felújítás
Elkezdődött a Citadella megújítása
A hosszú évek óta elzárt és mára lepusztult erőd felújítása 2023-ig tart – közölte a Várkapitányság csütörtökön.
Megújult a szélmalom és a kúria épülete Kengyel-Bagimajorban
Megújult és a tervek szerint nyáron már látogatható lesz a műemlék szélmalom és a kúria épülete Kengyel-Bagimajorban – közölte a kengyeli polgármesteri hivatal.
Megkezdődött a Kernstok-villa felújítása Nyergesújfalun
A nyergesújfalui önkormányzat megkezdte a magyar avantgárd egyik leghíresebb festőjeként számon tartott Kernstok Károly villájának felújítását – mondta el csütörtökön a polgármester.
Felújították Idrisz baba türbéjét Pécsen
Befejeződött Idrisz baba türbéjének állagmegóvó felújítása Pécsen. A Rókusdombon álló középkori muszlim síremlék a járványhelyzet elmúltával lesz látogatható.
Ősszel írják ki a tendert a krasznahorkai vár helyreállítására
Az első szakaszban a műszaki infrastruktúrát korszerűsítik és helyreállítják a területet, beleértve a látogatók számára kialakított létesítményeket, második szakaszban az alsó és a középső várat, a harmadik szakaszban pedig a felső várat – közölte Branislav Panis, a Szlovák Nemzeti Múzeum (SNM) igazgatója.
Megújult Forinyák Géza síremléke a Fiumei úti sírkertben
Teljes körűen felújította Forinyák Géza joghallgató, március 15-e vértanúja Fiumei úti sírkertben található síremlékét a nemzeti ünnep alkalmából a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI).
Már aranyozzák a nagyváradi városházát, hamarosan visszakapja régi fényét
Jól halad a nagyváradi városháza rekonstrukciója. Az impozáns műemléképület külső tatarozása 80, a belső felújítás 40 százalékban készült el. A restaurálás után a hatalmas csillárt is bearanyozzák.
Október végére megújul a székesfehérvári Szent István Király Múzeum
Október végére elkészül a székesfehérvári Szent István Király Múzeum bruttó 5,3 milliárd forintos felújítása, modernizálása és bővítése – jelentette be a pénteki sajtónyilvános bejáráson Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője.
Megújult a borsi Rákóczi-várkastély
Magyar és szlovák forrásokból felújították a szlovákiai borsi Rákóczi-várkastélyt, II. Rákóczi Ferenc szülőhelyét.
Fekete Péter: közösségi szemléletű működtetési modell Szombathelyen
Közösségi szemléletű működtetési modellt szeretnének megvalósítani Szombathelyen a volt Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ megmentésével – mondta el Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára csütörtökön a helyszínen.
Újjáépül a Fehérvári rondella és restaurálják Görgei Artúr lovasszobrát
Újjáépítik a Fehérvári rondellát, restaurálják Görgei Artúr lovasszobrát, új várgarázst építenek és megújítják a Nyugati kerteket – tették közzé szombaton a Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán.
Megújult a zalaegerszegi hangverseny- és kiállítóterem
Befejeződött a Városi Hangverseny- és Kiállítóterem, az egykori zsinagóga műemléképületének felújítása Zalaegerszegen.
Megkezdődött a Ziffer Sándor Galéria felújítása Egerben
Megújul és új funkciókkal bővül a Ziffer Sándor Galéria Egerben, a 120 millió forintot meghaladó összegű beruházás a napokban kezdődött és várhatóan jövő év nyarán fejeződik be – közölte a fenntartó helyi Dobó István Vármúzeum.
Jó ütemben halad a Csokonai Színház felújítása
Jó ütemben haladnak a debreceni Csokonai Színház főépületének felújítási munkálatai – állapította meg a város polgármestere, miután pénteken megtekintette az építési területet.
Felújították az Izzó szerelem című Tungsram-reklámfilmet
Macskássy Gyula 1939-es alkotását speciális módszerrel digitalizálták a Filmarchívum új filmszkennerén.
Értékes leleteket találtak a Citadellán
Jól halad a hosszú évtizedekig elhanyagolt Citadella felújításának előkészítése. A munkálatok során a Gellért-hegyen egykor állt csillagvizsgáló falmaradványait, egy értékes, első világháborús ágyútalpat, kelta, római és török kori érméket és kerámiákat találtak.