Fischer Iván

Fischer Iván és vendégei képviselték Magyarországot az ARTE sorozatában

Éneklő gyermekek, Fischer Iván, Snétberger Ferenc és további zenészek képviselték Magyarországot az ARTE kulturális csatorna Europe@Home című sorozatában.

Fischer Iván 70

Hetvenedik születésnapját ünnepli január 20-án Fischer Iván Kossuth-díjas karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar alapító zeneigazgatója.

Fischer Iván 70: Amszterdam, Berlin és Budapest együtt ünnepel

Január 20-án ünnepli hetvenedik születésnapját Fischer Iván. A jeles alkalomból az általa is alapított Budapesti Fesztiválzenekar, az amszterdami Concertgebouworkest és a Konzerthausorchester Berlin együttesekkel közös, az interneten közvetített koncert-összeállítással készül.

„Nem lehet koncertek nélkül élni”

Teljes gőzzel készül a következő évadra a Fesztiválzenekar.

Változások a Budapesti Fesztiválzenekar menedzsmentjében

2020. januárjától az eddig igazgatóhelyettesi pozíciót betöltő Erdődy Orsolya lett a Budapesti Fesztiválzenekar menedzser-igazgatója. Elődje, Martin Hoffmann nemzetközi elnökként folytatja együttműködését a zenekarral, a művészeti tervezésért pedig Julia Larigo felel.

Túl a megszokotton

Másodszor rendezte meg a Budapesti Fesztiválzenekar és Fischer Iván Operatársulata a Vicenzai Operafesztivált Olaszországban.

Monteverdi Orfeójával nyit a Fesztiválzenekar új évada

„A Budapesti Fesztiválzenekar tudatosan dolgozik azon, hogy a jövő zenekara legyen” – mondja Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója, aki ezer színből álló programot állított össze a 2019–20-as évadra.

Változatos programok a BFZ-vel

Régizene, opera, klasszikus zene és crossover is szerepel az idén 35 éves Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) 2018/2019-es évadának programjában: Fischer Iván Beethoven, Mozart, Bruckner és Dvořák műveit is vezényli majd. A Fesztiválzenekar az új évadban közös koncertet ad Sebestyén Mártával és az Amadinda Ütőegyüttessel is.

New Yorkból a Müpába

Briliáns, modern és szexi – hatalmas várakozás előzte meg Fischer Iván Don Giovanni-rendezését New Yorkban és Edinburgh-ben, a karmester és a Budapesti Fesztiválzenekar pedig ezúttal sem okozott csalódást a közönségnek. A zenekar szeptemberben a Müpába viszi a produkciót, így hamarosan mi is részesei lehetünk a különleges élménynek.

Gyilkolhatsz, flörtölhetsz

Fesztivált alapít Vicenzában Fischer Iván, aki a The Times című brit lapban a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) közelgő skóciai fellépése alkalmából augusztus 7-én megjelent interjúban arról is beszél, hogy jobban szereti a próbákat az előadásoknál. Vallja, hogy a zenében mindent megtehet az ember, amit egyébként igyekszik kordában tartani magában.

Éljük át az örömöt!

A Budapesti Fesztiválzenekar a 2017/2018-as évadot szeptemberben Mozart Don Giovanni című operájával indítja, amely néhány évvel ezelőtt már elvarázsolta nemcsak az itthoni, de az amerikai közönséget is. A New York Times 2011-ben „magával ragódóbbnak, kreatívabbnak és merészebbnek” tartotta Fischer Iván rendezését a Mostly Mozart fesztiválon, mint a legtöbb operaházi Don Giovanni-előadást.

Világhírű művészek a BFZ-vel

Egymilliárd 150 millió forint állami támogatást kap a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) a 2016/2017-es évadra – jelentette be dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár március 10-én, a BFZ évadismertető sajtótájékoztatóján. A Művészetek Palotájában (Müpa) rendezett eseményen elhangzott: több világhírű művész, köztük Robin Ticciati is fellép a zenekarral.