fesztivál
Április végén rendezik meg a hatodik Lélektől lélekig fesztivált a Veszprémi Petőfi Színházban
Április 20. és 23. között rendezik meg a hatodik Lélektől lélekig érzékenyítő fesztivált a Veszprémi Petőfi Színházban, a programsorozat kapcsolódik a 10. Színházi Olimpiához, így külföldi és határon túli teátrumok előadásait is láthatják majd a nézők.
Ők lesznek a Campus nagyszínpadának fellépői
A tizenötödik Campus Fesztiválon – 12 évvel az első látogatása után – Marcus Füreder, azaz Parov Stelar visszatér a debreceni Nagyerdőbe: az 1920-as évek jazz hangzását elektronikus zenével vegyítő electroswing stílus képviselője zenekarával július 21-én lép fel.
Oscar-díjas színésznőt és ukrán előadásokat is találunk a Színházi Olimpia végleges programjában
Három hónapon át a színház lesz a főszereplő hazánkban: az április 1-jével induló 10. Nemzetközi Színházi Olimpia a világszínház nagyszerű előadásait, nemzetközi és határon túli társulatok produkcióit kínálja 58 ország mintegy 400 társulatának részvételével.
Először rendezik meg Budapesten a francia Jazzdor Fesztivált
Először rendezik meg a strasbourgi Jazzdor Fesztivál budapesti kiadását. Március 22-től 25-ig az Opus Jazz Clubban a francia szerzői jazz világa találkozik a BMC-hez kötődő magyar és európai művészek munkásságával.
Háromnapos könnyűzenei fesztivált tartanak a Fishing on Orfű szervezői augusztusban
Népszerű fellépőkkel, fiatal tehetségekkel rendeznek háromezer látogató részére fesztivált a júniusi – már telt házas – Fishing on Orfű (FOO) szervezői augusztus 17. és 19. között az anyafesztivál helyszínén. A Happy Fisherman Campre (HFC) március 22-től lehet jegyeket váltani.
Világsztárok érkeznek idén tavasszal a Jazzfest Budapestre
A névsorban megtalálható Lizz Wright, Stacey Kent, Avishai Cohen, Simon Phillips, Anouar Brahem, Stanley Clarke, Stefano Bollani, Bugge Wesseltoft, Paal Nilssen-Love, Michal Baranski, Enzo Favata.
Pénteken kezdődik a Szentendrei Tavaszi Fesztivál
Március 17-től április 2-ig tart a Szentendrei Tavaszi Fesztivál, amelynek gerincét szóló- és duóprodukciók adják.
Bach mindenkinek – Száz településen kétszáz ingyenes esemény
Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a Bach Mindenkinek Fesztivált: március 16-tól a Kárpát-medence száz településén kétszáz ingyenes programon csendül fel a zeneszerző muzsikája.
Új PASO-lemez és izgalmas koncertek a Müpában
Egyedi hangszereléssel, rendhagyó felállással és kizárólag erre az alkalomra készülő meglepetésekkel is készülnek a Müpa könnyűzenei sorozata, a Hey, June! idei fellépői június 6. és 9. között.
A főváros egyesítésének 150. évfordulóját ünnepli a Budapesti Tavaszi Fesztivál
A 43. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) április 20. és május 2. között ünnepli harminc helyszínen, több mint ötven, műfajokon átívelő programmal Budapest egyesítésének 150. évfordulóját.
Rippl-Rónai Fesztivál júniusban Kaposváron
Koncertekkel, képző- és táncművészeti programokkal várja a közönséget a Kaposvár világhírű szülöttének, Rippl-Rónai József (1861–1927) festőművésznek emléket állító, róla elnevezett összművészeti fesztivál, amelyet június 8. és 10. között tartanak a somogyi megyeszékhelyen.
Három modulra bontva tartják a Reflex Színházi Fesztivált
Rendhagyó módon, három modulra bontva – márciusban, májusban és októberben – tartja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház az idei Reflex Nemzetközi Színházi Fesztivált. Az első modul, amelynek programját részletesen is ismertették, március 24. és 28. között lesz.
Több mint harminc program a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Heteken
Nemzetközi és magyar sztárok klasszikus, jazz-, könnyű- és világzenei koncertjei és bemutatói, táncelőadások, kiállítások és filmvetítések, összesen több mint harminc programmal várja a közönséget március 31. és április 16. között a 3. Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek.
Az élet apró örömeiről szól a Szeláví! Fesztivál
Ebben az évben harmadik alkalommal rendezik meg a Szeláví! Fesztivált, ami az élet apró örömeinek élvezetére invitál, nem messze Budapesttől. Az egri vár másolatánál berendezkedő esemény idén június 2. és 4. között várja a városból kiruccanni vágyókat a Pilisi Parkerdőben.
Teljes a Veszprém Blues Fesztivál programja
Április 13. és 16. között Veszprém nemcsak Európa kulturális, hanem a blues fővárosa is lesz. A régió eddigi legnagyobb bluesfesztiválján világsztárok és a hazai bluesközösség legismertebb előadói váltják egymást a Hangvilla, az Expresszó és a Papírkutya színpadain.
Színház, zene és kiállítás a nagykanizsai Tavaszi Művészeti Fesztiválon
Színházi programokkal, kiállítással és zenei csemegékkel várja idén az érdeklődőket Nagykanizsán a Tavaszi Művészeti Fesztivál rendezvénysorozata, amely éppen harminc éve indult útjára.