Hagyományok Háza
Közösségfejlesztő program indul
A Kárpát-medencei kulturális kapcsolatok bővítését, a helyi identitás erősítését tűzte ki célul a Hagyományok Háza, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Nemzeti Művelődési Intézet Otthonról haza elnevezésű, európai uniós támogatással meghirdetett programja. A projekt kulturális fejezete a Széchenyi 2020 program keretében 660 millió forintból valósul meg.
Indul a táncház napja
Többek között élőzenével, tánctanítással és gyerekprogramokkal várják az érdeklődőket az ország különböző pontjain és határainkon túl is a hetedik alkalommal megrendezett táncház napján. A május 5-ei rendezvény központi helyszíne a budapesti Liszt Ferenc tér lesz, este pedig a résztvevők közösen vonulnak át a Rácskertbe, az esti táncházba. Az egész napos programsorozat a táncházmozgalom értékeire hívja fel a figyelmet.
Újra vár a Hagyományok Háza!
Megnyitja kapuit szeptemberben a nagyközönség előtt a Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó felújított épülete – jelentette be Kelemen László főigazgató az április 5-én tartott épületbejáráson. A Corvin téren található Budai Vigadó épülete mintegy 7,1 milliárd forint állami támogatásból újulhat meg.
Vár a Hagyományok Háza!
A Budai Vigadó felújítása miatt sem kell lemondania a közönségnek a Hagyományok Háza és a Magyar Állami Népi Együttes előadásairól. A programokat megtartják – ideiglenesen a MOM Kulturális Központban, a Fonó Budai Zeneházban és a Müpa Fesztivál Színházában. Eláruljuk, milyen programokkal várják az érdeklődőket decemberben!
Vár a Bőköz Fesztivál!
Mintegy 70 kulturális programmal várja látogatóit a második Bőköz Fesztivál, amelyet augusztus 25. és 27. között rendeznek meg a dél-baranyai Kémes, Szaporca és Tésenfa településeken – hangzott el az esemény augusztus 4-ei sajtótájékoztatóján Pécsett. A szervezők 27 egyedi helyszínen – köztük a szaporcai Ős-dráva Látogatóközpontban is – várják a résztvevőket.
Életet lehelni a népzenébe
„Szeretnék majd úgy visszaemlékezni ezekre az évekre és zenékre, hogy azt érezzem, mindent megtettem azért, hogy egyedi történet szülessen a maga erényeivel és hibáival” – mondta a Szabó Balázs Bandája frontembere arra a kérdésre, milyen nagy tömegeket vezetni a népzene felé. Szabó Balázzsal többek között az Apám ablakából az ég című darabról, irodalomról, múltról és jövőről beszélgettünk.
Egyszer volt...
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer a mese. De vajon mi a mese? Egy történet, melyet elmesélnek? Netán gyerekeknek szóló tanulságos monda? Milyen szerepet tölt be a népmese a magyar kultúrában, és hogyan lehet megőrizni ezt az ezer éves hagyományt? Utánajártunk!
Kodály nyomdokain
Kodály nyomdokain elnevezésű ünnepi műsorral zárul az idei Táncház Napja, amely elsősorban a zeneszerző hangszeres népzenei gyűjtéseire támaszkodik. A zárókoncerten a népdalok mellett eddig nem hallott hangszeres dallamok is felcsendülnek. A program a zeneszerző, zenepedagógus és népzenekutató születésének 135., és halálának 50. évfordulója alkalmából állít emléket.
Muzsikáló Budapest
A hagyományos éttermi cigányzene támogatása és népszerűsítése céljából Muzsikáló Budapest címmel hirdetett pályázatot a Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Hagyományok Háza a főváros turisztikai szempontból frekventált helyszínein működő éttermek számára. A pályázatról április 20-án tartottak sajtótájékoztatót.
Megújul a népi kultúra központja
Kiemelt feladatnak tekintettük, hogy a magyar népművészet legmagasabb rendű épületét, a Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadót is felújítsuk – mondta el Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a március 30-án megtartott épületbejáráson. Az eseményen már látható volt: pompázatos hely készül.