előadás

Klasszikusok a Nemzeti Színházban

Az ember tragédiáját mutatja be a Nemzeti Színház október 19-én. A Madách Imre műve alapján készült, arénaszerű térben megvalósuló látványos előadást Vidnyánszky Attila rendezte, akit a jó és a rossz közötti szabad választás lehetősége foglalkoztatott. Az előadásban az Úr Sinkovits Imre hangján szólal meg.

Bábszínházak találkozója

Négy nap alatt harminc előadást mutatnak be október 3. és 6. között a Magyarországi Bábszínházak 14. Találkozóján, Kecskeméten – tájékoztatta az MTI-t a kecskeméti Ciróka Bábszínház igazgatója. A programban 22 bábszínház és magántársulat előadásai szerepelnek, és bemutatkoznak az állandó társulattal nem rendelkező, egy-egy produkcióra összeszerveződő fiatal művészek, pályakezdők is.

MagdaFeszt: egy fesztivál a nőkről

Szabó Magda születésének évfordulójához kapcsolódóan a debreceni Csokonai Színház 2017-ben indította útjára a MagdaFesztet. A fesztivál a női alkotókat és alkotásokat helyezi a középpontba, és olyan témákat dolgoz fel, mint a szülés, az anyaság, az alkotómunka és a magánélet összeegyeztethetősége. A fesztivál október 5-én kezdődik.

Az iskolakezdést segíti a cirkusz

Csaknem ötezer gyermeknek könnyíti meg az iskolakezdést a Fővárosi Nagycirkusz. A budapesti állami általános iskolák első osztályos tanulói szeptember 5. és 7. között láthatják az Atlantic Flight – Repülőiskola című előadást, amely segít nekik eligazodni az iskola új világában. Az előadás során a gyerekek találkozhatnak fókákkal, papagájokkal, zsonglőrökkel és artistákkal is.

Színház lesz egész Budapest!

Csaknem 200 programmal és 31 színházzal vár idén szeptember 22-én a Színházak Éjszakája! A rendezvényre többek között közönségtalálkozóval, tánctanítással, komplett előadásokkal és kimaradt jelenetekkel, nyílt próbákkal, színészsimogatóval, műhelytitkokkal készülnek a fővárosi színházak. Az idei év újdonsága a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt szórakoztatni vágyó színházpedagógiai foglalkozások.

A Játékszínben debütál a Menopauza

Reflektorfényben négy bombasztikus színésznő és egy tabutéma: a Játékszín 2018/2019-es évadának első bemutatója a Menopauza című musical lesz. A Tallós Rita rendezésében színpadra állított darabban Hernádi Judit, Náray Erika, Szulák Andrea és Tóth Enikő debütál. A kétfelvonásos előadás alatt négy különböző, ám hasonló korú nő találkozásának lesznek tanúi a nézők.

Tizennégy új színdarab Kecskeméten!

Tizennégy bemutatóval készül a kecskeméti Katona József Színház a 2018/2019-es színházi évadra: jól ismert és újragondolt előadások egyaránt szerepelnek a repertoárban. Láthatjuk többek között A király beszéde, A beszélő köntös, a Balfácánt vacsorára!, illetve az És már senki sem, avagy a tíz kicsi néger című előadásokat.

Már az új évadra készülnek

Négy premierrel, három vígjátékkal és egy drámával készül a 2018/2019-es évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, amely szeptembertől önálló jogi személlyé válik – hangzott el a társulat évadnyitó ülésén augusztus 17-én. Milyen darabokkal örvendeztetik meg a közönséget? És kik állnak a színpadra? Cikkünkből kiderül!