Budavári Palota

Fél év múlva látogatható az újjászületett Szent István-terem

Fél év múlva látogatható az újjászületett Szent István-terem a Budavári Palotában, a történelmi épületegyüttes elsőként rekonstruált, díszes történelmi szobáját augusztus 20-tól tekintheti meg a nagyközönség.

Rendhagyó lesz az idei Mesterségek Ünnepe

Az augusztus 20. és 23. között megrendezendő színpadi programok mellett a kézműves programokat hét különböző helyszínen tartják meg augusztusban és szeptemberben.

Értékes kultúrtörténeti leletek a budai Várból

A tervezett ütemezés szerint zajlanak a Budavári Palotanegyedet megújító Nemzeti Hauszmann Program fejlesztései, a munkálatok során a szakemberek most újabb értékes kultúrtörténeti leletekre bukkantak.

Különleges maradványok kerültek elő az egykori Szent István-terem falkutatásakor

Falkutatással folytatódik a déli összekötő szárny és az abban található Szent István-terem felújításának előkészítése a budai Várban.

Próbáld ki a népi mesterségeket!

Nemcsak a tűzijátékot érdemes várni augusztus 20-án! Minden évben ilyenkor rendezik meg a Mesterségek Ünnepét a Budavári Palotában. Idén augusztus 17. és 20. között vár az ország legnagyobb népművészeti fesztiválja, amely a hajdani vásárok hangulatát idézi meg. Ilyenkor bárki kipróbálhatja a népi mesterségeket és megcsodálhatja a kézművesek munkáit. Te se hagyd ki!

Régi mesterségekkel ismerkedhetünk

Hogyan készült a Notre Dame kapuja? Miként születik a halbőr táska? Jól állna nekünk a mongol népviselet? Megtudhatjuk, ha ellátogatunk a hétvégén a Mesterségek Ünnepére. Idén is elárasztják a világ kézműves mesterei a Budavári Palotát augusztus 20. alkalmából. Találkozhatunk mamutcsont faragóval, üzbég szőnyegszövővel, mongol íjkészítővel, türkmén selyemfestővel.

Visszakapja a nagyközönség a Várat

A politikai szándéktól függetlenül, művészettörténeti és építésztörténeti szempontok indokolják a Budavári Palota déli összekötőszárnyának és a Szent István-teremnek a rekonstrukcióját – fogalmazták meg az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tanácskozásán, amelyet április 20-án tartottak a Várkert Bazár Cukrászdájában. A cél a hitelesség és az értékőrzés. „Szeretnénk a Palotát visszaadni a nagyközönségnek” – emelték ki.

Találkozik múlt, jelen és jövő

Ki ne ábrándozna arról, milyen volna visszarepülni az időben, és tenni egy sétát a II. világháború előtti Várnegyedben? Megnézni a Budavári Palotát és az egykori Királyi Lovardát? Európában számtalan földig rombolt műemléket építettek újjá, ez a rekonstruktív szemlélet pedig hazánkban is megfogalmazódott célként. Megmenteni a jövő számára az értékeinket – erre törekszenek a vár és a múzeumi negyed felújításával.

Újra régi fényében a Palota

Megkezdődtek a Budavári Palota Szent István-termének textilrekonstrukciós munkálatai. Az épület egykor legreprezentatívabb, ám a II. világháborúban szinte teljesen elpusztult helyiségének enteriőrjét a Budavári Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Kft. által kiírt nyílt közbeszerzés keretében a pécsi székhelyű Rovitex Hungária Kft. rekonstruálja, újragyártva a teljesen egyedi, eredeti textileket.

Lerakják a lovarda alapkövét

A Habsburg Ottó-hagyaték számára létrehozandó archívumról, egy, a budai Vár felújításával kapcsolatos miniszterelnökségi közvélemény-kutatásról, a Csikós udvar és a Karakas pasa tornya megújításáról, valamint a mélygarázsok helyzetéről esett szó a Nemzeti Hauszmann Terv bizottsága május 3-ai ülésén. L. Simon László bejelentette: május 20-án kerül sor a lovarda alapkőletételére.

Visszakapja a nagyközönség a Várat

A politikai szándéktól függetlenül, művészettörténeti és építésztörténeti szempontok indokolják a Budavári Palota déli összekötőszárnyának és a Szent István-teremnek a rekonstrukcióját – fogalmazták meg az Örökség Kultúrpolitikai Intézet tanácskozásán, amelyet április 20-án tartottak a Várkert Bazár Cukrászdájában.

Találkozik múlt, jelen és jövő

Megmenteni a jövő számára az értékeinket – erre törekszenek a vár és a múzeumi negyed felújításával.