fotóművészet
Photo-Opart Vasarely Experience Pécsett
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) fotográfia szak és a Janus Pannonius Múzeum (JPM) együttműködésében zajló kurzus és workshop anyagából látható kiállítás a JPM Vasarely Múzeumban.
Színházi pillanatok – Máthé András fotókiállítása
Színházi pillanatok címmel megnyílt Máthé András fotókiállítása a Csokonai Fórum galériáján. A fotóművész 1987 óta dolgozik a Csokonai Színház hivatalos fotósaként. Ezzel a tapasztalattal a háta mögött közelít jelenetekhez, arcokhoz.
Sajtófotók és fiatal tehetségek alkotásai az első Pécsi Fotótavasz tárlatain
Az elmúlt négy évtized legjobb sajtófotói mellett fiatal tehetségek munkáit és Szász János hagyatékát is megtekinthetik az érdeklődők az első alkalommal megrendezett Pécsi Fotótavasz keretében április 21-től.
Mesterséges intelligencia alkotta egy fotópályázat győztes fotóját
Mesterséges intelligencia alkotta a Sony World Photography Award egyik idei kategóriagyőztes fotóját, a pályázat benyújtója elmondta: vitát akart generálni a képpel, és nem veszi át a díjat – írta a The Guardian című brit napilap és a BBC online kiadása.
12 gesztus – Fabricius Anna kiállítása a TOBE Galleryben
Fabricius Anna 12 gesztus című, április 5. és május 20. között látogatható kiállítása a jövőbe vetett hitre kérdez rá nagyméretű tájképein és portréin keresztül.
Pénteki kultúrrandi Biró Dávid fotóművésszel
Biró Dávid sosem a látvány megragadására, hanem egy-egy konkrét jelenség megmutatására és kritikus vizsgálatára törekszik. Sorozataiban a technológiai fejlődésnek az emberi viselkedésre és a társadalomra tett hatásával foglalkozik.
Genezis Guatemalából – Juan Brenner kiállítása Budapesten
Juan Brenner első egyéni kiállítása, a Genesis a Tobe Galleryben látható március 8-tól. A fotós az elmúlt öt évben a Guatemalai Felföld fiataljainak felnőtté válását dokumentálta.
Korniss Péter új kiállítása a Várfok Galériában Széket mutatja be
A Hosszú úton című, március 8-án nyíló tárlat az életmű legfontosabb helyszínére, az erdélyi Székre koncentrál, és Korniss Péter legújabb fotográfiáit is felvonultatja.
Védtem magam a külső hatásoktól – Nagy József Szkipe hollói és békái
A világot bejárt koreográfus, táncművész és fotográfus mostanában szülőhelyén, Magyarkanizsán alkot, a Tisza-part fáinak lényét próbálja megfogni.
Kihirdették a 41. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjait
A pályázatra ebben az évben 269 fotográfus 2443 pályaművel (köztük 1881 egyedi képpel és 562 sorozattal) nevezett, így a beküldött fotók száma ezerrel haladta meg a tavalyit, összesen 6810 volt.
Egyéves a PhotoLab fotóművészeti kiállítótér
A Ferenczy Múzeumi Centrum új kiállítóhelye egy éve, 2022. február 12-én nyitott a Vajda Múzeumban.
Elhunyt Chochol Károly fotóművész
Egy nappal 88. születésnapja előtt, január 26-án elhunyt Chochol Károly Balogh Rudolf-díjas fotóművész, fotóriporter – közölte hétfőn a Magyar Fotóművészek Szövetsége.
Mihail Barisnyikov, a balettszínpad cárja
„Magas és vékony nem leszek soha, még csak arra sem figyelek, hogy jobban táncoljak, mint mások. Önmagamat szeretném legyőzni. Mihail Barisnyikovot szeretném megelőzni” – mondta egy interjúban az orosz–amerikai táncművész, filmszínész, aki január 27-én ünnepli 75. születésnapját
Paul McCartney nagyközönség számára eddig ismeretlen fotóival nyit újra a londoni portrégaléria
Paul McCartney nagyközönség számára eddig ismeretlen fotóival nyit újra júniusban, három év szünet után a londoni National Portrait Gallery.
Három új kiállítás a Mai Manó Házban
Berekméri Zoltán, Milos Dohnány és Deanna Dikeman fotói láthatjuk a Mai Manó Ház három újonnan nyílt kiállításán.
Az év első felének kiállításai a TOBE Galleryben
Augusztusig hat kiállítással, köztük egyéni és csoportos tárlatokkal, hazai és külföldi, már befutott és pályakezdő művészek munkáival várja az érdeklődőket a TOBE Gallery.