Budapesti Operettszínház
„A katonai főiskola biztos pontnak tűnt a színművészetivel szemben” – interjú Homonnay Zsolttal
Nem bánja, hogy a zalaegerszegi honvéd gimnáziumot végezte el, mert az ott kapott energiák – a kamaszkori lázadás, a zene és a színpad révén – egyszer csak egy irányba kerültek. A Jászai Mari-díjjal kitüntetett színművésszel a bátor kakasról és a musical berobbanásáról is beszélgettünk.
Színházi világnap – A János vitézzel ünnepel a Budapesti Operettszínház
Ingyenes online előadással ünnepel a színházi világnapon a Budapesti Operettszínház: március 27-én, szombaton a Bozsik Yvette rendezte János vitéz című produkciót láthatja a közönség.
Színházak és filmesek összefogásával forgatnak országszerte és a határon túl is
16 színház készíthet filmet a Nemzeti Filmintézet támogatásának köszönhetően.
Magyar történelmi film készül a Budapesti Operettszínház művészeivel
Magyar történelmi film készül Iványi Marcell rendezésében a Budapesti Operettszínház művészeinek közreműködésével; a forgatás várhatóan márciusban kezdődik és április elején fejeződik be.
Népszerű előadásait közvetíti online az ünnepi időszakban az Operettszínház
Népszerű előadásait közvetíti online az ünnepi időszakban a Budapesti Operettszínház széles műfaji választékban: operett, rockopera, musical, balett is látható lesz a karácsony és szilveszter közötti napokban.
István, a király online
A színházi hangulatot megidézve, bár nem élő adásban, de online elérhető lesz az Operettszínház István, a király című előadása december 19-től.
„Gonoszt játszani nagyon izgalmas” – Interjú Polyák Lillával
9-től 5-ig, vagyis egy Fellini- és egy Dolly Parton-történet az idei színházi évad új kihívásai Polyák Lilla számára. Egy új, saját dallal készül, emellett a Mintaapák című sorozatban forgat az egyik kereskedelmi csatornán. Vele beszélgettünk.
Tündérkert az Operett színpadán
Az Operettszínházban október 23-án lesz a Bozsik Yvette által rendezett Marica grófnő premierje. Kálmán Imre klasszikusát 96 évvel ezelőtt szinte napra pontosan ekkor mutatták be a Király Színházban.
Elmaradnak a Budapesti Operettszínház erre a hétre tervezett előadásai
Mindent megtesznek azért, hogy nézőiket és művészeiket kárpótolhassák az elmaradt élményért. Ennek részleteiről a későbbiekben adnak tájékoztatást.
Galéria: A La Mancha lovagjának bemutatóján jártunk az Operettszínházban
Vincze Balázs mai környezetbe helyezte Don Quijote történetét, mely a hitről, a reményről és a barátságról szól.
Földes Tamás kapta az idei Kaszás Attila-díjat
Földes Tamás, a Budapesti Operettszínház színművésze kapta a Kaszás Attila-díjat – jelentette be Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár szeptember 11-én, a kaposvári Csiky Gergely Színházban tartott, online közvetített Országos Színházi Évadnyitón. A díjátadó gála előtt színházi szakmai konferenciát tartottak a teátrumban.
„A sztárságról keveset tudok” – Interjú Földes Tamással
A Kaszás Attila-díjra jelölt Földes Tamással elfogadásról, csalódásról és a „könnyed” műfaj nehézségeiről is beszélgettünk.
Zenés nyári estek a keszthelyi Festetics-kastély parkjában
Két különleges zenés színházi produkció látható augusztus végén a keszthelyi Festetics-kastély parkjában a Magyar Teátrumi Társaság, a Helikon Kastélymúzeum, a Budapesti Operettszínház és a Musical Neked Produkció jóvoltából.
Augusztus 8-án rendezik a Budavári Palotakoncertet
Huszka Jenő és Lehár Ferenc művei szólalnak meg, valamint bemutatkozik a Jávorkai Brothers is a Budavári Palotakoncerten augusztus 8-án a budai Várban.
Zenés találkozások a szabad ég alatt
Hosszú szünet után a hétvégén gálaestet tartott a Budapesti Operettszínház. A Pesti Vármegyeháza különleges atmoszférájú udvarán felcsendülő slágerek elvarázsolták a közönséget az Open Air zenés sorozat első előadásán.