hírek

Elhunyt Szilágyi Mária színházi producer, dramaturg

Hetvenegy éves korában elhunyt Szilágyi Mária színházi producer, dramaturg, szerkesztő, kortárs német darabok fordítója, a Kortárs Drámafesztivál alapítója és igazgatója, a Színházi Dramaturgok Céhének tagja.

Felvidéki gyerekeknek játszik a Magyar Színház Babaszínháza

Novemberben két előadással nyolc felvidéki településre látogat el a Magyar Színház a Leporello program babaszínházi előadásaival.

Patinás németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegőt

Moldovai Katalin első mozifilmrendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim–Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon. A Krasznahorkai Ágnes, Skovrán Tünde és Sándor Soma főszereplésével készült alkotás látható a hazai mozikban is.

Csaknem 700 műtárgyra lehet licitálni a BÁV 82. Művészeti aukcióján

A Rákóczi-emlékév legnépszerűbb festménye, briliáns hajtű, szecessziós nyakék és történelmi relikvia is kalapács alá kerül a december 5–6-i eseményen. A legmagasabb, nyolcmillió forintos kikiáltási árról Tornai Gyula Én és a gondolataim című műve indul.

Hazatérhet a magyar Mona Lisa?

Ha van magyar Mona Lisa, akkor a sejtelmes mosolyú magyar ikon, a Kalitkás nő az. Rejtélyessége a 19. század végi párizsi széplelkek múzsájához hasonlítható, 180 millió forintos kikiáltási ára példátlan hazai rekordnak számít.

Luxuscikkekre és történelmi ereklyékre utazó tolvajbandát kaptak el

Luxusüzletekbe és egy könyvtárba a csatornahálózaton keresztül betörő tolvajbanda tagjait tartóztatták le Nápolyban.

Idén is tíz fiatal zeneművészt ismert el az MVM a Junior Prima Díjjal

Tizenhatodik alkalommal vehették át a hazai zeneművészet legkiemelkedőbb ifjú tehetségei a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategória elismeréseit november 23-án. Az MVM a szakmai elismerésen kívül kétmillió forinttal támogatja a tíz, 30 év alatti zeneművészt.

Balesetveszélyes lett a világűr

A Föld körül keringő műholdak egyre növekvő száma miatt űrbalesetek veszélyére figyelmeztet az Európai Űrügynökség (ESA).

Megmentőre vár Bokor Miklós francia kápolnára készített freskója

Új tulajdonosra vár a franciaországi vidéki kápolna, melyet Bokor Miklós holokauszt témájú falfestménye díszít.

Százéves lappangás után került elő az ismeretlen Tihanyi-remekmű

Hihetetlen felfedezés: egy eddig ismeretlen Tihanyi Lajos-remekművel bővült a magyar művészet panteonja. A Tájkép Margit-híddal című festmény több mint százéves lappangás után került elő, és december 2-tól a nagyközönség is megcsodálhatja a Virág Judit Galériában.

Újabb műkincsek kerültek vissza Mexikóba, ezúttal Németországból

Németország 75 történelmi műtárgyat szolgáltatott vissza Mexikónak.

Visszanyerte régi pompáját a válaszúti Bánffy-kastély

A Bánffy-kastély a kevés erdélyi nemesi rezidenciák egyike, amelynek teljes belső burkolata megmaradt. Egész Kelet-Európában ritka, hogy civil épületben a padlótól a mennyezetig megmaradjon a berendezés,

93 éves, de még mindig filmet forgat Clint Eastwood

A 93 éves Clint Eastwood a georgiai Savannah-ban forgatja Juror No. 2 című filmjét – számolt be róla szerdán a People.

Az Európai Színházi Unió tagja lett a Miskolci Nemzeti Színház

Európa legrégebbi és legfontosabb színházi szövetségének lett tagja a Miskolci Nemzeti Színház. A legjelentősebb európai teátrumokat magába tömörítő összefogás célja a nemzetközi kapcsolatok építése, az európai kulturális örökség megőrzése és továbbörökítése.

Közel 600 millió forintot is érhet a német festő vázlatfüzete

Árverésre bocsátják Caspar David Friedrich német romantikus festőművész vázlatfüzetét november végén Berlinben, a Grisebach aukciósházban.

Már több mint 120 ezren látogattak el a Szépművészeti Renoir-kiállítására

Két hónap alatt már több mint 120 ezren látták a Szépművészeti Múzeumban a Renoir. A festő és modelljei című kiállítást. A nagy érdeklődésre való tekintettel a tárlat hétfőnként is látogatható, hétvégenként pedig egy órával korábban, 10 óra helyett 9 órakor nyit a múzeum.