hírek
Budapest Ballet Grand Prix néven új balettversenyt hívnak életre
A Magyar Táncművészeti Egyetem a hazai balett- és táncművészet népszerűsítése céljából új, kimagasló művészi színvonalú balettversenyt hív életre, a Budapest Ballet Grand Prix-t, melyet 2023. november 20–24. között rendez meg első alkalommal.
A Szegedi angyali üdvözlet visszatért Rómába
Több mint kétszáz év után hazatért a szegedi Móra Ferenc Múzeumban őrzött, Giorgio Vasari reneszánsz művésznek tulajdonított, Angyali üdvözlet című festmény, amelyet az olasz közönség a római Collegium Hungaricumban csütörtök este nyíló kiállításon láthat.
Szépmíves szakmák képzését tervezi a Hauszmann Alapítvány
A budai Vár építészeként ismert Hauszmann Alajos örökségének ápolása mellett művészi igényű kézműves szakmák oktatását, kutatását és megújítását valósítja meg a Hauszmann Alapítvány, amely a Hauszmann Alajos öröksége – hagyományőrzés és modernitás címmel csütörtökön Budapesten megrendezett konferencián mutatta be terveit.
Először szerepel Csepel motorkerékpár a BÁV aukcióján
Először szerepel oldtimer motorkerékpár a BÁV művészeti aukciójának tételei között, amelyekre december 6–7-én lehet majd licitálni a MOM Kulturális Központban.
Az erdélyi aranyérme bizonyítja: létezett a kitaláltnak hitt római császár
Tudósok egy Erdélyben talált ókori aranyérme segítségével bebizonyították, hogy valóban élt az eddig kitaláltnak hitt harmadik századi római császár, Sponsianus – írta meg a BBC brit műsorszolgáltató a honlapján.
Carmen a Szentmargitbányai Kőfejtőben
A jövő évi operaszezonban Bizet Carmenjének köszönhetően a világ zenekedvelőinek találkozóhelye lesz a Szentmargitbányai Kőfejtő. A címszerepben az operavilág egyik legkeresettebb művésznője, Kristīne Opolais szopránénekes debütál Arnaud Bernard rendezésében 2023. július 12-én.
Kelta aranykincset loptak egy bajor múzeumból
A Krisztus előtti 1. századból származó arany pénzérmék gyűjtői értékét a bajor tartományi bűnügyi hivatal több millió euróra becsüli.
Az olvasás sokkal több mint kikapcsolódás
A Bookline három éve indította el a könyvklubját, ahol elkötelezett olvasók osztják meg egymással olvasási élményeiket, könyvajánlásaikat. A Facebookon működő közösség több mint 22 000 tagú. A Bookline ősszel indított kutatásában a Bookline Könyvklub-tagok olvasási szokásait mérte fel.
Huszonöt év után újra Pantera-koncert lesz Budapesten
Utolsó budapesti koncertje után 25 évvel az amerikai Pantera újra fellép a magyar fővárosban. Minden idők egyik legfontosabb metálzenekara 2023. május 30-án a Barba Negrában játszik.
Kis Domokos Márk a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács új elnöke
Ülésezett a Nemzeti Előadó-művészeti Érdekegyeztető Tanács (NEÉT) a Kulturális és Innovációs Minisztérium kultúráért felelős államtitkárságán.
A Quimby, Bagossyék, Presser és Zorán is fellép jövőre a Művészetek Völgyében
Bejelentették a 32. Művészetek Völgye első fellépőit.
Pályázati felhívás az Örkény drámaírói ösztöndíj elnyerésére
A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Petőfi Irodalmi Múzeum pályázatot hirdet fiatal drámaírók részére. A pályázat szakmai lebonyolításában a Petőfi Irodalmi Múzeum felkérésére az OSZMI Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Nonprofit Kft. vesz részt.
Novellákból színdarab, digitális fűszerrel
El tudunk képzelni egy írót, ahogy virtuálisan mondja el a novelláját a nappalink közepén? És hogy egy színházi produkció digitális kiterjesztést kap? Erre keres megoldást a Magyar Telekom a JCDecaux Hungary-val közösen meghirdetett, évek óta sikerrel futó Álljon meg egy novellára! irodalmi pályázatán.
Idén is tíz fiatal vehette át a Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában
Az idén is tíz fiatal tehetség vehette át a Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában.
Zalán Tibor és Peter V. Czipott kapja 2023-ban a Balassi Bálint-emlékkardot
Magyar költőként Zalán Tibor, külföldi műfordítóként Peter V. Czipott kapja 2023-ban a Balassi Bálint-emlékkardot.
Kováts Adél kapja a Páger Antal-színészdíjat
Kováts Adél kapja a Páger Antal-színészdíjat a makói képviselő-testület szerdai döntése értelmében.