film
Milyen lesz Deák Kristóf új filmje?
Az abszurd és a drámai hangvétel között egyensúlyoz Deák Kristóf Foglyok című tévéfilmje, amely a Rákosi-rendszer legsötétebb napjaiban játszódik. Deák Kristóf eddig rövidfilmeket és sorozatokat készített, a Foglyokat egy köztes állomásnak tekinti. „Még az első nagyjátékfilmem előtt szerettem volna letenni az asztalra egy kisebb lélegzetű, 75–80 perces tévéjátékot” – mondta.
Film készült a Csík Zenekarról
Csík30 címmel egy 25 perces kisfilm készült az idén jubiláló Csík Zenekarról. A Csík30 című film bepillantást nyújt a népszerű népzenekar eddigi történetébe, megszólaltatja valamennyi tagot, megmutatja őket a hétköznapokban és a koncerteken. Kiss-Stefán Mónika rendezését a YouTube-on már láthatják az érdeklődők.
Mit néztek a legtöbben?
A magyarországi filmes összköltés 2017-ben 108,2 milliárd forint volt, míg az idei első félévben elérte a 44 milliárd forintot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) adatai szerint – közölte szeptember 13-án az NMHH. Mint írják: 2018 első negyedévében a Valami Amerika 3-ra váltottak legtöbben jegyet, míg az art mozikban az első félévben a Testről és lélekrőlre.
Caravaggio, az elmeháborodott zseni
Prostituáltakat kért fel modellnek Szűz Mária megfestéséhez, Szent Mátét analfabétaként ábrázolta, a keresztény ige ikonikus hirdetőit pedig szegényekként, koszos lábakkal jelenítette meg. Egyszerre vívta ki az egyház elismerését és haragját, bűnlajstromáról pedig az utcai verekedések és a gyilkosságok sem hiányoznak. A művészet templomai című filmsorozat legújabb része az őrült olasz festőóriást, Caravaggiót mutatja be.
Filmek iskolakezdésre
Még be sem köszöntött az ősz, máris elkezdődött az új tanév, amely a diákok, a tanárok és a szülők életében is fontos momentum. Van, aki örömmel gondol az első sulis napra van, aki izgatottan várja és van, akinek a lába is megremeg a félelemtől. Akármelyik táborba is tartozz, cikkünkben találsz kedvedre való filmet!
Fesztivállal ünnepel az NKA
„Kultúra? Alap” – hangzik a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) szlogenje, amellyel, ahogy Lőrinczy György alelnök is elmondta, a fiatalok kíváncsiságát szeretnék felkelteni a minőségi kultúra iránt. Az alapításának 25. évét ünneplő NKA szeptember 23-tól október 17-ig várja az érdeklődőket országszerte a 25 év, 25 nap, 25 esemény című rendezvénysorozatára.
Új előzetes a várva várt filmhez
Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs, Molnár Áron és Kulka János főszereplésével kerül a hazai mozikba november 1-jén a Liza, a rókatündér rendezője, Ujj Mészáros Károly fantasztikus látványvilágú, szövevényes thrillere, az X – A rendszerből törölve. A premierre tehát még várnunk kell, ám van egy jó hírünk: elkészült a film új előzetese!
Nyert a Napszállta Velencében!
Nemes Jeles László Napszállta című alkotásának ítélte a legjobb film díját a nemzetközi filmkritikusok szövetsége, a FIPRESCI zsűrije a Velencei filmfesztiválon. A Magyar Nemzeti Filmalap szeptember 7-ei közlése szerint a Napszállta a versenyprogram legjobb filmjét illető díjat nyerte el. A velencei fesztivál szeptember 8-án este zárul a díjátadóval.
A díszvendég: Claudia Cardinale
Idén már második alkalommal rendezik meg a Budapesti Klasszikus Film Maratont, amelynek keretében több mint 60 filmet láthat a közönség szeptember 8-áig. Az esemény díszvendége a világhírű Claudia Cardinale, aki a szeptember 6-ai sajtótájékoztatón elmondta: megtiszteltetésnek érzi, hogy ekkora érdeklődés övezi a személyét.
A Napszállta felülmúlta a Saul fiát
Mint mindenkinek, nekem is rengeteg elvárásom volt Nemes Jeles László második nagyjátékfilmjével kapcsolatban. Sőt: még izgultam is, ahogy anno a filmtörténetvizsgák előtt. Végül felülírta mindezt egyetlen mondat. „Azt a mindenségit!” – gondoltam magamban, és még azt is bátran megfogalmaztam: a rendező képes volt felülmúlni zseniális első filmjét, az Oscar-díjas Saul fiát.
Mi az a sokkeffektus?
Mi jut eszetekbe, ha azt a szót halljátok: horror? Bizonyára egy-két filmcím, néhány képkocka, no meg az az érzés, hogy „tuti akkor ugrik elő a gyilkos, amikor a főhős becsukja a hűtőajtót”. Ez utóbbi mellesleg egy igen fontos horrorfilmes eszközhöz, a sokkeffektushoz kapcsolódó gondolat. De mi az a sokkeffektus? Cikkünkből megtudhatjátok!
Film az emberi sérülésekről
Csuja László Virágvölgy című filmjét augusztus 30-tól játsszák a mozik. A road movie, amelyben egy különös pár próbál meg boldog életet élni néhány napig egy lopott gyerekkel, arra kérdez rá, hogy mit gondolunk a normalitásról, a boldogságról – mondta a rendező az MTI-nek. A Virágvölgy júliusban elnyerte a Karlovy Vary-i Filmfesztiválon a zsűri díját.