával és az ahhoz kapcsolódó tárlattal tisztelegtek a szerző előtt.
Operában utazunk
Így szól a Co-Opera szlogenje, melynek fő célkitűzése – nevéhez hűen – operák koprodukcióban történő bemutatása. Elsőként A sevillai borbélyt állítja színpadra öt előadó-művészeti szervezet: a Szentendrei Teátrum, az Operettissima Non-profit Kft., a Szegedi Nemzeti Színház, a Budapesti Operettszínház és a Győri Nemzeti Színház. Az együttműködésnek hála mintegy 45 előadást láthat a közönség a 2017/2018-as évadban Szentendrén, Szegeden, Budapesten és Győrben.
Csárdás girl
Hogyan kerül Vereczky Szilvia egy kaszinóba? A lányok vajon a rulettasztalnál is mind angyalok? Hogyan zajlik a Francia Riviérán ez a rongyos élet? A Csárdáskirálynőben felcsendülő Kálmán-dallamok a Riviera girlben is felhangzanak, a szövegek, a köré épülő jelenetek és a szereplők azonban változtak. A premieren járt a Kultúra.hu.
Az operett kapta a főszerepet
Fischl Mónika és Dolhai Attila kapta Az évad operettszínésze, Peller Anna és Kerényi Miklós Máté pedig Az évad musicalszínésze díjat október 24-én este a Budapesti Operettszínházban a magyar operett napja alkalmából tartott gálaesten. A rendezvényen felléptek a Lehár Ferenc Operett Énekverseny résztvevői is, akik hat országból érkeztek.
Az igazi otthonom az Operettszínház
„Tizenegy éve vagyok a Budapesti Operettszínházban, megtiszteltetésnek érzem és megbecsülöm, hogy a társulat tagja lehetek. Ahhoz, hogy valaki címszereplője lehessen egy musicalnek, hosszú utat kell végigjárnia, mely néhol rögös, néhol gyönyörű, de mindenképpen csak kemény munka árán jut rajta előre az ember” – nyilatkozta Vágó Bernadett. A színésznővel pályájáról, álmairól és Marie Antoinette-ről beszélgettünk.
Kalandra fel az Operettben!
Meghirdette új évadának programját a Budapesti Operettszínház Kalandok éve címen. Lőrinczy György főigazgató, Kerényi Miklós Gábor művészeti vezető és Makláry László főzeneigazgató ismertette az új műsortervet. Kerényi Miklós Gábor elmondta: az újdonságok összeállításánál figyelembe vették, hogy az élet maga is egy nagy kaland, és olyan darabokat kerestek, melyekben ez a legjobban visszatükröződik.