Földes László Hobo

A szeretet ereje a dévai közösségben tapintható volt – Déván búcsúzott a III. Irodalmi Karaván

Utolsó állomására, Dévára érkezett a III. Irodalmi Karaván november 5-én, ahol először Böjte Csaba gyermekotthonát, a dévai Szent Ferenc Alapítványt kereste fel a Petőfi Kulturális Ügynökség stábja és vendégei, Juhász Anna, Földes László Hobo, valamint a csapathoz frissen csatlakozott Csender Levente erdélyi író.

„Irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!” – Hobóval érkezett Temesvárra az Irodalmi Karaván

November 4-én elbúcsúztak az Irodalmi Karaván eddigi vendégei, Lövétei Lázár László, Száraz Miklós György és Zalán Tibor, akik hazatértek, és a kisbusz ezután Aradról Temesvárra robogott tovább, a Bartók Béla Elméleti Líceumba, ahol Juhász Anna rendhagyó irodalomórán találkozott a magyar diákokkal, hogy az olvasás szeretetéről, erejéről, lényegéről beszélgessenek.

„Még mindig több ötletem van, mint amennyi időm” – Hobóval beszélgettünk

Térdig a szarban, fülig a szeretetben címmel jelent meg Hobo legújabb kötete, benne személyes elbeszélésekkel. A kötethez lemez is készült, de az alkotó már új műveken dolgozik. Múltról, jelenről és jövőről beszélgettünk vele.

Hobo 77 – Koncert az arénában

Földes László Hobo, a magyarországi blues egyik úttörője idén ünnepli 77. születésnapját. A jeles alkalomból közönségével együtt február 13-án a Papp László Budapest Sportarénában ünnepel.

Pilinszky-estet ad Hobó a Kertész Imre Intézetben

Földes László Hobó idézi meg Pilinszky verseit szeptember 8-án a budapesti Kertész Imre Intézetben a Pilinszky 100 rendezvénysorozatban.

Két kézzel három életet – Beszélgetés Szakadáti Mátyással

Az egyik leggyakoribb és legócskább viccelődés tárgya egy zenekarban mindig a dobos. Persze ezt egy hajnali turnébuszban lehet még tovább is ragozni, „megtámadva” az énekeseket és basszusgitárosokat, mert az igazi zenész csak a gitáros és a billentyűs! És akkor még a billentyűsnél is picit ki kell kacsintani, hogy azért tudjuk, amit tudunk… Persze létezik az a szint, amikor ezek az öltözőszagú tréfák már nem működnek.

Sokszínű programmal készül a Müpa

A költészet napja alkalmából az intézmény a széles közönség előtt is elérhetővé teszi Hobo zenés, irodalmi estjét, valamint a Tandori Dezső előtt tisztelgő emlékműsort.

Jubileumi előadás-sorozatra készül a Szegedi Pinceszínház

Az idei és jövő évadra tervezett saját bemutatók mellett különleges előadás-sorozattal – sok egyéb mellett Hobo Ady- és József Attila-estjével, Cseh Tamás-emlékesttel – ünnepli fennállásának huszadik évét a Szegedi Pinceszínház.

Hobo: Rejtő dekameron

Hamarosan megjelenik Hobo új, 14 dalt tartalmazó albuma Rejtő dekameron címmel. A vadonatúj albumból néhány dal élőben is hallható lesz szeptember 13-án a Barba Negra Track színpadán.

Hobo estjével zárul a Zsámbéki Nyári Színház

Hobo Halj meg és nagy leszel című estjével zárja az idei sorozatot a Zsámbéki Nyári Színház szeptember 1-én.

5 zenekar, amely a Völgyhétvégéken ünnepli születésnapját

Bár a hagyományos, másfél hetes Művészetek Völgye sajnos elmarad idén, a szervezők gondoskodtak róla, hogy ne maradjunk fesztiválélmény nélkül 2020-ban sem. Idén szeptember 3-tól négy Völgyhétvégén élvezhetjük a legnevesebb magyar zenekarok koncertjeit, akik közül öten születésnapot is ünnepelnek.

„Magamat nem, de amit csinálok, azt nagyon komolyan veszem”

Jövő héten ünnepli hetvenötödik születésnapját Földes László Hobo. Riport.

Harcsa Veronika és Hobo Marosvásárhelyen

A rövidfilmek és a játékfilmek mellett különleges koncertekkel is vár Románia legrégibb filmes seregszemléje november 6–10. között Marosvásárhelyen. A 27. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon többek között Hobo és Harcsa Veronika is fellép.

Színesen, érdekesen, mindenkinek

Dr. Papp Annamáriával, az Országos Idegennyelvű Könyvtár igazgatójával beszélgettünk a könyvtárról, a nyílt napról, és a műfordító-műhelyről.