filmfesztivál
Közép-európai filmek fesztiválja a Toldi moziban
Első alkalommal rendezik meg a Little Europe Filmfesztivált a Toldi moziban április 25. és 27. között. A rendezvényen hét közép-európai játékfilmet és két dokumentumfilmet mutatnak be.
Több mint ezer film versenyez a környezetvédelmi filmfesztiválon
Százöt országból mintegy 1260 filmmel jelentkeztek hazai és külföldi alkotók a Kék Bolygó Alapítvány támogatásával megrendezendő IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválra, amely május 19. és 21. között várja az érdeklődőket Gödöllőn, a Királyi Kastélyban.
Dudás Balázs filmje, a Begyulladva a Szófiai Nemzetközi Filmfesztiválra kapott meghívást
A korábban Cottbusban is díjazott filmet egyedüli magyarként válogatták be a Szófiai Nemzetközi Filmfesztivál Sofia Meetings – Work in Progress szekciójába.
Ismét lehet jelentkezni a Cinemira pitchfórumára
Idén is lehet jelentkezni a Cinemira Gyerek- és Ifjúsági Film Pitchfórum forgatókönyv-pályázatra, amelyre élőszereplős vagy animációs egész estés filmek és sorozatok terveit várják május 31-ig.
Ruben Östlund lesz a 2023-as cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke
A 76. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivált május 16. és 27. között rendezik meg. A nemzetközi zsűri elnökének Ruben Östlund kétszeres Arany Pálma-díjas svéd rendezőt kérték fel a szervezők.
A fővárost érintő kérdésekkel foglalkozik a 15. Budapesti Építészeti Filmnapok
A Kortárs Építészeti Központ szervezésében megvalósuló Budapesti Építészeti Filmnapokra idén március 2. és 5. között kerül sor a Toldi Moziban. A 15. alkalommal megrendezendő fesztivál Budapest 150. születésnapjának alkalmából a főváros szempontjából releváns filmekkel jelentkezik.
A biztonsági kockázatok ellenére megkezdődött Afrika legnagyobb filmfesztiválja
Megkezdődött Afrika legnagyobb filmfesztiválja a terrorizmus és erőszakhullámok sújtotta Burkina Fasóban.
Elfogytak a jegyek a Berlinalén szereplő magyar animációs film vetítéseire
Az idei Berlinale programjában szereplő magyar filmekre nagy a kereslet, a magyar filmiparral pedig a Variety fesztiválkiadványa több cikkben is foglalkozott. Összefoglalónk a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál pénteki történéseiről.
Megkezdődött a 73. Berlinale, magyar alkotások is helyet kapnak a programban
Tegnap kezdődött a 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál, azaz a Berlinale. A filmélet egyik legrangosabb eseményén magyar alkotásokat is láthat a közönség.
Idén is lesz függetlenfilm-fesztivál Budapesten
A Budapest Independent Film Festivalt 2023 február 9-én és 10-én rendezik a Kino Cafe moziban, ahol 15 különböző műfajú filmet vetítenek.
Egy hónap múlva Frankofón Filmnapok
Egy hónap múlva, március 2-án a 75. cannes-i fesztivál nyitófilmjével, a Csapó! című vígjátékkal kezdődik a 13. Frankofón Filmnapok.
Elindult a nevezés a 2023-as Magyar Mozgókép Fesztiválra
Elindult a nevezés a 2023-as Magyar Mozgókép Fesztiválra, amelyet június 7. és 10. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban rendez meg közösen a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program.
Márciusban érkezik a Budapest Debut Film Forum
A Friss Hús ötödik alkalommal is megrendezi első filmes fórumát március 27. és 31. között. Február 20-ig várják a film- és sorozatterveket.
A közösségekre fókuszál a 2. Doku7 fesztivál
2023. február 9-től második alkalommal szervezi meg az Erőművház és Erzsébetváros Önkormányzata a Doku7 dokumentumfilm-fesztivált. A vetítéseket közönségtalálkozók és kerekasztal-beszélgetések kísérik.
Filmek, amelyekről nem érdemes lemaradni a Magyar Filmszüreten
Hetedik alkalommal rendezik meg a Magyar Filmszüretet. Az eseményen az előző év legjobb magyar filmjeiből válogathatnak a látogatók.
Elek Judit 18 filmjével tiszteleg a rotterdami fesztivál
A Rotterdami Nemzetközi Filmfesztivál átfogó retrospektív sorozattal tiszteleg a 85 éves Elek Judit munkássága előtt. A Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, a Magyar Mozgókép Mestere több alkotása is nézhető felújítva a Filmio kínálatában.