Kásler Miklós

Január elsejétől 20 százalékos béremelést kapnak a kultúra területén dolgozók

A kormány megbecsüli és elismeri a kulturális dolgozókat, s ezt nagymértékű béremeléssel is kifejezi – hangsúlyozta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

Magyar–szerb filmipari együttműködési megállapodást írtak alá

Kétoldalú filmipari, filmművészeti és audiovizuális együttműködési megállapodást írt alá Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere Maja Gojkovic szerb miniszterelnök-helyettessel hétfőn Budapesten.

Herczeg Ferenc-szobrot avattak a Nemzeti Színházban

Mellszobrot állítottak Herczeg Ferencnek (1863–1954) a magyar dráma napján, kedden a Nemzeti Színház épületében. A két világháború közötti korszak legnépszerűbb íróját megörökítő művet Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Takaró Mihály, a Herczeg Ferenc Társaság elnöke leplezte le.

Szent István öröksége címmel látható tárlat a Szent István-bazilika altemplomában

Szent István öröksége címmel nyílt Kárpát-medencei keresztény magyar alkotóművészeti kiállítás kedden a Szent István-bazilika altemplomában a XV. Ars Sacra Fesztiválhoz kapcsolódva, az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) keretében.

Nyolc kulturális programmal készül az Európa Tanács magyar elnökségére az Emmi

Három városban nyolc programmal, koncertekkel, kiállításokkal és konferenciákkal is készül az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága magyar elnökségének idejére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Elstartolt a Jászsági Randevú

A város önkormányzata által szervezett Jászsági Randevú elnevezésű kétnapos rendezvény első napján Kásler Miklós, aki egyben a rendezvény fővédnöke is, azt mondta, napjainkban „pergőtűz alatt van minden, ami érték": az ember, az emberi identitás.

A létezés több, mint a földi élet

A tervezett eucharisztikus kongresszushoz is kapcsolódó kortárs művészeti tárlat nyílt hétfőn az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) budapesti székházában.

Szétbogozhatatlan a magyar és a horvát kultúra, történelem

A magyar és a horvát történelem, kultúra minden területen, szétbogozhatatlanul összefonódott – mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere csütörtökön a zágrábi Magyar Intézetben, ahol Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adott át a zágrábi Klovicevi dvori Galéria igazgatójának és főkurátorának, Antonio Picukaricnak és Petra Vugrinecnek, az Ars et Virtus. Horvátország–Magyarország – 800 év közös kulturális öröksége című kiállítás horvátországi szervezőinek.

Tarsolykincsekből nyílt kiállítás a Nemzeti Múzeumban

A tarsolyt már honfoglaláskori őseink viselték, a 18. századtól pedig a huszár fegyvernem fontos kelléke volt, Magyarországon kívül számos más helyen a világban. Erről Kásler Miklós beszélt kedden a Magyar Nemzeti Múzeumban a Tarsolykincsek című kiállítás megnyitóján.

Videóban köszöntötte Kásler Miklós a zene ünnepét

A zene az egyik legkülönlegesebb művészeti kifejezésforma. A hang és a csend összjátéka időtlen idők óta érzelmeket és gondolatokat ébreszt, megindítja az ember lelkét – hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere, aki a közösségi oldalán közzétett videóban köszöntötte hétfőn a zene ünnepét.

Átadták az állami művészeti díjakat a Pesti Vigadóban

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára kedden ünnepélyes keretek között átadta a március 15. alkalmából odaítélt művészeti díjakat a Pesti Vigadó Dísztermében.

Állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós

A magyarság hagyományai, legendái, történelme és ősi motívumai egymásra rakódtak, és sok gyökérből táplálkozva létrehoztak egy egészen különleges, egyedi, semmihez nem hasonlítható, jellegzetesen magyar életszemléletet és életérzést kifejező kulturális értéket − mondta az emberi erőforrások minisztere hétfőn Budapesten, állami kitüntetések átadásán.

Megújul a PIM álladó kiállítása, és interaktív Petőfi-busz fogja átszelni a Kárpát-medencét

A kormány kilencmilliárd forintot biztosít a 2022–2023-as Petőfi-emlékév támogatására. Ebből hatmilliárd forint jut a bicentenáriumi programokra, hárommilliárd forint pedig a vidéki múzeumok támogatására, valamint az irodalmi emlékházak és emlékhelyek fejlesztésére. A többletforrás elosztására a Nemzeti Kulturális Alap két új ideiglenes kollégiumot állít fel.

L. Simon László miniszteri biztosként felel a múzeumi ágazat megújításáért

Kásler Miklós miniszter L. Simon Lászlót a Magyar Nemzeti Múzeum megújításáért és a múzeumi integrációért felelős miniszteri biztosnak nevezi ki.

Kásler: a színművészet az emberi lélek egyik legfinomabb megnyilvánulása

A színművészet az emberi lélek egyik legfinomabb megnyilvánulása – fogalmazott az emberi erőforrások minisztere a színházi világnapon közzétett videójában.

Művészeti díjazottak március 15. alkalmából

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából művészeti kitüntetéseket ítélt oda.