Emberi Erőforrások Minisztériuma

Újra megnyílt a Ráth György-villa

A szecesszió remekműveit bemutató, mintegy 600 műtárgyat felvonultató kiállítással nyílt újra szeptember 13-án az Iparművészeti Múzeum átfogó rekonstrukción átesett Ráth György-villája. A mi szecessziónk című tárlat megnyitóján Krucsainé Herter Anikó helyettes államtitkár elmondta: nagy öröm, hogy ilyen gazdag tartalommal telik meg a Ráth György-villa.

Mit tartogat az új évad?

Zalán János igazgató megnyitotta a Pesti Magyar Színház 2018/2019-es évadát! Zenés időutazás, mesejáték és fekete komédia is várja mindazokat, akik a következő évadban ellátogatnak a színházba – derült ki a teátrum társulati ülésén, ahol azt is bejelentették: a társulat új taggal, a Vígszínházból átszerződött Telekes Péterrel bővült.

Konferencia a Csángó Fesztiválon

Idén már ötödik alkalommal rendezik meg augusztus 9. és 10. között Jászberényben a Kárpát-Haza Magyar Konferencia és Üzletember Fórumot! A Csángó Fesztivál keretében zajló konferencia megnyitóján Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta: a magyar nemzet újraegyesítésének megtestesítője a magyar anyanyelv és a nemzeti kultúra.

Remekelt a Nemzeti Ifjúsági Kórus

Vastapssal fogadta a közönség a Nemzeti Ifjúsági Kórus legutóbbi fellépéseit. A 62 fiatalból álló együttes egyhetes intenzív felkészülés után öt állomásos turnéra indult, hogy bemutatkozzon a keszthelyi, a bécsi, a galántai, a budapesti és a kecskeméti közönség előtt is. A felkészülés összekovácsolta a csapatot, amit tovább erősített a turné sikere.

Csomagban a magyar kultúra értékei

A Közénk tartozol! című projekt keretében a szórványvidéken élő mintegy 800 családnak juttat el alapvető magyar kulturális értékeket tartalmazó könyv- és hangzóanyagcsomagot a kulturális kormányzat. „Olyan kiadványok ezek, amelyeknek minden magyar család könyvespolcán ott kell lenniük” – mondta Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.

Múltunk őrzői: a levéltárak

Mintegy kétmilliárd forinttal támogatta a kormány a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) közigazgatási eljárásokhoz szükséges fejlesztését – mondta Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) közigazgatási államtitkára július 9-én Pécsett, a Magyar Levéltárosok Egyesülete (MLE) idei vándorgyűlésének megnyitóján. Az eseményen szóba került: a levéltárak segítenek megismerni múltunk dicsőséges örökségét.

Melyik kórus nyert?

A Houstoni Egyetem Koncertkórusa nyerte meg július 8-án a debreceni Bartók Béla XXVIII. Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál nagydíját. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) által felajánlott egymillió forint összegű nagydíjat megnyerő kórus meghívást kapott a Kórusmuzsika Európa Nagydíja elnevezésű versenyre.

Könyvtárak és közösségépítés

A könyvtár a kölcsönzői szolgáltatások mellett olyan térré válhat, amely lehetőséget ad a közösségformálásra és -építésre, illetve minden korosztálynak tud programot biztosítani – közölte Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár július 4-én Keszthelyen, a Magyar Könyvtárosok Egyesületének 50., jubileumi vándorgyűlésén.

Véget ért a kisvárdai színházi szemle

Megtartották június 30-án a Magyar Színházak XXX. Kisvárdai Fesztiváljának zárógáláját, amelyen átadták a fesztivál díjait, valamint az életműdíjakat. A legjobb előadásért járó fődíjat az Újvidéki Színház Borisz Davidovics síremléke című darabja kapta, a legjobb társulatnak a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat választották a színházi seregszemlén.

Szentéllyel bővült a múzeum

Az egykori Mithras-szentély romjai fölé emelt új kiállítóhelyet adtak át az Aquincumi Múzeum régészeti parkjában június 21-én Budapesten. Láng Orsolya, a múzeum igazgatója hangsúlyozta: a részlegesen rekonstruált Symphorus Mithraeum az ókori római település vallási életének titokzatos kultuszát mutatja be élményszerűségre törekedve.