fotóművész

Elhunyt Balla Demeter fotóművész

Életének 87. évében november 5-én elhunyt Balla Demeter Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, a nemzet művésze – közölte pályatársa, Keleti Éva az MTI-vel. Balla Demeter műveit jelentős köz- és magángyűjtemények őrzik. Utolsó kiállítása az idei év elején volt látható a Balassi Intézet galériájában, ahol Töredékek címmel íróportréiból kínáltak válogatást.

Folyamatos emlékezet

„Teljesen valószerűtlen alkalomból vagyunk itt, ugyanis azt, hogy Korniss Péter 80 éves, élő ember nem mondaná meg” – kezdte nyitóbeszédét Baán László, a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója Korniss Péter Folyamatos emlékezet című kiállításának megnyitóján szeptember 27-én. A tárlatot a Kossuth-díjas művész születésnapjára időzítették, aki még ma is aktívan alkot.

A hangok közötti átmenet pillanata

Schwanner Endre fotóművész elsősorban az 1960-70-es években készült képeiből válogat a Magyar Nemzeti Múzeum december 1-től látogatható Schwanner/Idők című kiállítása. A tárlaton számos komoly- és dzsesszzenész – például a világhírű zongorista, Richter, Rosztropovics gordonkaművész, Thelonious Monk dzsesszzongorista és Yehudi Menuhin hegedűművész – portréja is látható.

A nyughatatlan fotóriporter

„Ha nem elég jók a képeid, az az oka, hogy nem vagy elég közel”– Robert Capa magyar származású fotográfus ezzel a mondatával, valamint a spanyol polgárháborúban, a második világháborúban, Kínában és Vietnamban készült háborús riportfotóival beírta magát a világ fotótörténetébe. A nyughatatlan, kalandvágyó, kihívások elől ki nem térő művész 103 éve október 22-én született.

Tóth Istvántól búcsúzunk

Kilencvenhárom éves korában elhunyt Tóth István Érdemes Művész és Balázs Béla-díjas fotográfus, a Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító és egyben legidősebb tagja. Tóth István a klasszikus fotográfia egyik utolsó mestere volt, rendkívüli szakmai tudás és kompozíciós érzék teszi összetéveszthetetlenné képeit.