Fitos Dezső Társulat

„Jól megfér együtt a szőttes és a dzsungelmintás tapéta” – podcast

Mi lenne, ha… podcastunk erre az évre búcsúzik. Seres Gerda a rendhagyó évzáró epizódban a Kocsis Enikő és Fitos Dezső táncos-koreográfus párossal beszélgetett. Podcast ajánló.

Fotókiállítás mutatja be a Fitos Dezső Társulatot a Fonóban

Január végéig látható a Fitos Dezső Társulatot bemutató Jövőnk a hagyomány! című fotókiállítás a Fonó Budai Zeneházban.

Egymásnak rendelve – Beszélgetés Fitos Dezsővel és Kocsis Enikővel

Generációkkal szerettették meg a néptáncot, idén pedig 65 év hiátus után az ő vezetésükkel, a tanítványaikból jöhetett létre új magyar hivatásos néptáncegyüttes. Vezetnek csoportot kisebbeknek és nagyobbaknak, dolgoznak színházban és bábszínházban, próbálnak a Fonóban és fellépnek Presser Gábor koncertjén. Azt mondják, mindketten másban jók, de – talán pont ezért – csak együtt teljesek a magánéletben és a szakmában is.

A tradicionális cigány tánckultúrára épül a Fitos Dezső Társulat új darabja

A tradicionális cigány tánckultúrát mutatja be a Fitos Dezső Társulat Taven baxtale! – Legyetek szerencsések! című műsora, amelynek pénteken a Hagyományok Házában lesz a premierje. A produkcióban cigány táncokkal, zenékkel és énekekkel kalauzolják a nézőket a mutatványosok, zenészek, teknővájók, vályogvetők és drótostótok világába.

A Magyar Állami Népi Együttessel nyit újra a Hagyományok Háza

Az első előadást az egészségügyi és szociális dolgozók számára köszönetképpen rendezik meg május 27-én, regisztrálni a Hagyományok Háza honlapján lehet. A nagyközönség május 29-én tekintheti meg először az együttes Kolozsvári piactéren című előadását.

Sztárvendégek a Táncfesztiválon

„Örülök, hogy együtt vagyunk, csináljuk meg ezt a fesztivált!” – nyitotta meg az idei Budapest Táncfesztiválról szóló sajtótájékoztatót Ertl Péter, a Nemezti Táncszínház igazgatója. Az esemény szervezői számos budapesti bemutatóval, koprodukció premierrel, gálaesttel és tánctörténeti előadással készülnek február 18. és március 1. között.