Játékszín

Adáshiba – bemutató a Játékszínben

Szakonyi Károly nagy múltú színművét Bagó Bertalan rendezésében, koprodukcióban viszi színre a Játékszín és a székesfehérvári Vörösmarty Színház. Az olvasópróbát március 29-én a Játékszínben tartották, a premier Budapesten május 21-én, Székesfehérváron 28-án lesz.

Két pályázatot írt ki az idén 10 éves Játékszín

Egy meghívásos arculattervezési és egy nyílt vígjátékpályázatot hirdetett meg január 10-én az idén 10 éve újranyitott Játékszín.

Magyarországon először játszanak élő színházi előadást a törvényszéken

A hazai igazságszolgáltatás történetében először tartanak színházi előadást tárgyalóteremben Magyarországon. A Játékszín október 17-én a Fővárosi Törvényszék esküdtszéki termében játssza Agatha Christie A vád tanúja című krimijét. A főszerepben Kern András, Lévay Viktória, Kocsis Dénes és Szerednyey Béla.

Új színészek a Játékszín kötelékében

Törőcsik Franciska és Fehér Tibor után Mikecz Estilla, Mészáros András, Medveczky Balázs és Varga Ádám érkezik a Játékszín produkcióiba, Bánsági Ildikó pedig visszatér a Teréz körúti színpadra.

Szabadtéri sorozatot kezd a Játékszín

Hamarosan újranyit a Játékszín, majd az első pótelőadás-széria után nyári vendégjáték-sorozatot kezdenek.

Nagy Sándor a PodCasting következő vendége

Február 23-án indított podcast sorozatot a Játékszín. Április 20-án a közelmúltban Jászai-díjjal kitüntetett színművész, Nagy Sándor lesz a műsorfolyam vendége.

Podcastsorozatot indít a Játékszín

PodCasting címmel indítja útjára kedden podcastsorozatát a Játékszín; a kényszerű zárlat alatt a streamelt előadások után online hallgatható interjúkkal viszik közelebb a színészeket a közönséghez.

Online karácsony a Játékszínnel

A szőke ciklon című előadás lesz a Játékszín második online látható produkciója karácsonykor. A színházkedvelők december 26-án családi körben, a Színház TV-n nézhetik meg a Rejtő-könyv alapján készült fordulatos, zenés vígjátékot Őze Áron és Lévay Viktória főszereplésével.

Chaplin-örökzölddel indul a Játékszín új évada

Az idei szezon első premierjét október 17-én tűzi műsorra Játékszín.

Nagyvárosi fények

Október 17-én tűzi műsorra a 2020/2021-es szezon első premierjét a Játékszín. Nagyvárosi fények címmel, Szente Vajk rendezésében különleges színrevitelt mutatnak be: Chaplin 1931-ben forgatott, azonos című némafilmjének színpadi adaptációját. A főszerepeket Nagy Sándor, Kolovratnik Krisztián és Kovács Gyopár játssza.

Évadzáró-évadnyitó ülést tartott a Játékszín

A színház új szezonja július 13-án indul.

A vád tanúja a Játékszín műsorán

Január 14-én a Fővárosi Törvényszék patinás esküdtszéki tárgyalótermében tartották a Játékszín februári bemutatójának sajtóeseményét.

„Érfelvágós” tragédiák helyett

Színházi komédiaajánlónk az év végére.

Teljesen idegenek a Játékszínben

A világhírűvé vált olasz film, a Teljesen idegenek történetének játszási jogát elsőként a Bank Tamás vezette teátrum szerezte meg Magyarországon. Az olvasópróbát október 7-én tartották.