Hóvári János

Vámbéry Árminra emlékeztek

Vámbéry Ármin születésének 190. évfordulójáról emlékezett meg március 19-én a Türk Államok Szervezete (TÁSZ) Magyarországi Képviseleti Iroda az orientalista, Kelet-kutató Fiumei úti temetőben található síremlékénél.

A régi fény ragyogjon

A dokumentumfilmet 2019. január 30-án a Magyar Tudományos Akadémia tudományos- filmklubjában is levetítették. A rendezvény előtt Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár mondott beszédet.

Hazánk értékeket ad a világnak

A magyarság történelmi megmaradásának titka a haza szeretete – jelentette ki Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár Szigetváron, a Zrínyi Napok szeptember 9-ei, esti zárórendezvényén. Kiemelte: Magyarország minden veszteség ellenére nemcsak fennmaradt, de „óriásit alkotott és alkot”, miközben hatalmas értékeket ad a világnak.

Folk-beat és gobelin a Szalonban

Minden hónap első péntekjén rendezik meg az Alkotóművészeti Szalont, melyen a különböző területeken alkotó művészek életét és munkáit ismerhetjük meg. Az idei ősz első találkozója október 6-ára esett, vendége pedig két kiváló, több nívós díjjal elismert művész, Péreli Zsuzsa képzőművész és Tolcsvay László zeneszerző, előadóművész volt.

Kezükben a magyar irodalom sorsa

„Aki életét írásban tovább tudja élni” címmel rendezett irodalmi gálát a MANK Nonprofit Kft. október 12-én a Várkert Bazárban annak apropóján, hogy idén 44 éves a Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj. Az eseményen egykori és jelenlegi ösztöndíjasok meséltek a kezdetekről, valamint felolvastak készülő vagy már kész műveikből. Az est háziasszonya Mirtse Zsuzsa költő, a MANK Nonprofit Kft. művészeti tanácsadója volt.

A zentai csata jelentősége

„Ami Zentánál 320 évvel ezelőtt történt, annak nemcsak a hadtörténelem lapjain van helye, hanem a közép-európai, a délkelet-európai, sőt az európai külpolitika-történetben, sőt azon túl Közép-Európa 18. századi történetének egészében is” – fogalmazta meg dr. Hóvári János történész, turkológus szeptember 9-én a zentai csata 320. évfordulója alkalmából.

Világhírű gobelinművész a Palotában

Palotakárpitok címmel nyílt kiállítása Nagy Judit Munkácsy Mihály-díjas gobelintervező művésznek a De la Motte–Beer-palotában szeptember 14-én, ahol Dr. Hóvári János, a MANK Nonprofit Kft. főigazgatója elmondta: „Nagy Juditot magyar és nemzetközi viszonylatban is a jelentős kárpitművészek között tartják számon”. A cikkben az ő megnyitó beszédét olvashatják.