Ferenc pápa
Óriási meglepetés: XIV. Leó lesz az első amerikai pápa
Fehér füst szállt fel a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtök este 18 óra 7 perckor: a katolikus egyház új, 267. vezetője a chicagói Robert Prevost, XIV. Leó néven. Az új pápát a konklávé második napján, a negyedik szavazáson választották meg – pont, ahogy 2005-ben XVI. Benedeket.
A bíborosok a Konklávé című filmmel hangolódnak a pápaválasztásra
A Ferenc pápa utódjának megválasztására készülő bíborosok közül többen is megnézték a Konklávé című filmet, hogy jobban megértsék a pápaválasztás titkos folyamatát, és felkészüljenek rá.
Gyermekmentővé alakítják Ferenc pápa egyik pápamobilját
A húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa kívánságára gyermekmentővé alakítják egyik pápamobilját, amellyel gázai gyerekek orvosi ellátását segítik majd – számolt be róla hétfőn a Corriere della Sera olasz napilap.
Jankovics Marcell utolsó könyve a Biblia ősparkjába invitál
Megjelent Jankovics Marcell utolsó, torzóban maradt, de még így is monumentális munkája, a Jelképek és jelentések a Bibliában. Sok régi barát, tisztelő jelenlétében és közreműködésével mutatták be.
Michelangelo vonakodva festette meg, most bezár a Sixtus-kápolna
Újra a Sixtus-kápolnára figyel a világ – május 7-én kezdődik a pápaválasztó konklávé, amelyen döntenek Ferenc pápa utódjáról. A magyar nyelvben az olasz elnevezés fordításából adódóan „Sixtusi kápolnaként” is emlegetett szentélyről gyűjtöttünk össze néhány érdekességet.
Tíz film pápákról, hitről és az egyház féltve őrzött titkairól
A szerénységéről és emberségéről híres Ferenc pápa előtt tisztelegve ajánlunk filmeket a hit misztériumáról, de az is kiderül, hogy mi volt a néhai szentatya kedvenc alkotása.
Ferenc pápa a klímavédelem szószólója is volt
Cselekvésre és párbeszédre buzdított a klímavédelem kapcsán, enciklikájában pedig rámutatott a környezeti és társadalmi válságok közös gyökerére is.
Szombaton temetik Ferenc pápát
Ferenc pápa temetése szombaton lesz, a gyászszertartás helyi idő szerint 10 órakor kezdődik a Szent Péter téren – jelentette be a Vatikán kedden.
A nap, amikor kettészakadt a kereszténység
1054. július 16-án a bizánci Hagia Sophia bazilikában, a misét megszakítva, az oltárhoz lépett Umberto di Silva Candida bíboros, Szent IX. Leó pápa küldötte, és felhelyezte arra a konstantinápolyi pátriárkát kiközösítő pápai bullát. Egy héttel később a bizánci zsinat is kiközösítette Róma püspökét, a kereszténység véglegesen nyugati katolikus és keleti ortodox részre szakadt.
Ferenc pápa megkapta az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött Képes Krónika díszmásolatát
Sulyok Tamás köztársasági elnök vatikáni négyszemközti audiencián április 25-én nyújtotta át őszentségének a Képes Krónika pápai címerrel megnyomott fehér kecskebőrbe kötött, hasonmás kiadását.
Boldoggá avatták a zsidómentés miatt kivégzett lengyel családot
Boldoggá avatták vasárnap a délkelet-lengyelországi Markowában az 1944-ben zsidók bújtatása miatt a németek által meggyilkolt hétgyermekes Ulma családot, köztük a kivégzés pillanatában született gyermeket.
Ferenc pápa előtt tiszteleg az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása
Ferenc pápa magyarországi látogatásának tiszteletére kamarakiállítás nyílt pénteken az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK), „Uram, hallgasd meg én imádságomat.” A magánáhítat könyvei a középkor végén címmel.
Pápai kitüntetést kapott a Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi vezetője
Az Apostoli Szentszék legrégebbi, világi személyeknek adható kitüntetését adományozta Ferenc pápa Solymári Dánielnek, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetőjének.
Edit Bruck: a mai szétvált világban még fontosabb az emlékezés
A magyar, a vatikáni és az izraeli diplomácia is képviseltette magát a magyar származású holokauszttúlélő, Edith Bruck életéről készített új dokumentumfilm első vetítésén, melyet a római magyar kulturális intézetben kedd este tartottak. Az alkalomra Ferenc pápa is üzenetet küldött.
Díszmásolat a Pray-kódexről – Ajándék Ferenc pápának
Az első összefüggő magyar nyelvemlék, a Halotti beszéd és könyörgés szövegét is tartalmazó, a 12. század végén keletkezett Pray-kódex díszmásolatát készítették el az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) szakemberei Magyarország kormányának ajándékaként az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra hazánkba látogató Ferenc pápa számára.