Emberi Erőforrások Minisztériuma
Fekete Péter: artistaképző intézet lesz a mozdonyhangárból
Egy romos épületet, egy hajdani mozdonyhangárt alakítanak át artistaképző iskolává a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ projektjének első lépéseként.
Fekete Péter: közösségi szemléletű működtetési modell Szombathelyen
Közösségi szemléletű működtetési modellt szeretnének megvalósítani Szombathelyen a volt Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ megmentésével – mondta el Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára csütörtökön a helyszínen.
Klasszikus zenei fesztiválok számára írt ki pályázatot az Emmi
Magas minőséget képviselő művészeti fesztiválok programjának megvalósítását támogatja 200 millió forintból az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).
Még lehet pályázni az állami zenei ösztöndíjakra
A három különböző ösztöndíjra január 31-ig lehet pályázni. A nyertesek egy éven át havi 200 ezer Ft anyagi támogatást kapnak.
Átadták az idei könyvtári és közművelődési díjakat
Online ünnepségen adják át a könyvtárszakmai és közművelődési díjakat az EMMI kultúráért felelős államtitkárságán.
EMMI: Folytatódik a kulturális terület fejlesztése
Idén is rendelkezésre állnak a kulturális ágazatban szükséges források, több mint 22 milliárd forint garantálja az ágazati beruházások, fejlesztések folytatását.
Ismét lehet pályázni a Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíjra
A pályázók jelentkezését 2021. január 5. és február 5. között várja a MANK.
Zenei és előadóművészeti ösztöndíjakra lehet pályázni
Zenei és előadóművészeti ösztöndíjakat hirdet a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. (MANK) 2021-re.
Magyarok Hollywoodban – Megjelent Adolf Zukor és William Fox önéletrajzi kötete
Megjelent Hollywood magyar alapítói, Adolf Zukor és William Fox önéletrajzi kötete a Magyarok Hollywoodban könyvsorozat részeként.
Több adventi programmal is készülnek országszerte a közművelődési intézmények
Online programokkal, kirakatkiállításokkal, adventi játékkal és online kézműves vásárral is készülnek az adventi időszakban országszerte a közművelődési intézmények.
Szent László, a lovagkirály címmel készül ősbemutatóra a Nemzeti Lovas Színház
A Szent László, a lovagkirály címmel népi rockoperát mutat be 2021 júniusában a Nemzeti Lovas Színház – hangzott el a teátrum hétfői online sajtótájékoztatóján.
Emmi: Kreatív szolgáltatásokat nyújtanak a könyvtárak és levéltárak
Rugalmas kölcsönzési szabályokkal, e-learning-felületekkel és változatos digitális tartalmakkal is segítik az érdeklődőket a könyvtárak és a levéltárak kreatív szolgáltatásai.
„A műalkotás akkor jó, ha az érzelmeken keresztül hat”
Jankovics Marcell ötéves volt, amikor a lakásuk renoválása előtt a Szabad száj című vicclap életnagyságú politikuskarikatúráival díszítette a falakat, és komoly sikert aratott a szobafestők és a lakók között. Hisz abban, hogy a gyermeki önfeledtség megőrzése elengedhetetlen a jó művekhez.
Meghallgatta Kásler Miklós minisztert az Országgyűlés kulturális bizottsága
Az európai országok közül GDP-arányosan Magyarország támogatja a kultúrát a legnagyobb mértékben – hangsúlyozta éves meghallgatásán az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés kulturális bizottságának keddi ülésén.
Emmi: színházaink felkészültek a további működésre
Azonnal reagáltak a színházak a kedden kiadott kormányrendeletben rögzített korlátozásokra. Pótelőadásokkal, nagyobb játszóhelyekre való átszervezésekkel és a legvégső esetben jegyvisszaváltással hidalják át a nehézségeket a teátrumok – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Emmi: A kulturális ágazat védi dolgozóit és óvja nézőit a járvány második hullámában is
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) Kultúráért Felelős Államtitkársága továbbra is arra kéri a művészeket, a kulturális közösségeket és intézményeket, hogy különös gonddal szervezzék meg saját dolgozóik munkáját, ügyeljenek egészségükre, de ugyanígy óvják a kulturális intézményekbe, közösségekbe látogató nézőket is, akik között az idősek kiemelkedő arányban vannak jelen.