Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület

Rekordösszegű jogdíjakat fizet idén az EJI

A 2025. június 30-án kiadott sajtóközlemény szerint az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) megkezdte a több mint kétmilliárd forint jogdíj kifizetését a hangfelvételek 2024. évi felhasználása után.

800 millió forint pottyant az előadóművészek zsebébe

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) idén több mint 800 millió forint, korábban előadókhoz nem köthető jogdíj jogosultjait kutatta fel. Ennek eredményeként 100 ezernyi magyar és külföldi előadóművész jogdíját fizette ki olyan teljesítmények és produkciók után, amelyek közreműködői adatai korábban nem álltak rendelkezésre.

Egymilliárd forint jogdíjat kapnak az előadóművészek

Az Előadó-művészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) a 2023. évi felhasználások után összesen 136 ezer magyar és külföldi előadóművész számára állapított meg jogdíjat. A tíz legnagyobb jogdíjösszegű szereplő díjazása együttesen meghaladja az 53 millió forintot.

Baj lenne, ha tudnánk, honnan jön a dal

Költői hajlamú dalszerző – mondja Szűcs Krisztiánról Bródy János. Az átváltozás nagymestere – tartja róla a zenészszakma és a közönség. Olyan alkotó, akinél a komoly mondanivaló és a humor kéz a kézben jár, és akinek fontos a kettő közötti egyensúly: „ennyi tapasztalattal a hátam mögött már szinte soha nem teszek eperfagyit a marhapörköltbe, pedig azért néha nagy a kísértés.”

Bősze Ádám: A komolyzenei életben a közönségnek nincs akkora súlya, mint a könnyűzenében

Túl sok a koncert, és túl elit ez az egész komolyzenei világ – véli Bősze Ádám zenetörténész, zenekritikus, zenetanár, műsorvezető, a klasszikuszenei stand-up műfajának magyarországi megalapítója, zenei antikvárius.

A mesterséges intelligencia nem képes az emberi szinkront pótolni

„Az egyén boldogulására való törekvés csak az egyént segíti, a csoport előtérbe helyezése azonban az azt tartalmazó összes egyénnek életteret biztosít” – vallja Hamvas Dániel szinkronszínész, műfordító, forgatókönyvíró, a SzíDoSz – Szinkron Alapszervezet (SziA) 2023 októberében megújított elnökségének tagja. A szakembert többek között féléves regnálásuk eddigi tapasztalatairól, a szinkronszakma aktuális kihívásairól és az azokra adható érdekképviseleti válaszokról kérdezte az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI).

Hetvennél több előadó kap egymillió forintnál többet a dalaiért

Az Előadó-művészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) feldolgozta több mint 160 millió tavaly Magyarországon elhangzott zeneszám adatait, és ezzel lezárta az idei jogdíjfelosztást, amely kiterjed a rádiós, televíziós sugárzási jogdíjakra, a háttérzenei jogdíjakra, a külföldi jogkezelőktől beszedett díjakra, valamint a meghosszabbított védelmi idejű hangfelvételek előadóit illető kiegészítő díjazásra. Eredménye: több mint 1,5 milliárd forint jogdíj kilencvenezernél több magyar és külföldi zenész számára.

Tisztújító választógyűlést tartott az EJI

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) megkezdte tisztújításának folyamatát. Ennek első lépéseként ma a Budapest Music Centerben választógyűlést tartottak, és megválasztották az EJI munkáját koordináló döntéshozó szerv, az új küldöttgyűlés tagjait.

Növelik a kifizetett jogdíjak összegét

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület tovább növelte jogosultkutatásának hatékonyságát, amelynek eredményeként több mint egymilliárd forintnyi jogdíj jogosultját sikerült utólag megállapítania.

800 millió forint jogdíj a színészeknek

Nyolcszázmillió forint jogdíjat fizet ki több mint százezer magyar és külföldi előadóművésznek az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI).

Rekordösszegű jogdíjat kap több mint százezer magyar és külföldi zenész

Az Előadó-művészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) csaknem 1,8 milliárd forint összegű jogdíjat fizet ki több mint százezer magyar és külföldi zenésznek. A kifizetett összeg 200 millió forinttal meghaladja a megelőző év ugyancsak rekordösszegét.

Több mint egymilliárd forint két új jogdíjra

Először fizet a közrádiós felvételek után ismétlési jogdíjat az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület.

Életműdíjat kapott Katona Klári, Tommy Vig és Rotter Oszkár

Ünnepélyes keretek között vehette át a magyar zene- és táncművészet kiemelkedő előadóművészének járó díjat Katona Klári énekesnő, Tommy Vig jazzmuzsikus, zeneszerző és Rotter Oszkár balettművész a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ) és az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (Eji) közös rendezvényén.

Félmilliárd forint jogdíjat fizet a filmszínészeknek az EJI

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) félmilliárd forintot meghaladó összegű jogdíjat fizet ki több mint 58 ezer magyar és külföldi előadóművésznek.

Több mint félmilliárd forint jogdíjat fizet ki az EJI a színészeknek

Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) 543 millió forint jogdíjat fizet ki több mint 11 ezer – 95 százalékban magyar – előadóművésznek műsoraik televíziós ismétlése után. Az eredetileg szeptember végére tervezett jogdíjfelosztást az EJI erőforrásainak rendkívüli összpontosításával öt héttel a határidő vége előtt zárta le.

Az elmúlt öt év legmagasabb összegű jogdíját kapják a zenészek

Csaknem 1,6 milliárd forint jogdíjat fizet ki hatvannégyezernél is több magyar és külföldi zenésznek az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI).