Kecskemét

Családi fesztivállal köszönti az őszt a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum

A már több mint negyvenéves múltra visszatekintő intézmény hagyományteremtő céllal először rendezi meg szeptember 9-én a Szóraka Fesztet, amely sok más játékfesztivállal ellentétben nemcsak a gyerekekre koncentrál játékos programokkal, hanem a felnőtteket is várja, hiszen játszani mindenki szeret.

Séta a cifra paloták közt – a kecskeméti szecesszió nyomában

Kecskemét nemcsak egyetlen cifra palotával büszkélkedhet, hanem számtalan szecessziós épület ékesíti. A városházától az Úri Kaszinóig, a Cifrapalotától a polgári házakig megannyi gyönyörű épülettel találkozhatunk szerte a városban. Építészeti válogatásunkkal a kecskeméti art nouveau nyomába eredtünk.

Bűnügyi filmfesztivált szerveznek Kecskeméten

MetroPOLICE néven bűnügyi filmfesztivált rendeznek Kecskeméten szeptember 21. és 24. között.

„Sem magasság, sem mélység nem rettent” – A felújított kecskeméti városházán jártunk

Kecskemét jelszavát a Bánffy Erzsébet erdélyi bárókisasszony által hímzett, a Napóleon elleni harcokban részt vevő városi felkelőknek ajándékba adott zászlóról választotta. Ezt a jeligét írta Lechner Ödön és Pártos Gyula is a kecskeméti városháza tervére. Az épület frissen felújított falai közt a városról szóló izgalmas kiállítás is helyet kapott.

Óránkénti templomi koncert Kecskeméten az Orgonák Éjszakáján

Egymást követő négy templomi koncertet szervez a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. Kecskeméten az Orgonák Éjszakáján, augusztus 5-én, szombaton.

Kecskeméti Jazzfőváros: tíz ország százhúsz zenésze lép színpadra

Négy nap alatt tíz ország mintegy százhúsz zenésze lép színpadra az augusztus 3. és 6. között zajló hetedik kecskeméti Jazzfőváros szabadtéri családi fesztiválon.

Hétfőn kezdődik a kecskeméti Kodály Nemzetközi Művészeti Fesztivál

Hétfőn kezdődik a Kodály Nemzetközi Művészeti Fesztivál Kecskeméten. A zenei kínálat középpontjában ezúttal a kórusok állnak.

Átadták a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál díjait

A fesztivál nagydíját, a közönségdíjat és a legjobb egész estés európai film díját is Gauder Áron Kojot négy lelke című alkotása nyerte, utóbbit megosztva kapta Nuno Beato Nagyapám démonjai című filmjével.

Lézervágó és rozsdapor: indusztriális alkotásokból nyílik kiállítás Kecskeméten

Grillsütőként is funkcionáló robotszobrok és acéllemezekből formázott emberi fej: többek között ilyen egyedi alkotások láthatóak a K-ARTS Művészeti Alapítvány ma nyíló kecskeméti kiállításán. A látványos művek ipari technológiával és az építőiparban használt anyagokból, például acélból készülnek.

Megnyílt a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál

Megnyílt szerda este a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, amelyen nyolc egész estés film, hét európai TV-speciál, 18 európai és 13 magyar tévésorozat, 19 magyar rövidfilm, valamint 28 magyar diákfilm versenyez. A KAFF életműdíját idén Báron György filmkritikus vehette át.

Megtartotta évadzáró ülését a Kecskeméti Nemzeti Színház társulata

Véget ért a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház 126. évada, amely során a teátrum közel 300 előadást játszott százezer nézőnek, akik rendre vastapssal jutalmazták a produkciókat.

Megvan a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál versenyprogramja

32 ország 420 alkotása közül az előzsűrik kiválasztották a 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál versenyprogramját. Nyolc film jutott be az egész estés animációk versenyébe, melyek között a világ legrangosabb animációs filmfesztiváljain díjazott alkotások is találhatóak.

Hét regionális központot hozott létre a Magyar Művészeti Akadémia

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) hét regionális központot hozott létre az elmúlt fél év során. A hét közül öt központban az Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) működnek együtt – mondta Vashegyi György, az MMA elnöke.

Magyar mesterek francia nyomvonalakon – Kiállítás Kemény Gyula magángyűjteményéből

Kemény Gyula magángyűjteményéből válogatott tematikus kiállítás nyílik a Kecskeméti Tavaszi Fesztivál keretében a Bozsó Gyűjteményben szerdán.

Márciusban tartják a Színművészeti Egyetemek Találkozóját Kecskeméten

Ismét a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház ad otthont a Szín-Tár fesztiválnak, ahol izgalmas vizsgaprodukciókat tekinthetnek meg a nézők feltörekvő színművészek előadásában március végén.

Petőfi emlékezete a kortárs művészetben – Kiállítás a kecskeméti Cifrapalotában

Petőfi Sándor bicentenáriuma számos kulturális esemény megszervezésére ad alkalmat. Ezek egyike a kecskeméti Cifrapalotában látható, Petőfi költészete a kortárs képző-és iparművészetben című kiállítás.