jelöltek

Kihirdették az idei Prima díjasokat

Csaknem 900 jelölés érkezett idén a szakmai szervezetektől, korábbi díjazottaktól és civil szervezetektől az ország egyik legrangosabb elismerésére. A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma kiválasztotta azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat, húszan pedig a Primákat december 5-én a Művészetek Palotájában.

Átadták a Lábán Rudolf- és a Halász Péter-díjakat

A zsűri a 2020-as és a 2021-es év legjobbnak ítélt hazai kortárs előadásait díjazta.

Kihirdették a Kaszás Attila-díj idei jelöltjeit

Rusznák Andrást, a Radnóti Miklós Színház művészét, Gulácsi Tamást, a Móricz Zsigmond Színház tagját és Fándly Csabát, a Csiky Gergely Színház művészét jelölték idén a Kaszás Attila-díjra. A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést.

Sokszínű jelöltlistát állított össze díjaira a BAFTA, Vanessa Kirbyt is jelölték

A Brit Filmművészeti és Televíziós Akadémia (BAFTA) igen sokszínű jelöltlistával állt elő díjaira. Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjében szereplő Vanessa Kirbyt is jelölték a legjobb színésznő díjára.

Kihirdették a Prima Primissima idei jelöltjeit

Kedden nyilvánosságra hozták az idei Prima Primissima-díjak tíz kategóriájának három-három jelöltjét.