előadás

Kedves Én! – A KV Társulat előadása

A Kunt Gergely nagy sikerű, Kamasztükrök című műve inspirálta darab kamaszok naplóin keresztül mutatja be a magyar történelem egyik legellentmondásosabb és legtragikusabb időszakát.

Kármen: újra Budapesten a Varidance és a Bartók Színház közös produkciója

Február 10-én a RaM Színházban várják a közönséget az előadásra.

A változatlanság hullámhossza – Táncszínházi előadás

A változatlanság hullámhossza táncszínházi előadás Szepes Mária azonos című regénye alapján február 8-án várja a közönséget a Várkert Bazárban.

„Azért vagyunk itt, hogy emlékezzünk”

Hetvenhét év telt el az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadítása óta, január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján erre az eseményre emlékeztünk.

A pacal örök – Gasztroabszurd az RS9 Színházban

Mikor érkezik el a pacal ideje? A Neptun Brigád A pacal ideje című előadása szerint mindig is aktuális volt, és ma is minden időnek alkalmasnak kellene lennie a pacal számára. Ficzere Béla (többek között a pacal szerepében) annyira meggyőzően érvel mellette, hogy még a belsőségektől idegenkedők is kedvet kapnak egy pacalvacsorához.

A Baltazár Színház művészei is felléptek a Madách Színházban

A Madách Színház színészei a Mamma Mia! színdarab egyik dalát a Baltazár Színház ép és sérült művészeivel együtt adták elő a fogyatékossággal élő emberek világnapja alkalmából a budapesti Madách Színházban.

Amit megöröklünk, és amit kezdünk vele

A Láthatáron Csoport Hagyaték című darabja új kontextusba helyezheti az általunk ismert szülő-gyerek viszonyt.

Ópiumkeringő – Jazztörténet Karádyról

November 27-én, a MOM Kultban mutatják be az Ópiumkeringő című előadást a legendás színésznő, Karády Katalin életéről a Zsidó Művészeti Napok rendezvény részeként.

Két bemutatóval készül a Miskolci Balett

A Miskolci Balett november 20-án két új produkcióval örvendezteti meg a tánckedvelő miskolci közönséget. Kozma Attila különleges hangulatú koreográfiája mellett azt az előadást is színpadra viszi a társulat, melyet a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál közönsége már láthatott.

Mágnás Miska a 6színben

A 6színben mutatja be a Színház- és Filmművészeti Egyetem 4. évfolyamos osztálya a Mágnás Miskát Mohácsi János rendezésében.

Új helyszínen a Krapek

Új helyszínen, a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban lesz látható a FAQ Színház Krapek című előadása.

Novemberben A Pál utcai fiúk és A padlás jubileumát ünneplik a Vígszínházban

Novemberben jelentős jubileumokkal várják a Vígszínházban a közönséget: pénteken A Pál utcai fiúk című zenés játék 300., november 20-án pedig A padlás 1000. előadását ünneplik.

A negyedik – Bemutató a Jurányi-házban

Az évad első bemutatójára készül a Narratíva Kollektíva: október 3-án a Budapesti Őszi Fesztivál programsorozatának részeként Garai–Hegymegi–Peer A negyedik című előadását láthatja a közönség a Jurányi Produkciós Házban.

Válótársas – Pokorny Lia és Schmied Zoltán megmutatja, hogyan kell szépen válni

Gönczi Dorka és Varga Zsolt válási mediátorok évtizedes tapasztalataik alapján készítették el a Válótársas című színházi előadást, melynek alapján most film is készült. Két színművész, Pokorny Lia és Schmied Zoltán improvizációi segítségével nyerhetünk betekintést abba, hogyan is néz ki a gyakorlatban a mediáció.

Világhírű koreográfuspáros darabjával nyitja évadát a Magyar Nemzeti Balett

Sol León és Paul Lightfoot Sad Case című alkotása mellett Alexander Ekman Cacti és Lukács András Örvény című egyfelvonásosai láthatók a Magyar Nemzeti Balett Új(ra) lendületben című modern balettestjén, amit az együttes szeptember 17-én mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházában.

A Macskák 1500. előadásával nyitja meg évadát a Madách Színház

A szeptember 24-i, jubileumi előadás újabb mérföldkő a minden magyar színházi rekordot megdöntő produkció életében.