díj
Babiczky Tibor és Horváth Péter is a Látó-nívódíjjal kitüntettek között
Babiczky Tibor költő és Horváth Péter író is átveheti az idén a marosvásárhelyi Látó szépirodalmi folyóirat által megítélt nívódíjat, amelyet 30. alkalommal adnak át – közölte csütörtökön a folyóirat szerkesztősége.
Bagdy Emőke kapta az idei Duna-díjat
Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus kapta idén a Duna Televízió alapította, tizedik alkalommal odaítélt Duna-díjat. Az elismerést Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója adta át csütörtökön Budapesten.
Átadták a 2020-as és 2021-es Makovecz Imre-díjakat
Buzás Péter, Makó egykori polgármestere kapta a 2020-as Makovecz Imre-díjat, a 2021-es elismerésben Kovács Gyula gyümölcsész, a magyar Tündérkert-mozgalom úttörője részesült.
Devát is jelölték a Music Moves Europe díjra
Magyar előadót, Devát (Takács Dorinát) is jelölték a 2022-es Music Moves Europe díjra, amely az EU kortárs könnyűzenei elismerése.
Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában
Tíz fiatal művész vehetett át Junior Prima Díjat a magyar zeneművészet kategóriában kedden Budapesten.
Négy fesztiváldíjat nyert Floridában az Apró mesék
Négy fesztiváldíjjal tüntették ki Floridában, a Fort Lauderdale Nemzetközi Filmfesztiválon Szász Attila romantikus szélhámosfilmjét, az Apró meséket.
Frankl Péter Pro Cultura Hungarica díjat vett át
Pro Cultura Hungarica díjat vett át Frank Péter Londonban élő nemzetközi hírű zongoraművész hétfőn Budapesten. Az elismerést Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nyújtotta át az Emmi épületében.
Bereményi Géza kapja az első Páholy Irodalmi Nagydíjat
November 28-án, advent első vasárnapján este 7 órakor adják át az első Páholy Irodalmi Nagydíjat, amelyet Végh Veronika, a Páholy Lakásszínház és Irodalmi Szalon vezetője, valamint 75 színházbarát civil néző alapított.
A Nina című bolgár kisfilm nyerte a Faludi Nemzetközi Filmszemlét
A szombat esti díjátadóval ért véget a 24. Faludi Nemzetközi Filmszemle és Fotópályázat, melyet idén is online rendezett meg a magyar jezsuiták Párbeszéd Háza Faludi Film és Média részlege.
Kiosztották a Magyar Speciális Független Filmszemle díjait
Indiai, egyiptomi és magyar film nyerte az idei Magyar Speciális Független Filmszemle nagydíját. Összesen 19 díjat adtak át pénteken.
Átadták a Ludwig Múzeum által alapított ARTtransfer díjakat
Idén harmadik alkalommal írta ki a Ludwig Múzeum a díjpályázatot, amelyre olyan múzeumpedagógusok, pedagógusok, művészek, művészettörténészek, kurátorok jelentkezését várta, akik a saját területükön az elmúlt időszakban sokat tettek a kortárs képzőművészet közvetítéséért és népszerűsítéséért.
A Szent Margit Gimnázium tornacsarnoka kapta az idei Budapest Építészeti Nívódíjat
A Szent Margit Gimnázium tornacsarnoka kapta idén a Budapest Építészeti Nívódíjat, amelyet csütörtök este virtuálisan adtak át.
Átadták a Goldmark Péter Károly-díjat
Éles Gabriella, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) műsorfigyelő osztályának vezetője, valamint Keleti Éva fotóművész kapta az NMHH idei Goldmark Péter Károly-díját.
Átadták a Kincses Kultúróvoda 2021 elismeréseit
Harmincegy óvoda nyerte el a Kincses Kultúróvoda 2021 címet és az ezzel járó másfél millió forintos támogatást. Az elismeréseket szerdán adták át Szentendre egyik óvodájában.
Díszpolgári címeket adott át a főpolgármester a főváros napja alkalmából
A főváros díszpolgári címet adományozott Adamis Anna dalszövegírónak, költőnek, Bíróné Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornásznak, Bodrogi Gyula Kossuth-díjas színművésznek, Iványi Gábor lekésznek, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnökének és Novák Ferenc Kossuth-díjas koreográfusnak.