genetika

Brutálisan meggyilkolták az Árpád-házi herceget

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói által vezetett nemzetközi projektben sikeresen azonosították az Árpád- és Rurik-dinasztiába tartozó egykori macsói bán, Béla herceg maradványait – közölte november 6-án az ELTE. A vizsgálatokkal egy évszázados régészeti és történeti kérdést oldottak meg a kutatók.

Doni unokatestvére lehetett a füzesabonyi szarmatának

Az Alföldön és a sztyeppéken feltárt sírokban talált minták összevetésével genetikai kapcsolatot találtak az Urál melletti és a Kárpát-medencébe vándorolt szarmaták között a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói – közölte honlapján a felsőoktatási intézmény.

Ezért élhetnek tovább a macskák, mint a kutyák

Egy új kutatás szerint a hosszabb élettartam összefügghet az emlősök agyméretével és immunrendszerük összetettségével is.

Cukor lehet a kopaszodás ellenszere

A cukoralapú gél forradalmasíthatja a hajhullás kezelését, ami a férfiak akár nyolcvan, míg a nők közel ötven százalékát is érintheti életük során.

Kilencvenéves az evolúció általános elméletének kidolgozója

Május 9-én ünnepli kilencvenedik születésnapját Csányi Vilmos Széchenyi-díjas biológus, etológus, akadémikus, professor emeritus, a magyar etológiai kutatás és oktatás megteremtője, több mint kétszáz tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője és közel harminc tudományos, ismeretterjesztő könyv írója.

Ezért éri meg komolyan venni a nevetést

A nevetés néha csak úgy felcsattan egy temetésen, néha felszabadít egy tabut, néha pedig helyettesíti a kocogást is. Nem csoda, hogy már világnapot is kapott.

Génszerkesztéssel létrehozott gyapjas egérrel újabb lépést tettek a mamutok feltámasztása felé

A kísérletek során a kutatók több olyan gént is módosítottak, amelyek a szőrzet textúrájáért, hosszúságáért és színéért felelősek.

Évszázados vita végére kerülhet pont a hunok eredetéről

Mongóliától Marosszentgyörgyön át Tiszaburáig 370 személy DNS-ének vizsgálatával messzire nyúló genetikai kapcsolatokat tártak fel az ELTE kutatói Belső-Ázsia és a Kárpát-medence között.

Meghackelhető-e a biológiai óránk?

Lassítható az öregedés? Vissza is fiatalodhatunk? A gondolatainkkal befolyásolni tudjuk a testünk működését? Dr. Fekete Bálint András klinikai genetikust kérdeztük.

Olyan áttörést értek el magyar kutatók, amely a rákkutatást is forradalmasíthatja

A betegségek okozta fehérjehálózati sérülések helyreállítására dolgoztak ki megoldást a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont és a Szegedi Tudományegyetem kutatói.

Szegedről érkezhet a gyógyszer a migrénre

Világszerte javában zajlanak a migrénnel kapcsolatos gyógyszerkutatások, és komoly előrelépés is történt a terápiában. A HUN-REN Szegedi Tudományegyetem Idegtudományi Kutatócsoportjának vezetője, dr. Vécsei László professzor szerint a kutatásuk újabb terápiás lehetőségekhez vihet közelebb.

Élhetünk ötszáz évig?

Az ELTE Genetikai Tanszékének vezetője, Vellai Tibor és kutatócsoportja kísérleti úton bizonyította, hogy az öregedés kulcsa az ugráló génekben rejlik. És úgy tűnik, a mozgó genetikai elemek blokkolásával az élőlények élettartama is növelhető. De mennyire science fiction az elképzelés? Halhatatlanná válhatunk? És mi motivál egy olyan tudóst, aki ezzel a témakörrel dolgozik? Erről kérdeztük az ELTE TTK genetikusát.

Miért öregszünk? Az ELTE genetikusai jelentős felfedezést tettek

Komoly lépést tettek az öregedés megértése felé az ELTE genetikusai, Vellai Tibor és Sturm Ádám. Kutatásuk szerint a DNS mobilis részei, vagyis a transzpozábilis elemek mozgásuk következtében túlságosan destabilizálják genetikai kódunkat, ami az öregedés hátterében állhat.

Egy korábban ismeretlen nép tagjait azonosították régészek a Balaton mellett

A teljes genetikai állományt felölelő vizsgálatoknak köszönhetően azonosították, hogy az itt élők vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak, járványos betegségben hunytak el, és egy, a kutatók által Jelenának elnevezett balatonkeresztúri nő arcrekonstrukciója is elkészülhetett.