Földes László Hobo

Hobo estjével zárul a Zsámbéki Nyári Színház

Hobo Halj meg és nagy leszel című estjével zárja az idei sorozatot a Zsámbéki Nyári Színház szeptember 1-én.

5 zenekar, amely a Völgyhétvégéken ünnepli születésnapját

Bár a hagyományos, másfél hetes Művészetek Völgye sajnos elmarad idén, a szervezők gondoskodtak róla, hogy ne maradjunk fesztiválélmény nélkül 2020-ban sem. Idén szeptember 3-tól négy Völgyhétvégén élvezhetjük a legnevesebb magyar zenekarok koncertjeit, akik közül öten születésnapot is ünnepelnek.

„Magamat nem, de amit csinálok, azt nagyon komolyan veszem”

Jövő héten ünnepli hetvenötödik születésnapját Földes László Hobo. Riport.

Harcsa Veronika és Hobo Marosvásárhelyen

A rövidfilmek és a játékfilmek mellett különleges koncertekkel is vár Románia legrégibb filmes seregszemléje november 6–10. között Marosvásárhelyen. A 27. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon többek között Hobo és Harcsa Veronika is fellép.

Színesen, érdekesen, mindenkinek

Dr. Papp Annamáriával, az Országos Idegennyelvű Könyvtár igazgatójával beszélgettünk a könyvtárról, a nyílt napról, és a műfordító-műhelyről.

Ha augusztus, akkor Bőköz Fesztivál

Koncertekkel, kiállításokkal, gasztronómiai és gyermekprogramokkal, vadásznappal várja az érdeklődőket a Bőköz-Ormánság Fesztivál. Magyarország egyik legszebb tájegységében augusztus 24. és 26. között már harmadik alkalommal rendezik meg az eseményt.

Az emlékezés darabja

Földes László Hobo írásából és válogatásából készül előadás A Gulag virágai címmel a Nemzeti Színházban. A darab sajtótájékoztatóján Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára elmondta: „az a célunk, hogy emlékeztessünk arra a 800 ezer magyar emberre, akiket a II. világháború végén vagy után hurcoltak el Magyarországról”.

A Gulag virágai

A Gulag virágai címmel Földes László Hobo írásából és válogatásából készül előadás a Nemzeti Színházban. A Vidnyánszky Attila rendezésében látható produkció bemutatóját november 12-én tartják a Kaszás Attila Teremben. Az előadásban Földes László Hobo, Rácz József és zenészként Pál Lajos szerepel.