képzőművész

A művészet által válok önmagammá

„Ha össze kellene foglalnom műveim célját, akkor talán leginkább megállásra, csendre és elmélyedésre hívnak” – mondta Kelemen Bíborka képzőművész a Kultúra.hu-nak, akinek munkáival szeptember 24-én, a Nemzeti Kulturális Alap 25 év, 25 nap, 25 esemény című rendezvénysorozatán találkozhatunk az NKA Fesztiválhajón. A 25 éves alkotó művészettörténetet tanult, jelenleg képgrafika szakon alkot.

Az üzenet: bármi lehetséges

„Ez egyszeri és vissza nem térő alkalom, hiszen 25 évről beszélhetünk mind magam és kiállítótársaim, mind az NKA esetében” – mondta Kalán Viktória a Kultúra.hu-nak adott interjújában. A fiatal alkotóművész, aki egyidős a Nemzeti Kulturális Alappal, az alapítvány születésnapján, a 25 év, 25 nap, 25 esemény című rendezvénysorozat keretében állít ki szeptember 24-én az NKA hajón.

Női sorsok Közép-Európában

Őseink bűneiért mi is bűnhődünk? Sorsuk ránk is hatással van? Többek között erről kérdeztük Péntek Orsolya képzőművész-írót, aki regénytrilógiájában egy soknemzetiségű család történetét beszéli el egy ikerpár, Theodóra és Eszter sorsán keresztül. Második kötetében: a Dorka könyvében egy fiatal matematikus lány a főszereplő, de számtalan nő sorsát ismerhetjük meg az Osztrák–Magyar Monarchiától a jelenkorunkig.

Sanghaji művek a Hudec-emlékévre

A Várkert Bazárban június 18-án nyílt kiállítás sanghaji képzőművészek alkotásaiból, amelyek a magyar származású, de Sanghajban több épületet is tervező Hudec László emléke előtt tisztelegnek. Hudec László éppen 100 évvel ezelőtt, 1918-ban, az első világháború után szökött át Kínába, ahol végül sikeres építészént 29 évet élt.

A képzelet színei és kérdései

Hivatalosan nem képzőművész. A festészetet nem egyetemen tanulta. Mégis: Alexy Miklós művei kifejezőek, minden nézőjét gondolkodásra készteti. A telt színek és a letisztult formák mögött nemcsak a festő belső világa tárul fel, de olyan kérdések is, melyek igazán mély, emberi problémákkal foglalkoznak.

A kortárs grafika mestere

„…a tartalom, a szellemi üzenet, illetve a közösségben való, a közös érdekeket érintő gondolkodás. Engem mindig is ez foglalkoztatott” – fogalmazta meg Stefanovits Péter képzőművész. A kortárs grafika egyik legismertebb és legjelentősebb mesterével pályájának kezdetéről, műveinek üzenetéről, valamint arról beszélgettünk, miért tartja fontosnak, hogy szerepet vállaljon a művészeti közéletben.

Temesvárról érkeztek alkotások

A temesvári magyar képzőművészeknek nyílt csoportos kiállítása november 23-án Szegeden a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából. Az MTA SZAB-székházba érkezett anyag válogatás az idei Bánsági Magyar Napokon rendezett tárlatból. A festményeken, a grafikákon és a szobrokon közös rendezőelvként felfedezhető a szimmetria és a geometria, amely szinte minden művön megjelenik.

Üdvözlet Szentendréről

Temesvárra érkeznek a szentendrei képzőművészek alkotásai, amelyekből május 6-án nyílik kiállítás a XXI. Bánsági Magyar Napok alkalmából a temesvári Szépművészeti Múzeumban. A kiállítást május 22-ig tekintheti meg a közönség. Korábban a temesvári művészek is bemutatkozhattak Szentendrén, a MANK Galériában.