Debrecen
Észt hét Budapesten és vidéken
Filmvetítések, könyvbemutatók, színházi előadások, kiállítások, koncertek és észt táncház hozhatja meg a kedvünket a legészakibb balti államhoz a március 9. és 22. között Budapesten, Debrecenben, Szegeden és Veszprémben zajló Észt héten.
Jogilag is a Déri Múzeum kezelésébe került Munkácsy Golgotája
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezetői február 21-én aláírták azt a szerződést, amelynek értelmében Munkácsy Mihály Golgota című festménye jogilag is a Déri Múzeum kezelésébe került.
Döntéshelyzeteink a kortárs tánc nyelvén
Simkó Beatrix Közel-távol című táncelőadását február 28-án mutatják be a debreceni Csokonai Színházban.
130 éves Debrecen első nyilvános könyvtára
A Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára 130 évvel ezelőtt megnyitotta olvasótermét, ezzel létrejött a város első nyilvános könyvtára.
Hofi Gézára emlékeznek karikatúra-kiállítással
Hofi Géza emlékének szenteli Próbálj meg lazítani című karikatúra-kiállítását a debreceni Konzervatórium Galéria.
Magyarul álmodunk Debrecenben
Idén második alkalommal hirdeti meg a Magyarul álmodom című pályázatot a Debreceni Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Kft.
Párhuzamos kattintások
Mi kapcsolja össze a kortárs fotográfusokat a magyar fotóművészet klasszikusaival? Ezt járja körül a MODEM Mélyáramok című kiállítása. Szarka Klára kurátort, fotótörténészt kérdeztük.
Kiemelés címmel nyílt kiállítás a debreceni Kölcsey Központban
A Debreceni Tavaszi Tárlat 2019-ben díjazott alkotóinak munkáiból nyílt kiállítás csütörtökön a Kölcsey Központban.
Átadták Debrecen kulturális díjait
Ketten Debrecen kultúrájáért díjat, heten alkotói ösztöndíjat vehettek át szerdán a Református Kollégium dísztermében.
Kortárs magyar fotográfia kontra klasszikusok
Megnyílt a Mélyáramok kiállítás a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központban.
Az oDEon-ZeneTheatrum családi karácsonya Debrecenben
Több mint ezer hátrányos helyzetű, illetve klinikán kezelt krónikus beteg gyereket várnak december 17-én a debreceni Főnix csarnokba.
Dal, virtus, szenvedély
Újévi operett- és musicalgálát rendeznek január 4-én a debreceni Főnix Csarnokban.