interjú

Találkozás egy legendagyűjtővel

Mindannyiunkat körbevesznek legendák. Régi, feledésbe merülő, ám annál izgalmasabb történetek. Nem kell mást tennünk, csak nyitva tartani a szemünket, fülünket és kérdezni. Vagy elolvasni Fodor Veronika: Legendák a Pannónia gőzhajó fedélzetéről című könyvét. A szerző maga is különleges tárgyakat és történeteket gyűjtött történészként, valamint már gyermekként is hajóslegény nagyapjától. INTERJÚ

A filmek elvarázsolt kastélya

„…a Filmarchívum maga az elvarázsolt kastély. Ebben szeretnénk kalauzolni az embereket és úgy vélem, amennyiben megtaláljuk a megfelelő hangot és érdekes tartalmat, a közönség erre nyitott lesz” – mondta a Magyar Nemzeti Filmarchívum igazgatója azzal kapcsolatosan, hogyan kívánják elérni a közönséget. Ráduly György az intézmény terveiről, valamint saját pályájáról mesélt nekünk.

Kell a lelkemnek a mélység

Nagy-Kálózy Eszter több mint harminc éve van a pályán, ez idő alatt olyan karakteres személyiségeket is megformált, mint Karády Katalin vagy Csinszka. A Nemzeti Színház színművésze március 15-én vehette át a Kossuth-díjat. A szakma legnagyobb elismeréséről, a színházhoz és a filmekhez fűződő viszonyáról, és arról kérdeztük, voltak-e kétségei a szakmát illetően.

A színész mindig magáról vall

Új fejezet kezdődött az életében: nemrég született meg második kislánya, elhagyta a Katona József Színházat, ahol hat évig játszott, most pedig szabadúszó, és az Orlai Produkciós Iroda friss darabjában, a Családi játszmák című komédiában fog szerepelni. Az előadás igazán formabontó: a színészek kivetítőn látható utasítások szerint játszanak. Ötvös András színművésszel beszélgettünk.

Az önvizsgálat útját járom

Verebes György festőművész március 15-én vehette át a Munkácsy Mihály-díjat. A képzőművész nemcsak filozófiai mélységű festményeiért érdemelte ki az elismerést, hanem az alkotóközösségért végzett munkájáért is, ugyanis már csaknem tizenöt éve a Szolnoki Művésztelep vezetője. Verebes Györggyel művészetéről, a fiatal képzőművészekről és a Szolnoki Művésztelepről beszélgettünk.

Már 15 éve szól a kanadai punk

„Azt hiszem, jobb ember vagyok, mióta ebben a bandában játszom” – vallja Jeff Stinco, a Simple Plan gitárosa. Ezt bizonyítani csak ő tudja, az viszont látszik, hogy olyanok, mint egy nagy család. A srácoknak 15 évvel ezelőtt jelent meg első albumuk, mely köré turnét is szerveztek. E koncertsorozat részeként látogatnak el hazánkba és játszanak június 13-án a Budapest Parkban. Jeff-fel beszélgettünk. INTERJÚ

A művészetek városa

Velencében, amely egyszerre bizánci és latin gyökerű, minden kőnek és téglának megvan a maga története. Az olaszországi városról, ahol nincsenek társadalmi különbségek, Bánki Éva mesélt a Kultúra.hu-nak. Az írónő kutatóként töltött három és fél hónapot Velencében, és útirajzsorozatot is készített a városról.

A legjobbat kell kihozni a zenészekből

„Az izgat még ma is, hogy amit csinálok, abból vajon a közönség megért-e valamit, tetszik-e neki” – vallja hivatásáról Strausz Kálmán. Az itthon és külföldön is elismert karnaggyal a Kodály-módszer fontosságáról, a pálya kezdeti nehézségeiről, az utánpótlás-nevelésről és a közönségről beszélgettünk.

Szeretem a jó krimiket

„…úgy gondoltam, milyen jó lenne kipróbálni egy műfaji film keretében egy krimi történetet. Foglalkoztatott, hogy tudok-e ilyet alkotni, működik-e, egyáltalán van-e rá igény itthon” – felelte Pacskovszky József filmrendező, forgatókönyvíró arra a kérdésre, hogy született meg benne A tökéletes gyilkos ötlete. Az alkotóval a film történetéről, hátteréről, valamint a forgatókönyvírás rejtelmeiről beszélgettünk.

Táncosnak lenni jó

„Táncosnak lenni jó! Akármennyire is fáradtságos, nehéz munka, rengeteg örömmel és élménnyel jár.” A Magyar Állami Népi Együttes két táncosával, a nyugdíj előtt álló Csaba Zsolttal és feleségével, Nemes Szilviával beszélgettünk pályájuk kezdetéről, a néptáncos hivatás nehézségeiről, valamint arról, mit szólnak majd, ha a kisfiuk eléjük áll, és azt mondja, táncos lesz.

Krisztus XXI. századi szenvedései

Krisztus szenvedéstörténetét sokszor feldolgozták már. Alföldi Róbert rendezésében egy igazán különleges Passiót láthatnak majd a nézők az Arénában. A rendező a 21. századba helyezi a megváltó szenvedéstörténetét. Feke Pál Junior Prima- és Artisjus-díjas színművésszel, aki a darabban Péter apostolt alakítja, az előadásról, az előkészületekről beszélgettünk.