interjú

Mesekönyv az óvodai életről

Hogyan készítsük fel gyermekünket az első óvodai napokra? Mi lehet az oka, ha az új csoporttárs senkivel sem akar barátkozni? Többek között ezekkel a kérdésekkel is foglalkozik a Lapibaba oviba megy című mesekönyv, és annak folytatása: a Lapibaba barátra lel. Csesznák András főhőse az óvodai világba kalauzol minket, megmutatva: milyen problémáik lehetnek a három- és négyéves kicsiknek.

Fritz Lang életre kel

„Újfajta, sajátos látásmóddal alkotott, így valóban filmszerűek a mozgóképei. És az, hogy ilyen újító szellemben tudott alkotni a film korai időszakában, csak még lenyűgözőbbé teszi” – így fogalmazta meg Gordian Maugg filmrendező, mit jelent számára Fritz Lang. Az alkotóval a Szemrevaló Filmfesztivál Fritz Lang című nyitófilmjéről beszélgettünk.

Életre kelteni a rajzot

„Nem csupán lerajzolni kell a karaktereket, hanem elképzelni őket teljes valójukban, hogy valóban életre keljenek” – mondta el Pálfi Zsolt, a Salamon király kalandjai animációs rendezője. Az alkotóval a magyar-izraeli koprodukcióban készült rajzfilm készítéséről beszélgettünk, és többek között azt is megtudtuk, „a jót a legnehezebb megrajzolni”.

Majdnem 20

„Gyakorlatilag nyolc nap alatt készült el ez a másfél órás előadás, melyet még egy évvel később is vállalhatónak, sőt kifejezetten erős és érvényes színháznak tartunk” – mondta Tasnádi István író a Majdnem 20 című darabról, mely a Bárka Színháznak állít emléket. A szerzőt a történetről, a címválasztásról, valamint arról is kérdeztük: milyen egy fesztivál keretei között színdarabot készíteni.

A 21. század reformációja

„Megpróbáltuk összehozni a régmúlt hagyományait a 21. századi gondolkodással” – hívta fel a figyelmet dr. Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa arra, hogy a reformáció ma már nem ugyanazt jelenti, mint a 16. században, ám az alapkérdések még ma is helytállóak, melyeket a 21. század nyelvére kell lefordítani. Erre törekedtek az emlékév programjainak összeállítása során.

A képzelet színei és kérdései

Hivatalosan nem képzőművész. A festészetet nem egyetemen tanulta. Mégis: Alexy Miklós művei kifejezőek, minden nézőjét gondolkodásra készteti. A telt színek és a letisztult formák mögött nemcsak a festő belső világa tárul fel, de olyan kérdések is, melyek igazán mély, emberi problémákkal foglalkoznak.

Aki őrzi a hagyományainkat

„Nem is tudnám máshogy elképzelni az életem. Számomra nagyon fontos, hogy minél több embert ráébresszek: ha elengedjük a gyökereinket, elveszünk” – mondta Laposa Julcsi népzenész, aki amellett, hogy zenél, énekel, népdalokat gyűjt és tanít, kiválóan beszél franciául, angolul, és olyan diplomát szerzett, melyet még senki Magyarországon. A csupaszív és tehetséges fiatallal beszélgettünk.

Nemzetközi rádiós lista élén

A Khamoro Budapest Band fő célkitűzése az autentikus cigányzene terjesztése és megismertetése a nagyközönséggel. Ez a vállalkozás pedig olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy idén a Khamoro harmadik albuma felkerült egy nemzetközi rádiós lista élére. Farkas Zsolttal, a zenekar vezetőjével beszélgettünk az együttesről és jövőbeni terveikről.

Határtalan művészet Csongrádon

„Barátságok születnek, a vendégek megosztják egymással a szakmai tapasztalataikat, ezáltal fejlődik a művészet” – mondta Aranyi Sándor, a Csongrádi Művésztelep vezetője. A Szegeden augusztus 4. és 17. között nyitva tartó XXVII. PleinAir – IX. Mesterek és Tanítványok találkozója című bemutatkozó kiállításról kérdeztük a művésztelep alapítóját.

Merülj el a színházi forgatagban!

Te hány színházban jártál már Budapesten? Idén játékra invitálja a nézőket a Színházak Éjszakája! A különböző helyszíneken puzzle-darabkákat gyűjthetünk, és aki kirak egy képet, ajándékot, míg aki színészek autogramját gyűjti, akár színházjegyet is nyerhet. Emellett új programokkal és városnéző sétákkal is készül az a 35 színház, amely szeptember 16-án kinyitja kapuit. A részletekről Komáromi György, a rendezvény projektvezetője mesélt.

A kísérletező rendező

„Az ember készít egy filmet, amely kikerül a világba és elkezdi élni a saját életét. És akkor te már semmit sem tudsz csinálni, csak figyelni, mi történik” – mondta Lichter Péter filmrendező, akinek Fagyott május című alkotása valóban saját életre kelt. Olyannyira, hogy bár csak egy hazai moziban játsszák, külföldön is beszélnek róla. Az ifjú rendező mesélt nekünk.

Gyilkolhatsz, flörtölhetsz

Fesztivált alapít Vicenzában Fischer Iván, aki a The Times című brit lapban a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) közelgő skóciai fellépése alkalmából augusztus 7-én megjelent interjúban arról is beszél, hogy jobban szereti a próbákat az előadásoknál. Vallja, hogy a zenében mindent megtehet az ember, amit egyébként igyekszik kordában tartani magában.